Nem csak a tudományos-fantasztikus irodalom mestere, hanem a jövőlátásé és az irodalomé. És szerintem van még pár, emberi tudománnyá mind e mai napig nem lett tudás-dimenziója, ami még a jövőben vár felfedezésre. Amit meg is írt, lehetővé tette, hogy olvassuk, elemezzük és értsük meg x-edszeri olvasásra sajátos nézőpontját, mert talán tudta is, hogy mi, normális emberek nehezen vesszük azokat a kanyarokat agyunkkal, amiket ő a sajátjából rajzolt bármikor. Ő már inkább őrült volt, mint zseni, lássuk be, na.
Ha olvasol egy könyvet, nem zéró intelligenciával, és azt érzed, hogy idő után fáj a fejed, mert nem képes befogadni, elhelyezni az olvasott információkat az agyadban, akkor valószínűleg egy őrült könyvét olvasod. Ami a zsenialitás határán messze túlra visz. Ezért fájhat a fejed, ha Philip K. Dick könyveit olvasod. Felütése is mindig plasztikus, magával ragadó, normális, realista. De észre sem veszed, hol van az a pont, amikor átlépi a normális emberek számára tiltott határt, és elvisz egy olyan világba, ahová magadtól sosem is akartál volna utazni. Mert nem vagy őrült. A tudattágítást szerek nélkül viszi végbe, ezért nem megy elsőre. Nincs tompítás, nincs halucinogén szer a koktélban - csak nyers igazságok. Mintha agyműtéten/tudatműtéten esnél át, bármiféle érzéstelenítés nélkül.
Ember a Fellegvárban? Alternatív történelem? Mi van, ha a II. világháborút a nácik és velük a japánok nyerik, és milyenné formálódott volna a történelem 1962-re? Merthogy akkor írta Dick ezt a sokakat felkavaró könyvét - melyből végül 2016-ban készített sorozatot az Amazon.
De ott van az Emlékmás, a Szárnyas fejvadász (Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?), Különvélemény, Randiügynökség, A sikoltók, a Kamera által homályosan, amelyek az ő könyvei nyomán születtek - nagyjából mind a halála után. Ami azért érdekes, tekintve, hogy jelentős alkotásai mind a 60-as (!) években jelentek meg, míg filmre csak halála után adaptálták őket - a 80-as évek elejétől. Vajon miért kellett addig várni vele? Féltek az alkotók a mestertől? Vagy csak nem merték bolygatni a témáit? Vagy csak nem akarta ő maga?
Ez is valahol egy átok, szerintem. Úgy gondolom, hogy már életében belefért volna, hogy legalább enyhítse szenvedéseit. És még van kb. egy tucatnyi bestsellere, amelyet még meg sem filmesítettek. Nincs kétségem a felől, hogy valamennyi nagy író, akit ma zseninek tartunk, inkább őrült volt. Csak próbálták kontrollálni agyi tevékenységeiket, hogy ne bántsanak meg minket, olvasókat túlzottan. Ezért visszafogták magukat, félig. De a másik fele is elég fejtörést okoz egy normális embernek. Nem bocsátkozom most részletekbe, picit belelátok az ő zsenialitásuk mikéntjébe - legfőképp az árába, amit ki kell fizetnie az emberi életben egy-egy ilyen tehetségnek, és tudom, hogy nem akarnád magadénak tized áron sem a felét sem, mint amit ők kifizettek az egészért. Viszont szegényebbek lennénk, mi, akik olvashattuk őket - és sokan lettünk gazdagabbak általuk agyban, gondolkodásban, lélekben. Szóval, valamit még is csak tudtak, csak nekünk esett le későn. Vajon miért voltak egytől egyig drogosok, alkoholisták? A magányosságuk miatt. A meg nem értettség okán. Ismerem ezt is, hogy hogy működik. Na de erről is majd máskor.
Nekem is fájt a fejem eleinte, aztán később is, amikor olvasni próbáltam. Éreztem, hogy szinte szétfeszíti az agyam által felfogható világ korlátait, ezért fáj. De bele lehet tanulni, szokni. Felfelé húz, kifelé a felesleges gondolatok gödréből. Ebből kiindulva, talán még sem volt őrült. Vagy legalábbis konzisztens rendszert alkotott őrültsége.
Nos, ebből a konzisztenciából gondolom, hogy igazából inkább zseni volt. Őrültek nem írnak konzisztens életművet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.