Férfi blog

Isten vicces. Az a fajta vicces, aki nem ideges - mármint , amikor én vagyok szarban nyakig. Régóta ismerjük egymást, bensőséges, őszinte viszonyunk van, egyfajta szimbiózis. Mit mondjak? Nem egy vallásos kapcsolat. Olyan Ő, aki a végletekig kisajtolja az emberből a szuszt, és az utolsó utáni pillanatban, amikor már magamba roskadnék, amikor feladnám, akkor könnyedén bevonul, sétapálcát forgatva fehér szmokingos kezében s megkérdezi: na mi a nagy helyzet ? És csak boldog vagyok feneketlenül, örülök, hogy meglátogatott, hogy gondja van rám. És ilyenkor tudom igazán, hogy minden szava, ígérete színigaz, amit valaha tett embernek. Bizonyíték, nem ígéret - ez valóban az, köze nincs az Old Spice reklámhoz:)

Szeretem, amikor egy ilyen fáradt napon Ő vár rám valahol és a szemembe mosolyog, s csak akkor jövök rá, hogy Ő az, amikor meglátom, felismerem, amikor megszólít lélekben, de iszonyatos erővel szavaiban. Hirtelen elmúlnak gondjaim, vagy amit annak tartottam addig a pillanatig, és bár lehet nem szól egy szót sem, csak beleszív cigarettájába lazán, fensőbbséges mosollyal az szája szegletében, s abban a pillanatban tudom, hogy igaza van, és én voltam a hülye megint, túl spiláztam a dolgokat. Ez a csoda, nem a lourdes-i Mária jelenés. Mert ez mindig akkor történik, amkor igazán szükségem van rá. Szeretem az ilyen pillanatokat, ilyenkor mindig eszembe jutnak ígéretei a múltból, amikről hajlamos vagyok megfeledkezni idővel, miszerint valójában nem sehet semmi bajom, az élet nem komoly dolog, nem érdemes aggódni semmiért sem. Ilyenkor megemlékezem arról, hogy nem vagyok egyedül, sosem vagyok és hogy miylen buta voltam, amikor elhittem, hogy egyedül vagyok s búslakodtam. És ilynekor egyre inkább elhiszem, hogy 90 évig fogok élni, és mindvégig boldog leszek, ha a fene fenét eszik is. Ha Ő mondja....:)