HTML

Férfi blog

"Ahol mindenki ugyanúgy gondolkodik, ott senki nem gondolkodik nagyon." /Walter Lippmann/ Emberek vagyunk. A férfiak is. Gondolnak, éreznek, az autókon, nőkön kívül ezernyi más dologra is. Ennek szeretnék itt hangot adni.

Friss topikok

  • Hozzászólok: Szerencsetlen szomoru csalodott ember. Sosem lesz neked igazi szerelmed. Csak egy pina. Illatos. ... (2019.08.21. 19:18) Már csak a punci... - avagy, mi kell a férfinak?
  • legeslegujabbkor: Sajnos az emberiség csapong. Hol a hülyeség uralkodik, hol az ész kerekedik felül. Ne add fel (2019.07.11. 22:21) Nem is tudom, mit írjak...
  • Mr. Waszabi: Jézus! Most, így ennyi idő után újra olvasva tűnik fel, hogy legalább a felét n nem írtam meg akko... (2019.07.11. 19:36) Szemlélek
  • Mr. Waszabi: @Mia and me: ja, vagy úgy. Én kérek elnézést a Microsoft és a LinuxMint fejlesztői, illetve a Dell... (2019.07.03. 04:53) Isten demokrata
  • Mia and me (törölt): @desw: navégre valaki ezt is leírta hogy a 70-95 között születettekkel fizettetik ki az összes edd... (2019.03.07. 15:39) Nyugdíjpara

Linkblog

2011.06.18. 07:54 Mr. Waszabi

A próbakő

Gyakran használjuk átvitt értelemben a próbakő szót, heroikus kontextusban, de valószínűsítem, hogy eredetével, jelentésével kevesen vannak tisztában. Jelen írásom alapja ez a fogalom, ezért fontos tisztázni mibenlétét. Tehát, a próbakő az arany egyszerű minőségi vizsgálatára szolgáló eszköz volt az ókortól kezdve, egészen a modern tudományos elemző módszerek elterjedéséig. A módszer lényege, hogy az arany színes fém, s ötvözetei is színesek, de az ötvöző elemek megváltoztatják színét, így abból következtetéseket lehet levonni a fém összetételére nézve. A fémet többnyire bazalt típusú, sötét színű, szemcsés, kvarc tartalmú lapos kődarabhoz dörzsölték, amely pontosabban visszaadta valódi színét, mint a fém közvetlen vizuális vizsgálata. Lényeges jellemzője a módszernek, hogy nem rongálja a vizsgálat tárgyát, mint a savazás vagy az olvasztás, használata egyszerű volt, még ha nem is pontos. Egyszerű és nagyszerű találmány.

Azt hiszem, a hangsúly a "mit is vizsgál a próbakő?" kérdésen van. Az értékességet mutatja meg. Nem is akárminek az értékességét, hanem az emberi kultúrában kezdettől fogva legértékesebbnek, legkeresettebbnek tartott anyagét - konkrét és átvitt értelemben is. Nem szoktam öncélúan nagy feneket keríteni holmi feledésbe merült limlomoknak, sejthető, hogy valami mélyebb értelmet szeretnék megmutatni.

Mai cikkem a férfiasság próbakövéről szól: a katonaságról, harci szellemről, kitartásról, összességében azokról a kevéssé látott folyamatokról, amik egy kamasz férfivé éréséhez elengedhetetlenek - és csak a katonai szolgálat körülményei közt fejlődhetnek ki egy elkényelmesedett, demokratikus társdalomban. Mert abban nincs hasonló intézmény, amely hasonló tapasztalások elé állítaná férfiakat, ezért.

Kevés olyan élethelyzet adódik az ember számára, amikor férfiak gyengeségeivel, félelmeivel, rettegéseivel és hiányosságaival, önmagával való küzdelmével találkozhat testközelben. Az egyforma zöld ruha és felszerelés, az azonos feladatok alatt csak az ember mássága mutatkozik meg a próbák során. Nem a külsőségek számítanak, mint idekint, ezek háttérbe szorulnak. Bajtársiasság, emberi tartás fokmérője kollektív sanyargatás közben. Lehet mindezt másképp is felfogni, az egyéni szabadság korlátozásaként, az egyéni életterv, karrier gátjaként, vagy mindezek fényében értelmetlen kínzásként, azonban az érem másik oldala, hogy előnyödre tudod-e fordítani a leghátrányosabb élethelyzetet is, meg tudsz e felelni kihívásainak, több leszel-e általa. Túl sok patkányt láttam életemben, akiknek közös jellemzőjük volt a tartás hiánya. Akik vészhelyzetben összeszarták magukat, kiborultak, gyáván cserben hagytak másokat, aztán zavartan tördelték kezeiket, hogy, de hát én is csak ember vagyok. Ja, az. De milyen ember? Akire nem lehet számítani? Aki nagyobbnak, másnak mutatja magát, mint amilyen? Az Isten mentsen meg az ilyen útitárstól, legyen az munka, sport, barátság, vállalkozás vagy bármi közösség az életben.

Női szemek elől elzárt témáról írok most, e téma ilyetén titkossága a szüléséhez, az anyaságéhoz hasonlítható: még ha el is mesélik egy kiszolgáltatott élethelyzetben szerzett élményeiket, akkor is rengeteg eltitkolt részlet marad. 

Nos, magam még abba a szerencsés generációba születtem, akik számára kötelező volt a sorkatonai szolgálat. A 80-as évek vége felé, a nyugatosodás megindultával ugyan egyre félelmesebb, nem kívántabb esemény volt egy fiatalember számára az akkor 1,5 éves szolgálat, de a többség számára nem volt megkerülhető. Jobbára először került a hatalom szigorú kezei közé egy fiatalember egyik napról a másikra, egy a polgári élettől idegen, zárt és szigorú világba, ahová épp azért került, hogy kiteljesedjen férfiassága. Nevet most sok ember ezen a mondaton, aki talán akkoron is előnyhöz juttatta magát inkább, azzal indokolván maga előtt gyávaságát, hogy hülyeség az egész, meg nem érdemes időt pazarolni erre, értelmetlen. Nem is szerezték meg az emberség próbáját szélsőséges pszichikai helyzetekben, ami később munkatársi, házastársi és családfői szerepükben köszönt vissza alkalmatlanságuk, bukásuk formájában. Ezek tendenciák a társadalomban, jól nyomon követhetők. Ha valakit csak a saját tervei megvalósítása motivál, ha megszokja, hogy azt tesz mindenkor, amit akar, s nem tanul meg alkalmazkodni az őt körülvevő valósághoz, nos, annak számtalan csalódáson át kell rájönnie, hogy mire lett volna jó fiatalon megtanulni. És közben leszerepel munkatársként, barátként, házastársként, szülőként. A férfi alapműveleteihez hozzátartozik a katonaság, a fegyelem, a közös célért való engedelmesség, akárcsak egy nő számára a gyermekvállalás. Megy a folytatásos leányregény az elnőiesedett társadalomról, férfiakról, s sértett férfiak mutogatnak a nőkre. Nem kéne mutogatniuk, ha saját szerepüket betöltenék, ha  a helyükön lennének. Elismerésre vágynak, de annak alapjaként nem tesznek le semmit az asztalra. Elvárásaik vannak, miközben maguk sem felelnek meg alapvető kritériumoknak.

Sokan buliként élték meg, legalábbis ezt mesélték el civil társasággal való sörözések alkalmával, viszont valami érettséget még is szereztek "odabent". Mert nem csak a szopatás volt, a fű festése nyáron vagy az "ultrázás",  amikor fogkefével kellett felsikálni a kopaszoknak a körletfolyosót éjszaka, néha térdig érő habban. De ezekből az értelmetlen eseményekből egy fontos tény világlott ki eredőül: bármilyen lehetetlen helyzetet ki lehet bírni s ami nem ölt meg, az megerősít. A szívás, a megpróbáltatások egyben edzették is a férfilelket, ami addig csak kocsmák és lányok meghódításán próbálta meg magát. Annak próbája volt ez leginkább, hogy az elkerülhetetlen, közösen megélt rossz élmények közepette össze tudnak-e tartani az emberek, erősítik és segítik-e egymást avagy széthúznak, s egymást ássák alá. Abban a szisztémában megmutatkozott, hogy a széthúzásnak mindig szopás az ára, buktához, sikertelenséghez vezet. 

Évekig egy egyetem közelében laktam, s volt mifelénk egy "faház" típusú éjszakai szórakozóhely, ahová a diákok jártak bulizni. Évekig csak szombat éjjelenként volt hallható a hazafelé tartó(kúszó?) részegek hangorgiája. Megszoktuk. Később eltörölték a kötelező 11 hónapos szolgálatot az előfelvételisek számára, s akkortól megindult egy devalválódás. Szinte nem múlt el este, hogy ne dorbézoltak volna a fiatalok, egyre elvadultabban. Az egyetemen dolgozó nő ismerőseim elbeszéléséből tudom, hogy ugyanakkor alapvető udvariasság, tartás és becsület tekintetében is jelentős romlás következett be a fiú diákok viselkedésében. Megnőtt a csalások, ügyeskedések, botrányok száma. Csak mert nem tanultak fegyelmet, éretlenek maradtak, kamaszok. 

Ugyan lehet, hogy önvédelmet vagy csapat sportot űznek sokan, ám azok mégis csak a békés polgári élet részei, s ekként önkéntes alapon működnek, mindenkor az egó alá rendelve. Lehet mást mondani, de akkor is így van.  Ki lehet szállni bármikor s haza lehet menni. Ennél fogva egyik sem hasonlítható a hadsereg feladatából, szerkezetéből, szellemiségéből adódó szélsőséges pszichikai helyzetek próbáihoz, az áthághatatlan kényszer erőltette teljesítmény kicsikarásához, ami végül is az ember saját határainak tágításához vezet. Nem véletlen, hogy kiképzés szükségeltetik az alkalmassághoz. Mert ezt tanulni kell, formálódni a civilséghez képest.

A kétkedők számára jegyzem meg, hogy a semleges Svájc nem csak kivételezett pénzügyi funkciójának köszönheti évszázados semlegességét, függetlenségét. Idegen hatalmak ellenében tanulták megvédeni magukat s nem felejtették el, honnan jöttek. Teszik ezt  nemzeti és nyelvi sokféleségük ellenére. Ott a mai napig van kötelező katonai kiképzés, s rendszeres időközönként be kell vonulniuk felfrissíteniük ismereteiket s a harci szellemet magukban. Felszerelésüket otthon tartják, beleértve a kézi fegyvert, esetleg géppuskát is. Nem szűnnek meg katonának lenni hazájuk védelmében a sok évtizedes béke alatt sem, hozzá tartozik mentalitásukhoz a Tell Vilmos-i  küzdőszellem, őrzik és örökítik az generációról generációra. Férfi szerepük része ez és nem úgy néz ki, mintha hülyék vagy hóbortosok  gyülekezete volnának. Vagy ennyire hülyék a svájciak? Nem tudnak mit kezdeni  a gazdagsággal s unalmukat ezzel dobják fel? A lógós, kényelmes magyar meg okosabb s ravaszabb volna náluknál? Hát mondani lehet, de a valóság mást mutat egyelőre.

Az engedelmesség nagyon érdekes fogalom, általában a gyengeség szinonimájaként értelmezik, pedig nem az. Legtöbb élethelyzetünkben döntésre kényszerülünk, hogy küzdjünk-e egy esemény, egy alkalom ellen, vagy engedjünk-e annak, azaz elfogadjuk valóságát, helyénvalóságát indulataink ellenében. Valamikor az előbbi a helyes, van hogy az utóbbi. Hogy mikor, melyik a jó választás, annak eldöntéséhez kell teljes férfinak lennie egy hímnemű embernek. A szélsőséges pszichikai helyzetek hozzák ki az emberben lakozó gyengeségeket, jellemhibákat. A zárt közegből nem lehet elmenekülni, a hibákkal s következményeikkel szembe kell nézni, felelni kell értük, majd tanulni belőlük.

Aki nem tanul meg engedelmeskedni, az csak ellenállni fog bármi váratlan eseménnye szemben, amit az élet hoz számára. A tagadás, az ellenállás önmagában nem elég a férfiassághoz, mert nem megoldó reakció, csak a változást gátolja, az élet folyását. Az meg leszarja az egyéni makacsságot, bedarálja az illetőt reccsenés nélkül. Mert van, amikor nem az ellenállásnak, hanem az engedésnek van helye. Ez a hiányosság megmutatkozik a házasságokban is férfi oldalon: nem képes engedni barátja, mukatársa, párja javára, hanem elvszerűen kemény marad. Ez kb. olyan életszerű viselkedés, mintha a páncélos lovag otthonában is páncélban járna-kelne. Jól néz ki egy filmben, de a valóságban iszonyúan kényelmetlen. Próbálj csak megebédelni az asztal mellett vagy meccset nézni a fotelból, páncélba öltözve s tudni fogod. Ha kényelmetlennek találod, akkor gondolkozz elrajta, hogy emberi tulajdonságaidban miért is nyilvánulsz meg hasonló merevséggel. Másrészt akár a páncélt, magad akaratából vetheted le emezt is.

A dolog sommája, hogy kemény a hadsereg egy civil számára, akár a próbakő az aranynak. De, miként a próbakő sem rongálni célozza a fémet, csak értékét mutatja meg objektíven, nos, a katonai szolgálat sem rongálja, hanem értékeli a férfit, objektíven. A szolgálat, a megpróbáltatás ideje pedig lehetőséget ad a változásra, a hiányok bepótlására - a férfivá való érésre. A rendszer, a követelmények adottak, a mellettük nyújtott teljesítmény pedig belőlünk fakad, ezt ne feledjük. A legnagyobb kihívás egy férfi számára, ha nem tervezett helyzetben is megállja a helyét. Aki a kihívás létjogosultságán siránkozik, vagy elmenekül előle, saját gyengeségei, félelmei, önzései felszámolása helyett, az nem jó pályán mozog, sose lesz boldog férfi. 

Nem mellesleg mondom: csodálkoznak a pasik, hogy nem tudnak meghódítani egy valamire való nőt, az nem tiszteli őt, nem néz fel rá, inkább hülyének nézi, eszközként használja ? Felnézni csak valamire lehet, ami nincs, arra nem igen. Arról csak álmodozni lehet. Ezért elégedetlen veled asszonyod, ha az. Miért is látna különbséget férfi és nő között, ha ugyanazt a teljesítményt hozza, mint Te? Dolgozik, pénzt keres, gyereket nevel, alkot, sőt még téged is pelenkáz? Ahhoz Neked kell letenni valami többet az asztalra, amire ő felnézhet. Ez lehet a több pénz is, az se árt a tekintélyedet megőrzendő, de ha emberileg puhapöcs vagy, tartás nélkül, akkor sose leszel vonzó, se tiszteletre méltó.

Mindezen hiányosságodat erőszakosságoddal, fölényeddel pótolni, takargatni, nos, nem teljesítmény s a legkevésbé elismerésre méltó. Értékedet mindig mások mondják meg, leginkább a környezetedben élők, ezt ne feledd. Mondják ők most is, s Te küzdhetsz ellenük, ítéletük ellen, leélheted akár egész életedet közelharcban, de előbb-utóbb lekerülsz a föld alá, s legkésőbb akkor elválik, hogy ki voltál valójában, mennyit értél. Amikor meghalsz, elillannak illúzióid, önbecsapásaid  is életeddel együtt - s csak az számít onnantól, hogy ők milyennek láttak. Szajkózhatod egy életen át családapaként, hogy a asszonynak, gyereknek miként kell tisztelnie Téged, kikövetelheted. De amikor már nem leszel itt, akkor ők mondják meg, ki voltál.

Hogy mi végre született ez írás? Egyre többen buknak el, itt az orrom előtt, az idő előrehaladtával. Kis tragédiák, kudarcok családokban, nagynak mondott emberek a közéletben, ezerszámra. Nem vonzó perspektíva. Neked igen? A választ magadnak adod meg, Neked fontos.

Hát, nagyjából ennyi jutott eszembe a próbakőről.

Szólj hozzá!

Címkék: önismeret katonaság emberség fegyelem férfiasság önuralom próbakő


A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr802994301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása