Olvasom, hogy japán kutatók 9-es erősségű földrengésre és 34 méter magas cunamira figyelmeztettek. 

Elgondolkodtam azon, hogy lám, ott egy szorgalmas nép, akik összetartóak, igyekeznek jobb életet s országot csinálni, miközben nem bújhatnak ki sosem szülőhelyük eme negatív adottságai alól. Ez az ő keresztjük, még is tudnak pozitívak lenni, dolgozni érte, építeni országukat s nemzetüket. Összetartanak. Megtanultak együtt élni földrajzi adottságaikkal. Nem tehetik meg, hogy letagadják, hogy nem fogadják el.

Nálunk ezzel szemben nincsen se földrengés, se cunami, se vulkánkitörés, legfeljebb néha kiönt a Tisza, vagy aszályos a nyár. De még az ezen kataklizmák nyomán megkárosodott termőterület is bőséggel elegendő volna az itt lakó 10 millió embernek. A terepviszonyok nem szélsőségesek, viszonylag sima táj, könnyű a közlekedés, nem úgy, mint mondjuk a hegyekre épült országokban, ahol repülővel gyorsabb elérni a legközelebbi várost, mint autóval, vonattal.

S még is, itt nem tudják megbecsülni eme kellemes adottságokat az emberek. Ha nincs elég bajuk a természettel, hát csinálnak maguknak. Ha a természet nem sújtja őket, hát keresnek vélt sérelmeket, mert nehogy már mi kevéssé sors sújtotta nép legyünk, mint akiket valóban sújt, nap, mint nap. Siránkoznak, acsarkodnak, gyűlölnek, tapossák egymást - s emiatt nem tudnak összefogni. A lehetőségek országa vagyunk, földrajzi, természeti értelemben. De a lehetőséggel az itt élő embereknek kellene élniük.

Minden népnek megvan a maga keresztje, ahogy látom. A miénket le lehetne tenni, szilánkokra törni és eltüzelni egyszer s mindenkorra. Akár ma is. Csak döntés kérdése. Különleges kereszt és lehetőség is egyben számunkra. Mert nem fizikai, földrajzi adottság, hanem csak lelki. S utóbbin lehet változtatni, tükörbenézés, elhatározás, döntés kérdése csak. Ha úgy tetszik, itt ülünk a tejjel-mézzel folyó földön és nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel eddig. Más nemzetek élnének vele, ha csak ennyi bajuk volna, de nem tehetik le a maguk keresztjét. Nem csitíthatják le emberi szóval, jó szándékkal a förldrengést, nem simíthatják el égre törő, kietlen hegyeiket.

A lehetőségek országa vagyunk. Csak rajtunk, embereken múlik, hogy ennyik maradunk-e vagy élünk a lehetőségeinkkel. Innen elmehet zsidó, cigány, sváb, nagytőkés és idegenszívűnek mondott, de ha az itt maradók képtelenek valóra váltani a lehetőségeket, akkor abból az fog kiderülni, hogy csupán egy újabb jól csengő hazugság, ön- és nemzetámítás volt gyűlöletük, hergelésük. Az okok bennünk vannak, sosem másokban. Ezt meg kéne végre érteni s elfogadni. Addig nem lesz felemelkedés itt.