Férfi blog

Sokféle álláspontot hallani a bankokról. Nem csak nálunk utálják a bankokat általánosságban, nem szereti őket nyugaton sem, keleten sem senki. Mármint az adósok - legyenek kisemberek, vállalkozók, vagy államok - nem, akik hitelt vesznek fel valamely céllal. Mert a betétesek, befektetők, bankárok persze szeretik - kisemberek, vállalkozók vagy államok:) Ugye, milyen érdekes - akár ugyanazok az emberek, korszakosan más-más szerepben.

Aki adóssá lett, az szolgájává tette magát a hitelezőnek, ez egyértelmű, viszont ez nem a bankokhoz kötődő függés. Igaz ez akkor is, ha ország országtól, király királytól vesz kölcsönt, vagy éppen szomszéd a szomszédtól kér kölcsön elsejéig. Legkevesebb kellemetlen érzés a látens fenyegetettség érzése, hogy milyen nem kívánt következményekkel, kötelezettségekkel jár, ha nem tudja visszafizetni. És itt a kulcsszó: elkötelezte magát az adós, kiszolgáltatta magát. Figyeljük és értsük meg a szógyököket - elmondják a lényeget.

Az alapprobléma mindig az adós, az ő helyzete. Nincs elegendő erőforrása szüksége, elképzelései finanszírozására, ezért kölcsönhöz folyamodik olyan személyhez/intézményhez, amelynek van nélkülözhető feleslege. Itt álljunk meg egy pillanatra. Fontos, hogy az adós aktuális helyzetéből indul ki, igazságát ahhoz méri. Egyrészt, az adós szüksége, elképzelései relatívak. Következményei a közel- vagy régmúltnak, nem pedig okai a jövőnek. Valamit rosszul csinált ő, vagy a felmenői, amiért az örökség jogi kényszere miatt terhek hárulnak reá, azaz felelnie kell az előzményekért. Ha ugyanaz az ember vagyont örököl, akkor valahogy nem akar bevonni abba másokat, viszont ha adósságot, eladósodottságot, vagy csak szegénységet örököl, akkor mindig valaki mást tesz érte felelőssé. Másrészt, a kölcsönadó az adósság felvételével lép be az adós eme  körülményeibe, nem előbb. A helyzet bonyolultabb ennél, ha elkezdjük feszegetni a "mi volt előbb: tyúk vagy tojás?" kérdését, azaz, ha számításba vesszük, hogy a pénzesebb emberek mindenkor igyekeztek kihasználni a rájuk, erőforrásaikra szorulókat, ez sem igazságos, valamint az adósoknak is vannak szillogizmust megszégyenítő idológiáik az "azért vagyok én szegény, mert mások gazdagok" jelleggel, de lássuk, hogy az alapproblémát valójában mindig az adós függőségbe kerülése okozza, ennyi a tény. Mindig van másik út is, amelyen nem válna adóssá, csak azt különböző szubjektív okoknál fogva nem szerette volna választani, ebbéli döntésének eredménye kiszolgáltatott helyzete. Vagy felmenőié, amiért szintén ő a felelős. Ezt is látni kell, amikor valaki igazságról, igazságtalanságról papol.

Utóbbi években több alkalommal olvastam hivatkozni II. Fülöp Ágost "keresztényi" kamatellenes intézkedéseit, vagy az iszlám bankolást, példaként a kamat /és a bankok/ tisztességtelenségére, létjogosultságának megkérdőjelezésére, ennek keresztényi mibenlétére. A Bibliát valamiért nem igen citálja senki, de ez csak azért lehet, mert a zsidókat (mint a bankárok közhelyes szinonimáját) ekéző emberek nagy valószínűséggel sosem olvasták az Ó szövetséget, sem Jézus magatartását nem nézték, csupán egyházi emberek egyes féleértelmezett megnyilvánulásaiba kapaszkodnak. Ha a Bibliát tekintem, azt mondja eredendően: "Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni!" /5Mózes 23:20/

Ez a passzus az emberek szociális és gazdasági viszonyait szabályozó részben olvasható, amelynek más passzusait /pl. az elengedésről szólóakat/ a zsidók sem tudták megtartani idő után, és bármely más társadalmakban is kiütötték a biztosítékot. II. Fülöp Ágost őfelségénél is, meg az iszlám bankolást favorizáló itteni képmutatóknál is, valamint a mai keresztény kultúrákban is, nagyon kevés kivétellel.

Az iszlám országokban a kamat nélküli bank nem kamatot szed, hanem a hitelezett vállalkozás hasznából részesedik, ami gyakorlatilag mókusvakítás a köbön a kamatról való vitatkozás tárgyában, mivelhogy nem ingyen hitelez. Az érem másik oldala, hogy az iszlám országokban patriarchális családmodell dominál, ami tovább árnyalja a képet. Azt jelenti, hogy a férfi családtagok a családot szolgálják, azaz a családban felettük álló rokonok érdekeit,  életkoruknak, a családban aktuálisan elfoglalt pozíciójuknak megfelelő ellátás fejében. Nem vállalkozhatnak szabadon, saját fejük után menve, hanem a család által jóváhagyott és támogatott üzletben kell tevékenykedniük, a rájuk szabott szerepet betöltve. A család maga egy gazdasági társaság úgymond, ennél fogva számos dolgot nem bankhitelből valósítanak meg az emberek abban a kultúrában. Házat például nem bankhitelből vesznek kedvük szerint, hanem általában házasodáskor a család finanszírozza, szolgálatban szerzett érdemei szerint. De, mint szolga, még a házassága idejéről vagy a célszemélyről sem maga dönt, hanem a család dönt a mikor aktuálisról és a kivelről is. A miénktől nagyon eltérő kultúra, amelyben mások a szokások is. Ebből nem lehet kiragadni csak az egyik vagy másik vonzatát úgy, hogy működőképes maradjon.

Ne legyünk képmutatóak, hogy kiragadunk valahonnét egy-egy nekünk kényelmes passzust innen-onnan, holott a többit magunk sem tartjuk meg, vagy nem is akarjuk. Értsük meg, amit olvasunk. 

A Biblia citált passzusa éppúgy magánszemélyek közötti tranzakcióra vonatkozik, akárcsak bármi más, ami a Bibliában áll. Emberekről, emberi viselkedés alapszabályairól szól, embereknek. Azt gondolom, általában senki nem kér kamatot rokonától, szomszédjától a kölcsönkért összegre. Jézus a pénzváltókat /a bankok ókori elődeit/ a Templomban űzött szakipari tevékenységük miatt űzte ki, de egyéb tekintetben nem ekézte, vagy kritizálta tevékenységüket önmagában. Asszem, egy mezei keresztény templomban is kiütné a biztosítékot ma, ha banki tanácsadók állítanák fel asztalkáikat a bejáratnál. Ízléstelen, gondolom.

Az uzsoráról, a kamat irreális mértékéről ír tiltandó, mint a kiszolgáltatott helyzetével való visszaélés egyik megnyilvánulásáról, nem pedig a kamat jogosságáról és általánosságban. Amiként az adósrabszolgaságról sem ír tiltandó, vagy helytelenítendő /habár a Biblia csak szolgaságként említi konzekvensen, valójában az adósság fejében való szolgává válásról van szó, ha az adós nem tudja tartozását megfizetni/.

Kézenfekvő tehát, hogy aki pénzt vesz kölcsön valamilyen előmeneteli, gyarapodási céllal, annak a kölcsön tőkéjén szerzett hasznából a kölcsönadó is szeretne részesedni. Igazságos. Hogy a dolog tiszta legyen, a kontraktus megkötése ELŐTT megállapodnak a kölcsönadónak fizetendő haszon mértékéről, ez a kamat. Ez a megállapodás biztosítja az adós számára, hogy amennyiben üzlete többet hoz a konyhára a vártnál, a kölcsönadó nem lép fel újabb és újabb követelésekkel,  ugyanakkor biztonság a hitelezőnek, mert az adósnak akkor is fizetnie kell, ha az üzleti számításai nem válnak valóra.

És most vickéljünk át a gyakorlati gazdaság vizeire, itt is van kotorni való az iszapban, bőven. A magyarországi adós-helyzetről, annak visszásságairól értekezek, mivel magyarként ez van fókuszomban. Az alábbiak egyik eszenciája, hogy gazdasági problémákra nem lehet érzelmi, indulati reakciókkal megoldást találni. Alma a körtéhez, kb. Ez a legfőbb hibája a magyar közgondolkodásnak a témában. 

Első számú sérelem, a külföldi bankok hegemóniája. Nincs magyar tőke. Elkártyáztuk, feléltük a kommunista gazdaság fél évszázada alatt. Ha bárki a tőkéjét meg nem térülő projektekbe fekteti, elveszti azt s elszegényedik. Tehát korántsem a külföldiek gyarmatosítanak itt, hanem egyszerűen betöltik azt az űrt, amit a magyar gazdaság képtelen. A magyar gazdaság és lakosság pedig hitelt vett fel ezektől a külföldiektől. Azonban az évek sorában egyre terhesebbé vált adósnak lenni, különösen úgy, hogy épp az elszegényedés, eltőkétlenedés okainak nem értése mellett SEM alakult ki az emberek többségében a pénzügyi kultúra, nincsenek alapvető gazdasági ismereteik ma sem. Eme hiányosságaik következményeit látják, viszont nem a maguk hiányosságának tartják az okokat. Hanem a másik félre hárítják a felelősséget. Az efféle magatartás következménye: ismételni fogják a helyzetet mindaddig, amíg fel nem ismerik, min kellene változtatni. Ez időbe fog telni. Sajnos, a tapasztalás ilyen, de enélkül nem lehet használható ismeretre szert tenni. 

Második számú sérelem, hogy a nyugatiak gazdagok és azért gazdagok, mert kihasználnak minket, szegényeket. Nos, akármelyik gazdag nyugati országot nézzük, mind ott kezdte a demokratikus piacgazdaságot, ahol mi. A zérónál, a tőkenélüliségnél. Nem az égből pottyant oda sem, ahogy itt sem. A helyzet kulcsa a tevékenységben eltöltött idő s az alatta szerzett tapasztalat. Ezek ketten együtt eredményezték a tőke gyarapodását, annak mind hatékonyabb felhasználását, s idővel a tőke felhalmozódását, azaz a gazdagságot. Tehát, akinek nincs tőkéje, annak türelme legyen. Már csak azért is, mert saját maga oka saját tőkenélküliségének, azaz szegénységének, nem más. Amit egyszer elherdált, elbaszott, azt valamikor helyre kell hozni, pótolni kell. Most van az, amikor ezt fel kéne ismerni és neki látni türelemmel, keményen dolgozni. Amiként a mocskos nyugatiak is tették. Kényelmes és önző álláspont - ráadásul hazug is -, hogy olyan tőkefeltételeket követel a magyar, mint amilyenek észak- amerikában vannak. Mire fel? Ott is kiszenvedte a társadalom a kapitalizmus különböző stációit, nem volt pardon. Sok  vakhit, meg álmodozás, és belőlük fakadóan sok szenvedés, fiaskó, amikből a többség MEGTANULTA, mi hogyan működik valójában és hogyan nem. Mármint életben maradás szempontjából. Látni kell, hogy akár az ángliusok, akár az ömerikaiak sokkal korábban vágtak a piacgazdaságba nálunknál, és nem csináltak a 20. század közepén intermezzot a fejlődésben. Ők tehetnek róla, hogy nálunk kommunizmus lett 50 évre? Nem hát. A lemaradásunk ennek megfelelően a mi örökségünk, ezt el kell hordozni. Ehhez kapcsolódik, hogy az eltérő tőkeellátottság, gazdasági fejlettség és életszínvonal miatt az üzlet jövedelmezőségében is jelentős eltérések vannak. Hitelezés tekintetében ez eltérő volumeneket eredményez régiónként. Más a magánszemélyek, kis vállalkozások fogyasztási, jövedelmi és beruházási volumene is - ott magasabb, mint itt. Az üzleti teljesítményt azonban ott összesítik, s azon az asztalon egy CEMEA leány (ebbe a régióba tartozik Magyarország is) üzleti jelentésén jóval kisebb számok szerepelnek, mint egy fejlett országbéli leányén. És bár a tőkés tanúsíthat türelmet, célja végső soron az, hogy minden régióban ugyanazt a termelékenységet, jövedelmezőséget érje el, lehetőleg minél hamarabb. Értelemszerűen tehát abba az irányba nyomja kevéssé fejlett országbéli leányait, hogy minél magasabb profitot állítsanak elő. Ezt a jelenséget értelmezhetjük figyelmetlenségként, intoleranciaként is, de úgy is, hogy apu szigorúbb a rosszul tanuló s teljesítő gyerekével, mint a jó tanulóval. Ha nem nyomja, nem fog felnőni sosem a többiekhez. Akár milyen nehéz is, azért tessék belátni, hogy egy rossz tanulóra ez jó hatással van - később még hálás lesz érte. 5x később, amikor már MEGTANULTA, hogy mi, hogyan működik ebben a világban s mi hogyan nem. 

Harmadik számú sérelem, hogy a külföldi bankok kiszipolyozzák a magyarokat, nagyon magas költségeket és kamatot számítanak fel. Mondják ezt azok, akik látják, hogy amerikában vagy nyugat-európában alacsonyabbak a hitelkamatok, mint itt. Igen ám, csak a különbség okaira már nem kíváncsiak, nem megérteni akarják azokat, hanem egy gyermek indulati szintjén gondolják kezelni a differenciákat, a kialakult helyzet okainak megértése nélkül. Pedig nem ártana - immáron sokadjára - végre megérteni, hogy ez utóbbi buta magatartás a magyar gondolkodás rákfenéje, régtől fogva. Piacgazdaság, mondjuk a szót naponta. Érteni is kéne, mit jelent. Ha valamiből sok van a piacon, akkor alacsony az ára - ha pedig kevés, akkor magas. Az említett fejlett gazdaságokban magas a tőke mennyisége, egy-több évszázada gyűlik, nagyjából változatlan társadalmi-gazdasági viszonyok mellett. Ergo olcsóbb a hitel ára is, a keresetek pedig magasabbak. Mert van pénz bőven, ami a múlt kitartó munkájának gyümölcse. A másik ok, amit az előbbi bekezdésben említettem, a pénz hatékony felhasználásának, az ebben való felelős gondolkodásnak, azaz a pénzügyi kultúrának a széleskörű elterjedtsége a társadalmakban. Nos, majd ha itt is felelősen vesznek fel hitelt az emberek, előbb értelmes, megtérülő beruházásokra, nem pedig kényelmi cikkekre, hogy a fényűzés látszatában versengjenek a hanyatló nyugattal, s ennek okán majd nem lesz 20-30%-nyi a nem teljesítő lakossági hitelek aránya, akkor majd lehet alacsonyabb a hitel kamata. A hitelkamat ugyanis részben a nem teljesítő hitelállomány okozta veszteséget árazza, ez pedig nálunk igen magas. Ahhoz, hogy adott környezetben a pénzintézet fenn tudjon maradni, működőképes legyen, a veszteségeket ki kell pótolnia a piacról. Arról, ahol a veszteséget elszenvedte, nem pedig egy másikról. Gondolom, te sem tartanád igazságosnak, ha rajtunk verné el a port valaki egy másik ország polgárainak pénzügyi nemtörődömsége miatt - miért is várod tehát, hogy a tiédet másokon verjék le? Apropó. A magyar pénzügyi kultúra általánosan elterjed szintje az, hogy nem tekintjük kötelezettségnek az adósságot. Ez megmutatkozik a vállalkozói tartozásokban, körbetartozásokban, általános a "nincs pénzem, nem fizetek" szemlélet, vagy éppen az "ahol lehet, ott lopok és csalok, megrövidítem partnereimet, alkalmazottaimat és az államot" szemlélet. A bankokkal szemben meg pláne alacsony a fizetési morál, mert a közkeletű hazabeszélő hazugságokkal jól  lehet oltani a lelkiismeretet, felelősségtudatot. Főleg, ha az állami szinten, törvényileg nyer erkölcsi igazolást. Persze, ettől még hazugságok, aminek a következményei is le fognak csapódni. Nincs felelős gondolkodás abban, hogy ha kötelezettséget vállaltam, akkor azt teljesíteni kell, hogy úgy kell tervezni dolgainkat, hogy ezeknek eleget tudjunk tenni. Hogy, ha már látszik a baj, akkor például tájékoztatni kell a hitelezőt, és igyekezni egyezségre jutni, amely mindkét fél további működését segíti, nem pedig magunkra zárni az ajtót, vagy kisíbolni a cégből a pénzt és felszámolásra adni üresen. De milyen eredményeket lehet várni egy olyan állam égisze alatt, amely maga is késedelmesen fizet? Neki kéne elöl járnia. Az adók hatékony behajtásában, nem pedig újak kivetésével pótolnia hatékonytalan, ám költséges működését. Az államnak, mindenek előtt önmagáról alkotott szemléletének is változnia kell - jó példával elöl járnia a gazdálkodás hatékonyságában. 

Mindezek fényében meg kéne érteni, hogy adósnak lenni sok nehéz helyzet is az alatt, amíg tart az állapot, de ezeket ki kell szenvedni ahhoz, hogy egyszer majd tőkeerős gazdaságunk legyen.  Akinek tőkéje van, annak azért van, mert megtanult hatékonyan gazdálkodni pénzével, nem herdálta el. Többségében mindenki hitellel kezdi, csak valaki megtanul a kényszer alatt gazdálkodni, valaki meg nem. Nálunk egyelőre 20 év piacgazdaság után is kiéhezettség, mohóság van, önsajnálat, irigység, önjutalmazás, azaz bármekkora mennyiségű kölcsön felélése eredmények, rajta szerzett haszon nélkül, de felelősség, türelem, kitartás, az kb. ugyanúgy nulla szinten mozog, mint 20 éve. Eredményeink nemzetgazdasági szinten is ezt tükrözik s életszínvonalunk is.

A mondás szerint, erősebb kutya baszik. Így van. Ha gyengék vagyunk, akkor nincs baszás. Ebből a helyzetből nincs más kiút, mint megerősödni. Menekülésre lehet ugyan fogni a dolgot, ha nem akarunk szembesülni a kihívással, azaz például el lehet különülni valameddig a kutyafalkától, sértetten mondogatva, hogy mi nem versenyzünk, mi inkább kitaláljuk unortodoxiát ésatöbbi, de ebből sem lesz baszás - nem lesz kivel -, s ennek okán szaporulat, gyarapodás sem lesz. Ez itt a lényeg. Aki saját önfenntartása, normális élettörekvései ellen dolgozik holmi önérzetre alapozva, aki emiatt kerülőútra tér a probléma megoldása helyett, az magával szúr ki. Hogy a kormányfő követendő példáival példálózzak, egytől egyig tanulással, értelmes, megtérülő beruházásokkal, szemléletbeli változtatásokkal, türelmes és KITARTÓ munkával sikerült tőkét felhalmozniuk, a hitelezettség korszakát mindezek fejlesztésére használták, nem pedig felélték azt maradandó eredmények nélkül. A KITARTÓ-t azért emeltem ki, mert azt jelenti, hogy a választott úton menni, akármi nehézség adódik is azon. Nem pedig 180 fokot fordulni, letérni az első kisebb viharoknál, mondván, nem jó út ez, mert nehézség van rajta, nem kényelem. Herdáló, rövidtávú felélő szemlélettel semmi nem fog változni. És ez nem a külföldiek hibája lesz, sem nyugatiaké, sem keletieké - csak is az itt élőké. A fejekben kezdődik a változás mindig, megvalósulni csak az tud, ami ott megszületik - ahol hazugság, ott romlás, árulás, nyomor, ahol viszont építő gondolatok és szándékok, ott épülés, szépülés, jó élet.