Férfi blog

Nem bordély, hehe, ne értsd félre. Olyan régi módi férfi fodrászról beszélek, aki borotva késsel borotvál.

Nézek egy filmet - Éles tárgyak a címe -, ami egy vidéki amerikai kisvárosban játszódik, napjainkban. És van borbély, a klasszikus, aki késsel borotvál. Igen, ők ilyenek. Ott még van floppy lemez, nem 1.44-es, hanem a 8 inches. És járnak 40-50 éves kocsikkal is sokan, amelyek még 1 mm-es acélból készültek - elpusztíthatatlanok. Nem cserélik le, ami jól működik, mindaddig, amíg jól működik. Egyszerűség - hatékonyság. Más dolgokban meg a szupermodernt alkalmazzák. Ott is csalnak az emberek a zöldkártyával, ez is egy tapasztalat. De nem mindenki,  ahogy itt sem mindenki csalafintázik.

Nekem feltűnt, hogy ott a többség nem turbózza autóját, sem optikailag, sem technikailag. Mert ott az számít, hogy megy-e a verda 10000 kilométert, vagy nem megy. Ezért bár láthatsz ott koszlott, szerinted múzeumba illő darabokat - nálunk oldtimer, azaz OT rendszámmal futnak-, ám azok ott nem akarnak múzeumba vonulni.

Ott van olyan kategória, hogy farm use a rendszám, azaz, csak a birtokon használható. A kutya nem fortatja ezek műszaki állapotát, amíg be nem merészkednek velük a legközelebbi városba. De általában nem teszik -tudják, mi a törvény. Szerintem racionális hozzáállás.

Nos, visszatérve a borbélyra. Gödöllőn, a régi királyi váróban, amíg MÁV vasútállomásnak mondták, nos, az egy lekoszlott kastély féle volt. És abban volt vagy 20 évvel ezelőtt egy borbély, alias férfi fodrászat. Pár alkalommal ellátogattam hozzá, mert ő volt közel.

Jó fej öregember volt, tudod az a klasszikus, eredeti gyomorbeteg, kisnövésű, ideges ember, akit te, vagy nagyapád is megszokott, hogy az ilyen üzletet ilyesmi ember viszi.

És valóban - a hely is nagyon retró volt, s benne az ember, aki vitte az üzletet. Régi módi borbély székek, tudod, azok a kerektalpú, nehéz forgó fotelek, amelyeknek a magasságát is állítani lehetett, bordóra festett bőrrel borítva. A falakon pont úgy nem volt sem Alnai Delon, sem James Dean ikonikus fotója, ahogy a 80-as években sem. Csak üres sárga falak voltak 6 méter magasan, ahogy az mifelénk szokott lenni egy ilyen régi módi borbély üzletben. Az ollókról is lekopott a nikkel vagy a króm, és a szürke acél uralkodott felületükön. Ki tudja, hány évesek lehettek? Senki, szerintem. Már a mester sem emlékezik rá, mikor, hol ette bármelyiket. De a krómbőr szíjon még mindig meg tudta fenni a régi borotvakést. És szerinte is ez volt a lényeg, és szerintem is. Meg persze az óllóit is.

Az ám, csak hogy ennek a borbélynak volt valamije, ami különleges volt. Mégpedig az ügyfél háta mögötti falra kifüggesztett nagy méretű óra. Ugyanis eleve borbély órának készült, azaz mind a számozása, mind a járásiránya eleve tükörhöz készült. Az az, amikor én a fodrász székben a tükörben vissza pillantottam, akkor láttam helyesen az aktuális időt. Kis ajándék Chicagoból. Mert rákérdeztem, honnan van ilyen órája, és elmesélte, hogy egy rokona lakik Chicagoban, és tőle kapta. Azóta sem tudtam elfelejteni ezt a nagyon gyakorlatias ajándékot - szerintem nagyn fasza találmány, akákié is.

Csak az a baj, hogy mindez a tapasztalás 25 évvel ez előtt történt, és azóta az a borbély már nem dolgozik ott, sőt, valószínűleg már nem is él. Másfelől, a régi MÁV váróból már évtizede Királyi Váró lett, ami múzeum, és nincs benne borbélyüzlet. Így múlik el a világ dicsősége, és vele emberek. Meg akár chicagói rokonoké is, akiknek voltak jó ötleteik. Hát így megy ez. Azóta sem láttam sehol olyan órát, amelynek számozása és járása tükörhöz készült volna. Pedig lássuk be, nem baromság az ilyesmi. Csak hát itt már rég nem divat borbélyhoz járni, és a tükörből nézni az órát, ugye.