Férfi blog

Egy férfinak nehéz megélnie az érzelmeit. Persze a jókat, örömteliket, a felszínesebbeket megéli, kifejezi, de a mélybe nem szeret lemerülni vagy a posványosba, a zavarosba. Nem foglalkozik vele, ha csak lehetséges, ez olyan nem szeretem dolog. Ha fáj valami, dob rá egy decit Charlie bácsi poharas orvosságából oszt elvan intézve. Beszélni róla meg pláne egyenlő a földrengés élményével. Női mértékkel mérve annak felel meg, mint amikor egy nőről nyilvános helyen letépődik a ruha, mert becsípte az ajtó és ott áll egy szál bugyiban. Írtó ciki, nagy traumaként éli meg. Próbáltam magam is elkerülni ezt a mai estét, de mivel oly sokat írtam a nők titkairól, itt az ideje, hogy a hóhért is akasszák. Nem lennék egyenes, ha nem írnám meg, márpedig erre sokat adok. Egy férfi legyen egyenes.

Mivel szemléletem szerint az embernek nincs felesleges alkatrésze, kénytelen voltam belátni, hogy a férfinak se véletlenül van lelke, érzelmei, kell az valamire az életben. Ezzel együtt azzal a kellemetlen felismeréssel is szembe kellett néznem, hogy nem seperheti a szőnyeg alá, ha érez valamit, meg kell élnie, fel kell dolgoznia.

Ez a folyamat mintegy 2 hónapja kezdődött el bennem, és nem azért mert rohadtul ráérek, vagy nem csinálnák könnyebb dologkat szívesen. Egyszerűen sorozatosan kerültem olyan élethelyzetekbe, amikor a meg nem élt érzelmeim, azok nyomán megnem hozott döntéseim, cselekedeteim a nyakamra sokasodtak. Hirtelen, egyidőben az élet minden területéről, a jelenből és a múltból. Nem kevés ám.

Volt kapcsolataim, ismerkedéseim valamiylen józan döntéssel értek véget. Utólag felismerve az ok mindig ugyanaz volt: valamit nem lehetett vagy nem mertem kimondani, megbeszélni, amit kellett volna. Rafinált dolog ez. Nem mintha nem lennék híve az őszinteségnek. Csak leggyakrabban egy iylen helyzet kettős: vagy megmondod, vagy nem bántod meg. Ezeket a helyzeteket elég jól detektálom, érzem mikor, mit nem lehet megmondani, mi az a téme, amit a másik fél kerülni akar vagy mellébeszél, eltereli a figyelmet másfelé, esetleg vádaskodással igyekszik lepattintani. Mindegy, a lényeg, hogy az ember nem mondja meg. De ettől még a dög ott rohad benne, s lassan felemészti a kényszeredettség és az az érzés, hoyg valamit nemintéztem el, amit kellett volna. Ennyit a nőket szerető és kedvükben járni akaró pasiról.

Nos, december közepétől kezdve szép egymás utánban vagy ők kerestek meg engem, vagy én őket, valahogy adódtak rá spontán alkalmak, sorszerűen. És világos volt, hogy azokat a meg nem beszélt dolgokat kell kimondani, megbeszélni, amik rejtve maradtak és a valódi okai voltak a szakításnak. Nem csak én nem voltam őszinte, hanem ők sem. Ők sem mondtak ki sokszor dolgokat. Nem engedték ki érzelmeiket, tartották magukat, óvatoskodtak. Most minden őszintébben zajlott, képmutatás és kockázat nélkül, mindenki arról beszélt, amiről szeretett volna, amit fontosnak tartott.

Volt, akivel az elmaradt első randit tartottuk meg - pokolian kellemetlen élmény volt. De lezárult, egyértelmű lett, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon, s nem vesztettünk semmit. Volt, akinek csak meg kellett mondanom, amit nem mertem együttlétünk során. És csodák csodájára, más légkörben, lenyugodva, meg tudtuk beszélni. És persze ők is elmondták, amit nem mertek anno. És az ilyen alkalmak után éreztem, hogy valami megbékél bennem, valami a helyére került, ami rég váratott magára. Terhek mentek le rólam, megkönnyebbültem.

Írom mindezt úgy, hogy nem vagyok egy hazudós típus, tudatában vagyok annak, hogy az igazság az ami erőssé tesz, próbálok is eszerint élni, s mégis, adott pillanatban nem tudtam megtenni, képtelen voltam rá. Sajnálat, fájdalmat okozni nem akarás, ilyesmik álltak a háttérben. Összeségében belső titkos kétségek és hamis remények szűntek meg. "Mi lett volna ha... " kezdetű érzések, gondolatok és hamis lelkiismeretfurdalások foszlottak el az éjszaka sötétjébe, lelkeken könnyítve. Persze azzal is szembesülnünk kellett, hogy lehetett volna másképpen is, ha akkor, ott mindenki azt teszi, amit akkor kellett volna, de a legtöbb esetben nem lehet újrajátszani a filmet, valahogy már nem ugyanaz.

Nos, nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, aki hasonlókat élt meg (gyógyszerészektől tudom, hogy sok fogy Charlie bácsi poharas orvosságából), de nem várok se pro, se kontra visszajelzéseket. Csak megkönyebbülés számomra, hogy nyíltan elmondhattam.