Sokan vagyunk itt újrakezdők, még többen többedszerre újrakezdők. Elváltak klubja, ami népesebb a harcosokénál. Vagyis a kettő közt nincs is valójában éles elkülönülés, mivel aki elvált, az egyben harcos is. Mivel azért vált el, mert harcossá lett. Ki mert állni érdekeiért, önmagáért - sok évized szopatás után. És aki ki is tartott eme késeien felismert szempontrendszere mellett - saját, jól felfogott, megértett érdekei mentén. Többségünkben 40 körül ébredünk erre az öntudatra - jajj, ne rángasd a karom a templom padjából, hogy térdeljek le s finomítsam, mert te csak 36 vagy és semmi közöd ehhez. Mert ha nem lenne közöd hozzá, akkor nem rángatnál. Kérlek - nem méltó mihozzánk az ilyen kicsinyes felszínesség. Hisz, ha a mások felismerésének gödörbe tiprása rajtad, rajtam bármikor is segített volna fikarcnyit is, akkor én ma nem írom ezt itt, te meg nem olvasod. Ugyebár.
Nem tudom eldönteni, hogy most sírjak-e inkább vagy nevessek. Szívem sírna, értelmem nevetne inkább - szóval ez kettős állapot. De, nem akarván hazudni neked szemközt, a való az, hogy a szívem sír, az arcom viszont mosolyog. Mert mosolyogni könnyebb, mint kemény arcot vágni. De, csak ezért, nem pedig azért, mert minden rendben volna aktuális elképzeléseiddel. Erről azért nem ártana elgondolkodnod, mármint neked, nem nekem.
Az egy dolog, egy egészen máskori téma, hogy az emberek miért bsszák el állítólag élethossziglan vállalt kapcsolatukat tömegesen. Tudod, arra a percre gondolok most, amikor te is - akárcsak én - kimondtad a pap előtt a boldogító igent, és mellette örök hűséget vállaltál szegénységben, gazdagságban, egészségben, betegségben valakivel. Nos, ahogy én látom már egy ideje, a nehézségek az "egészségben, betegségben" passzussal adódnak bárki életében. De, most nem fúrok le ennek a kamunak a mélységeibe - mert nem érdekel ma már, nem fontos, hogy te vagy én, miket ígértünk huszonévvel ezelőtt akárkiknek is, tudatlanságunk eredőjeként.
Itt most félbehagyom e posztot. Már nincs sem türelmem, sem kitartásom befejezni, végig vinni, amiért elkezdtem. Mert ma ilyen világot élünk, hogy mire megírnám, már tudom, hogy az olvasók nagyobbik hányadát nem is érdekli. Akkor meg minek is törjem magam, nem de? De.
MIndez nem azt jelenti, hogy engem semmi sem érdekel az emberekből, hanem csak azt, hogy a hamis, közhelyes panelekből építkezni - s értelem szerűen az újraépítkezni - akarók köre fikarcnyit nem érdekes számomra. Mert minden ember a maga megtett vagy meg nem tett cselekményeivel számol el odafent, amikor erre sor kerül Én is, te is, ő is. Van még mit ehhez az egyszerű igazsághoz hozzátenni? Sztem nincsen.
A címhez visszatérve, ha mindezeket 30 körül tapasztalod saját valóságodként, akkor valamit nagyon rosszul képzeltél, csináltál eddig e világban. Ha pedig otthon érzed magad ezen írás olvasta után itt, akkor meg a helyeden vagy, jól csináltad eddig is, amit csináltál. Hogy melyik kategóriába sorolod magad, az csak rajtad múlik, senki máson. Puszi :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.