Nem, nem a filmről szól ez a poszt. De van némi áthallás. Áldozatokról szól ez, ártatlanokról, akiknek nem kellett volna sosem elvészniuk.
Férfiakról írok ma este - ez az övék itt ma -, akik valahol elvesztek útközben, holott sem rosszándékúak, sem aberráltak nem voltak sosem. Csak elvesztek a jóneveltetés, és az abból eredő jószándékaik mentén - egy olyan világban, ahol a naivitás nem kifizetődő, hanem a lúzer szinonimája. Eddig a tények.
Azonban fel kék boncolni, hogy a tények mögött milyen erők, szándékok is húzódnak, dolgoznak s miért olyan az eredmény a valóság talaján, amilyen.
Mert ha valaki nem rossz alapvetően, de inkább jó, ám mégis ugyanazon rács mögött találja magát kis vártatva, mint a gyermekmegrontó, nos, akkor ott nem a férfival van a baj, hanem a környezete megítélésével, viszonyulásával.
A nők generációk óta manipulálják a férfiakat. Mert másként nem érhetnek célt. A férfi alapjáraton erős, kialakult, tisztában van a maga primitív - ki mondja ezt egyáltalán neki, ugye, hogy ő ilyen? - valójával. De, általában elégedett önmagával, s ösztönösen harcol a nők - azaz, anyja, nővérei, majd később a feleségjelöltjei nagyon egybevágó törekvései ellen. Aztán végül vagy ki képes tartani igazi önmaga valósága mellett, vagy elbukik itt vagy ott. A lényeg, hogy elbukik-e avagy képes maga alá gyűrni a női akaratot, akármely stádiumban. Legtöbbünk nem képes - és ezért keserves árat fizet, évtizedeken át.
A nő igazából nem egy szép lény. Csak szép lány, jobbára - felszínesen. Az az egy betű kvára nem mindegy férfilétünk évtizedei során. Ami sok pillanat, sok napban, ami sok évben sok nap. Értsük is, amit olvasunk, mondom.
Mondják sokan, hogy á, dehogy, a férfi képzeleg rosszul - de vegyük észre, hogy ilyesmiket mindig csak nők mondanak, férfiak sosem. Mondom férfiak, nem pedig kiherélt eunuchok. Nem mindegy ám.
De, miért is van ez így? Mert egyik férfi a másikat sosem akarná átbaszni. Figura 1. Ha nem hiszed, akkor magyarázd meg, hogy a kocsmában összegyűlvén az elveszettek miért értenek legalább egy dologban egyet - ez pedig az, hogy a nők internálták őket oda, a lyukba, a pincébe, tök mindegy, mi a száműzöttek közös helye. Ott vannak, ahová egy folyamat eredményeként kerültek, ez az ami tény.
De. Amiért e posztot írom - az elveszettek igazából saját maguk miatt lesznek elveszetté. Egy férfit nem lehet meghajlítania asszonynak. Amaz bepróbálkozik lépten-nyomon - akár anyád, nagyanyád, nagynénéd, nővéred, feleséged, barátnőd. Ez az ő ösztönös, tudattalan törekvésük. Viszont, a te tudattalan törekvéseid fillérrel nem érnek kevesebbet az övékénél, szóval nem igazán érthető, hogy a mérleg nyelve miért is billen többségünk életében az asszonyok elképzelései felé. Mert racionális alátámasztása ennek nincsen - kivéve, ha a férfiak önakaratukból töketlenítik magukat. Holmi asszonyi megtévesztések mentén.
Korunkban - s már korábbi évtizedekben is -, sokan elvált anyák által gyermekekként nőttünk fel. Ez volt apáink legfőbb hibája. Mármint, abban az értelemben, hogy legtöbbjük kényelmesen anyánk karjaiba taszított minket, kényelemből, férfias kényelemből. Ne hazudj - te is e kényelemtől vezéreltetve ülsz le a tv elé esténként, míg az asszony a kezedbe adja a hűtött sört, amit szintén ő vett meg és ő is hűtött be. Az ember nem mások miatt, hanem maga defektjeiből fakadóan válik buzivá. Mint például te, aki még a kezét sem képes saját maga érdekeiért megmozdítani - még a rohadt sört sem te veszed meg, hanem az asszony. Na, kérlek szépen, a buziság itt kezdődik. Kényelem, ott, ahol az nem indokolt. Elhajlik a gerinc ott, ahol nem kéne.
A legtöbb férfi szélsőséges - apait-anyait belé vetve bármi projektbe, amíg hiszi róla, hogy nyerhető. Ám, amint rádöbben, hogy gödörbe vezet a projekt, azonnal nyúlcipőt vesz s elillan. Viszont, egy család esetében ott marad a gyerek - aki, ha lány, jól kijön anyjával - ám, ha fiú, neki inkább az apja kéne. Nevelésileg, nemi szerep tekintetében. És igazából a lánynak is kéne az apai minta, mert a férfiakat később aszerint ítélné meg saját életében - de, ha nincs mintája, akármelyiküknek, akkor csak szerencsétlenek lesznek legfeljebb - bolyongók, akik nem tudják helyesen megítélni, ki a megfelelő nő vagy férfi számukra, saját életükben.
Kettő. A nő sosem fogja feladni törekvéseit rád nézve. Mert ő nem tud férfivá válni, bár szeretne gyakorta, de még sincs lehetősége rá.Amint te is akarhatnál nővé lenni, ám neked sem sikerülhet soha. A két megközelítési szempont között annyi csak a különbség, hogy te, férfiként sosem aspiráltál női privilégiumokra, ellenben ők mindenkor tettek vasat a férfiak tüzébe is. Mert tutira játszottak, nem kockáztatnának, és nem is kockáztattak sosem. Egy kibszott pennyt sem.
Mi a végszó? Nincs végszó. Csak a tények vannak.
A könyörtelen tények. Amelyek szembesítenek téged az általad elmulasztottakkal. Nem én kérek elnézést helyettük sem.
Ami számít igazából, hogy a nő puncija a te farkadat kívánja-e magáénak, vagy a te farkad az ő punciját kivánja-e magáénak, és, hogy e két ösztönös kívánság egymásra tud-e lelni, mai, modern elképzelt világunkban. Szerrintem tud, ha nem vágyunk többre, ha nem kívánunk többre igyekezni, mint ahogy belénk azt diktálták - 30 évvel ez elött.
De, az elveszettek a fentiek mentén azok, akiket elfogtak a mások, és mi ennek ellenére mégis feldolgoztuk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.