Férfi blog

Láttál már szakító- vagy nyomószilárdság vizsgálatot? Úgy történik, egy húzó vagy nyomópadba berögzítik a vizsgálat tárgyát, amely  - a vizsgálat típusától függően - egyenletesen növekvő húzó- vagy nyomóerővel terheli a vizsgadarabot, amíg az el nem szakadt vagy törik. A berendezés rögzíti, mekkora erőhatásnál következett be a szakadás. Azonban a szakadás vagy törés nem átmenet nélküli, már vannak előjelei, pl az anyag deformálódása, nyúlása, amelyek előjelzik a szakadást. A vizsgálati módszer lényege a feszültség, amely az anyagban keletkezik erő hatására. Csodaanyagok nem léteznek, még a legerősebb is elszakad/törik egy bizonyos erőhatás felett.

Nos, minden folyamat az életben, ahol eltérő irányú erők hatnak, ugyanolyan szilárdságvizsgálatként fogható fel, mint a fent leírt. A pénzügyi, gazdasági folyamatok is. Tapasztalt, a földön két lábbal járó pénzügyi szakemberek ki is tudják számolni menet közben az "anyag" torzulásából (ezek egy gazdálkodó szervezet pénzügyi állapot-mutatóinak felelnek meg), hogy milyen közel a törés vagy szakadás. Ebből élnek, ezért muszáj objektíven szakérteniük hozzá. Ellentétben az anyagvizsgálattal, emez folyamatokban lehet hazudni, szépíteni egy darabig, de mindennek következménye csak a szakadás időpontjának kiszámíthatatlansága, váratlansága lesz. A befektető ennek ellenkezőjében érdekelt, ellentétben a politikussal, aki nem a saját pénzével játszik. Általában a politikai hazudozás arra való törekvés, hogy későbbinek mutassa a tendenciában a a szakadás várható bekövetkeztét, időnyerés céljából. De nem szokott bejönni.

Nos, a mi reményhalunk nem csak hogy megdöglött már, de meg is ettük évekkel ezelőtt, csontváza pedig nem csodatévő kegyszer. Szóval, érdekek feszülnek egymásnak a pénzpiacon. A befektetőké (akikbe magadat is bele kell értened, ha megtakarításaidat bankszámlán kamatoztatod vagy befektetési jegyben), akiké a pénz és akik szeretnék profittal együtt visszakapni, valamint a hitelfelvevőké, akiknek kellemetlenséget okoz a visszafizetési kötelezettség. Normális esetben ezek az erők kiegyenlítik egymást, kicsit billegve ide-oda, vagy lehet jó példa a kötélhúzás játék is. Addig működik a gazdaság, mondhatni, amíg mindkét fél a maga területén izmozik. Amikor az egyik csapatot áthúzzák a vonalon, akkor vége a játéknak. Jelen esetben, világgazdasági méretekben az államok eladósodottsági szintje áll szemben a saját maguk által elvárt gazdasági növekedéssel, mert a kölcsönvett pénzhegyet nem a gazdaság élénkítésére fordították ortodox módon, hanem felélték azt jobbára, haszon és eredmény nélkül. Nagyot álmodik az állam, legfőképpen önmagát és erre több pénzt költ, mint lehetne az adott ország gazdaságának teljesítőképességéhez képest. A politikusok, tisztviselők álmodoznak a gazdasági szereplők zsebére. Ha onnan nem jön elég pénz terveikhez, akkor hitelt vesznek fel, eladósítva a gazdasági szereplőket. Az ok, indok mindegy is, a lényeg, hogy erdőbe viszik országukat, gazdaságostul, államostul. A hatalmi struktúrában és az információ áramlás rétegeiben levő sokszoros indirekciók a valós információk tudatos (=politikus hazudik, tisztviselő kozmetikázza a jelentéseket) vagy vétlen torzulásához (=újságíró nem ért a területhez) vezetnek, aminek eredményeképp a valós állapotok túl későn derülnek ki a nyilvánosság számára, s akkor is csak részigazságok többnyire. Lásd görög államcsőd esete, vagy épp most a miénk. 

Mindezek fényében a befektetőket vádolni harácsolással a politikusok hülyesége miatt, nos, kifejezetten irreális, hogy az erkölcsi odalát ne is feszegessem. Ők csak gondolkoznak, igyekeznek vigyázni a pénzükre vagy mások rájuk bízott pénzére. Például a tiédre is. Igazuk van? Természetesen, már ha józanul nézzük. Hisz a befektetésnek akkor van értelme, ha a befektetett eszköz valamilyen új értéket állít elő. Te is azért teszed bankbetétbe a pénzed, hogy fialjon, nem de? A hitelek felélése viszont nem befektetés, hanem pazarlás.