Férfi blog

Ma úgy látszik termékeny vagyok. Szülök is egy gyereket:) Na , félre a viccel.

A gyerekvállalás és nevelés egyre túlspilázottabb kérdés. Mit kell tenni, ha egy probléma önálló mumussá növi ki magát? Vissza kell menni a kályhához és átgondolni, mi nem stimmel. Anyukák tízezrei nem képesek objektíven kezelni saját oktalan beidegződéseiken alapuló, idővel paranoiába hajló irreális aggodalmaikat, maguk gyártva ezáltal mumusokat, miközben gyermekeiket arra tanítják, hogy azok csak a mesében léteznek, a valóságban nem. Ezt az ellentmondást saját gyermekeik látják meg legelőször, csak jelzem. Ezért kapja meg anyu oly hamar a "lúzer vagy"-ot gyermekétől.

A gyerek természetes része életünknek. De. De nem életcél. Ahogy az életben semmi más sem lehet az. Miért? Mert életnek már van célja, onnantól kezdve, hogy megszületünk. Egy út, amelyen haladva sokféle élményben van részünk, s ha mindig arra figyelünk, ami éppen következik rajta, akkor nem mulasztunk semmit, akkor lesz teljes, élményekben gazdag, boldog életünk - és ez a célja az életnek. Nevetséges, hogy Woody Allen neurotikussága szövi át ma már a gyerekvállalást is - persze nem véletlen, hogy azok a filmek megszülettek a művész keze nyomán.

Ha kétségeid vannak ezek felől - mit tudhat egy pasi erről, mire veri itt magát -, nos, ne csodálkozz, hogy a gyereked hülyének néz, nem fogad szót, nem vagy követendő minta számára. Nem ő az infantilis, hanem Te, ezért van ez. Nem miatta kell aggódni, hanem miattad. A betegnek kell az orvos, nem az egészségesnek. És ezt a gyerekek jól látják, meg is mondják, csak ugye a szülői szemüveg és fülüveg nem nyitott a látásra és a hallásra. Az élet megtörténik velünk, ha akarjuk, ha nem. A gyerekvállalás is benne van. Nem kell tervezni túlzottan, de el kell tudni fogadni, amikor az élet adja magától. Olyan apaként mondom mindezt, akinek nem lett, amikorra tervezte, sokat kellett rá várni, mire megérkezett - orvosi vagy gyógyszeres beavatkozás nélkül. Tanulságos volt, főleg, ami a tervezést illeti. Szóval, ha valakinek aggódnia kellene, akkor én lehetnék olyan, de nem vagyok. Sok mindent megértettem ezzel kapcsolatban, el tudtam fogadni a várazokás idejét, amelyet akkor felesleges kínzásként éltem meg. Viszont érett, szerető apja vagyok a gyerekemnek. Mindezt persze csak utólag lkátja az ember. Ahogy azt is, hogy a gyerekhez mindössze csak sejtjeinket és szeretetünket tehetjük hozzá, de nem állhatunk mellette őrangyalként élete minden percében és így biztonságához nem sokat tehetünk hozzá. Szülőként a saját életünk biztonságát sem tudjuk garantálni, hát hogy a tökbe tudnánk biztosítani a szülő aggodalmaskodásával, félelmeivel gyerekünk jövőjét, életét? Sehogy.

Az én várva várt szemem fényét az ügyeletes nőgyógyász segítette a világra. Egy idegen. Vártalan fordulat, az egyetlen ismert arc is hiányzott a szokatlan és félelmes helyzet során. A választott nőgyógyász kiváló volt orvosként és emberileg is, csak az élet közbe szól, más dolga akadt. Ha véletlenül borul a szüléssel kapcsolatos terved, traumaként fogod esetleg megélni, lesz benned egy újabb félelem, amivel majd végigkíséred gyermeked életét - az ő legnagyobb kárára. Ne tedd. Ne félj! Szerencse is kell az élethez, anélkül nem megy. Az ügyeletes fiatal doktor amilyen szótlan volt, annyira értette  és végezte a dolgát. Nem pénzért, nem is volt idő beszélni erről. Eksön volt, szülni kellett. Úgy kellett rátukmálni utána őszinte megbecsülésünk jeléül. Ugyanakkor hány olyat hallani, hogy bebiztosította magát a kismama, előre kifizettéka tarifát, aztán mindenféle műhiba, meg egyebek történtek. Le lehet élni egy egész életet úgy, hogy a szerencse fia/lánya vagy. De ha be sem kalkulálod, ha félelmekre alapozol, azok vezérelnek, akkor Rád nem állhat meg a mondás: bátraké a szerencse. Mert nem vagy bátor, értesz ugye? Hát ezért ne aggódj, mert csak szívni fogsz, még be is vonzod a bajt, nem biztonságot fogsz teremteni. Ne súlyosbítsd helyzetedet, ha így érthetőbb.

A nők túlzott gyerekcentrikussága, félelmei, a téma túlspilázása vezetett oda, hogy a pasik nagy százaléka fél tőle, mint a tűztől. Mert ők nem értik ezt a misztifikációt, amúgy is ezeréves titok számukra a gyerek születése, tehetetlenek ebben a folyamatban, s a Te aggodalmaidból kifolyólag azt feltételezik, hogy bizonyára ők a hülyék ehhez a témához, hogy nem értenek valamit, amit kéne. Pedig nem. Nevetséges, hogy egy apa nem meri megfogni a saját gyerekét,mert tele van félelemmel, mert jaj mi lesz,s azzal mentegeti magát, hogy ez nem férfinak való dolog. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért, mi lesz, akkor maga sem tudott válaszolni a kérdésre. Csak tele van félelmekkel, amiket beléültettek. Hogy kik? Nem fogom megmondani, találd ki!

Csak mondom, hogy az apa-gyerek kapcsolat hibáiért is általában az anya a felelős, viselkedése okán. Egy férfi számára nem pálya a félelem, pláne nem a másé. Töketlenné teszi. Ha kicsi korban nem tud kialakulni a természetes bensőséges nonverbális lelki viszonya a gyerekkel, mert anyu mindenen rajta tartja a szemét, hogy ez ne legyen, az ne legyen, akkor a későbbiekben a verbális sem fog tudni kialakulni, ami a kamaszkori és felnőttkori családi konfliktusok oka lesz, majd még később a felnőtt gyerek saját családi életének is kudarcát okozza simán. Ahogy a nők nem kis százalékának problémája van a saját gyerekéhez való viszonyulással valamely saját gyerekkorában elszenvedett taruma miatt. Elvetettség érzés ilyen tipikusan, és imigyen öröklődik generációról generációra. Életszagú, kézzelfogható dolgokról beszélek, nem hipotézisek.

Szóval lazulni kéne. Azt is megmondom, hogy miért. A félelmeid az égadta büdös világon semmin nem fognak segíteni - ellenben sokmindent elrontanak.  A valóság akkor is pontosan úgy történik Veled, ha Te félsz, meg akkor is, ha nem. Kicsit edzzed magad tudatilag. Ezt a régiek kicsit jobban kezelték. A "bármi megtörténhet"-re nem a tagadás, a kerülés, az önbecsapás a jó gyógyszer. Nincs gyógyszer, itt kezdődik. El kell tudni fogadni, hogy bármi megtörténhet és reménykedni kell, hogy nem történik meg. De kell a szerénység és józanság, hogy elismerd a valóság hatalmát életed felett, hogy alárendelt szerepben vagy. Ha ne mismered el, nem tudsz, mert nem is akarsz akalmazkodni, erről szól ez. A két szemlélet között az alapvető különbség a valósággal ápolt viszony. Ha nem ismered el az élet, a sors hatalmát önmagad élete felett, ha elképzeléseidhez ragaszkodsz, mantrázva azokat, akkor nem vagy vagy felkészülve a bármire, a veszteségekre sem. És aki nem tud veszíteni, a nyerni sem tud, túlélni sem tud. Sem újrakezdeni, úgy értem 100%-os erőbedobással. Nem tud játszani. Elszarja a játékot a röghözkötöttségeivel. Az élet pedig a legizgalmasabb, legszebb játék. Ne szard el a hülyeségeddel.

Gyermekednek önálló sorsa van. Nem, nem 18 évesen kezdődik az önálló élete, ahog a Te kis fejecskédben is leledzik e gondolat. Nem. Figyeld meg, milyen konfliktusaid alakulnak ki vele már kis korától fogva. Magam a fiamon 10 éves korában vettem ezt észre visszavonhatatlanul, amikor elkezdett hangot adni önállósági törekvéseinek. Volt egy pillanat, amikor észrevettem, hogy bizony, ő nem én, másképp gondolkodik, érez, s nem is az anyja, mert tőle is különböző. Azaz nem húzható reá recept, még az enyém sem, nemhogy univerzális trendek. Ne légy nevetséges, azt mondom tehát. A gyerek komolyan vesz Téged, bízik Benned. De csak addig, amig el nem kezdi tapasztalni az általad képviselt elvek, gondolatok és a valóság közötti szakadékokat. Pl. hogy amit tőle elvársz, azt magad nem teljesíted. Mert észreveszi, ebben biztos lehetsz. Ti. nincs benne előítélet még, azt látja, ami körülveszi és annak látja, ami. Lelki traumák ? Azt Te okozod azzal, hogy hazudsz neki olyan dolgokban, amiknek valóságát maga tapasztalta meg. Mivel bízik Benned, elnyomja a Te befolyásodra az általa tapasztalt valóságot. És itt verted be az első szöget a koporsójába, pedig lehet, még nincs 10 éves sem. Egy gyereknek  soha ne hazudj! Érezni fogja, hogy valami nem stimmel és a benyomásaira jobban hallgat(na). Ha utóbb bebizonyosodik (és előbb-utóbb bebizonyosodik), hogy hazudtál, hhogy hülyének nézted, akkor elvesztetted a bizalmát. Ne légy hülye, nem éri meg. Felnőtteknek a recept: tessék felnőni - a gyerekekhez. Sajnos ezt tanulni kell ma. De nem bonyi, tudod miről beszélek, hisz voltál Te is gyerek, nem ?