Ahogy kincseimet kirakom asztalodra,
sejtelmesen, egymás után sorba,
úgy tudod meg, hogy ki vagyok:
aki szebbé varázsolhatja napod.
Mert akarom, azért vagyok képes,
nincs gát, nincs lehetetlen - édes!
Erő? Boldogság? Élet? Szétszakít!
S titkát tudni elég, a többi nem számít.
Mozdulna karod, moccanna lábad,
futna a réten, örülve madárnak,
s arcodon mosoly ülne meg békén,
ahogy pillantásod elnyugszik egy lepkén.
Képek a semmiből, nem is érnek többet,
vagy talán mégis? Meghozzák jókedved?
Ez mind az ember hatalma,
e varázserőt mindünk birtokolja,
csakhogy élsz-e vele, vagy komorkodsz,
az rajtad múlik, hogyan gondolkodsz.
Félni akarsz? Tartani rossztól? Megteheted.
Akaratod mondja meg, érted-e versemet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.