Amikor a lélek elveszti nyűgét
s beengedi az akarat erejét,
akkor vagy szabad.
Szabad mindattól, mi megkötözött,
nem vagy már röghöz kötött,
nem árthat sem visszhang,
sem semmi emberi harag.
Töretlen leszel, mint kis korodban,
járhatsz ébren is szép álomban,
szárnyad, ha akarod, kinyitod
s pulcsid ujján kibújtatod,
nem kell szégyellned többé,
ha más színű, mint a többieké.
S mindegy már, mit mondanak
a szárnyatlanok, csak okoskodnak,
hisz Te mertél magad lenni,
egyedül tanultál meg repülni.
Kinek mi köze, ha mégsem teszed ?
Ha kocsmában ülve épp szétterjeszted ?
Hisz Tiéd az csak, Te kaptad,
akkor ki az, aki korholhat ?
Ha van neki - ne szóljon,
ha meg nincs - vágyódjon!
Mert az Isten az, aki adja,
nem születése számít vagy rangja,
mint oly sok másban, mit ember alkotott,
s megrontotta vele e gyönyörű világot.
Hitték évezredek óta, hogy fizetni nem kell,
s most néznek szembe a súlyos tévedéssel,
amikor rajtuk a nyűg tüzes kénkövekkel,
mégsem magukkal küzdenek, csak az elemekkel.
Még most sem eszmélnek, hogy mi az oka,
s szapulják Istent, hogy embernek gyiilkosa.
Mondd, hogy tanulják majd meg s mikor,
hogy az élet szellem, nem pedig por ?
Csak nyikorognak és nyafognak,
hogy semmi sem tűnik elég jónak,
aztán hátat fordítanak s játszanak
- élnek csupán a látszatnak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ligetlakó 2011.04.09. 13:53:48
ligetmuhely.blog.hu/2011/02/01/csengery_kristof_ezert_erzel_neha_konnyu_szellot