A gép már egy ideje hibákkal küzdött. Kevés volt az üzemanyag, a kényszerleszállás veszélye fenyegetett. És a cél még messze. Kikapcsolták a fűtést, az utasok fejadagját megkurtították, igyekeztek kevesebb is levegőt venni önkéntelen, mintha számítana valamit, de ettől nem lett több üzemanyag s a cél sem került közelebb. Aztán összeomlott az illúzió.
A kapitány azt az utasítást kapta a toronyból, hogy intézzen el pár utast. Könnyíteni kellett a gép súlyát. Könyörtelen dolog, de fél éve érett már.
Most elővette pisztolyát a trezorból, ami végszükség esetére volt tartalékolva. Soha életében nem lőtt még. Steward-ból küzdötte fel magát kemény munkával pilótává, majd kapitánnyá, mintegy 10 év alatt. Vacillált maga is, de muszáj volt meglépni.
Az utasok lassan szállingóztak a helyükre. 11 óra, ítélethirdetés. Fekete csütörtök. Megannyi kedves nő, színes nyári ruhákban. Zömével fiatalok. Szépek, üdék, ahogy elnézem őket. Kedvesek, fiatalok, tele reménnyel, élettel. Nem érdemlik meg. Aggodalom s gombóc a gyomrukban - sajnálom őket. Vajon mi lesz? -lebeg a fejek feletti buborékben a gyötrelmes kérdés. A légkondicionáló könyörtelenül előrebocsátotta a döntés szellemét, ezt mindenki érzi zsigereiben.
A kapitány számokkal vezeti be azt, amit mindenki tud - tizedelni kell, könnyíteni a gép súlyán, különben beláthatatlan következményekkel járhat a kényszerleszállás. Az élet könyörtelen.
24 golyó volt a tárban. Nekem szerencsém volt, az elsők közt kaptam a lövést, tegnap. Vállon talált, de csontot nem ért - átment a 100 ezer forintos golyó. Majd be gyógyul. De nem mindenkinek volt ilyen szerencséje, erre ma döbbentem rá. Ma folytatódott a kivégzés, s nem mindenki úszta meg ennyivel. Volt akinek 60, sőt 90 %-os bércsökkentést ajánlottak, ügyintézővé való visszaminősítés mellett. Vagy a közös megegyezéses papírt. Katasztrófa. Köröttem vérző emberek, ki haslövéssel, ki holtan, szív- vagy fejlövéssel.
Vége van. Valaminek. Visszaülök a helyemre, és csendesen nézem a gép oldalán díszelgő kék sast az ablakomból. Hát ilyen ez? - kérdezem magamtól. Ilyen. Túl kell élni. Mert élni kell. Valahogy. Örülni, hogy szerencsém volt. Nem mindenki úszta meg ennyivel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.