Majd, ha eljön életem alkonya,
emlékezem nőkre, barátokra,
szerelmekre, fákra, virágokra,
küzdelmekre, verejtékes harcra.
Meg sok hajnalra, naplementére,
pirkadati madárcsicsergésre,
hogy adtam, mindent, amit bírtam,
amit tettem, mondtam vagy írtam.
S fáradt leszek már, inkább nyugodt,
igen, majd akkor dobom el a botot,
ha beteltem az élettel,
zsebemben már a retúrjeggyel.
De addig még sok minden vár rám,
biztos lesz néhány éber éjszakám,
s másnap munka, bőven, harcos,
estére pedig egy fáradt, karcos
férfi, aki csak szeretne még élni,
holnap új csodát látni, remélni.
Igen, lehet ilyen egy történet,
rám csak ezt szabta az élet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2011.06.02. 06:30:24
Mr. Waszabi 2011.06.02. 07:28:15