Elaludt a takarón. Én is, de hamarabb ébredtem. Néha hozzáért valami a karomhoz, gondoltam hangya - de nem az volt. A kezében tartott szemüveg szára volt az. 

Néztem az arcát - mint akit munka közben nyomott el az álom. Akár egy megfáradt kubikos a pénteki vonaton. Eltörődött kamasz arc, görnyedt izmos-vékony test, sebekkel itt-ott. Cserepes a szája. Most szabadult fel a tanév terhei alól, ezt piheni ki. De még álmában is ott az arcán a tenni akarás, az ötletek, az izgágaság. Keresi önmagát. Már vannak élményei, tapasztalatai s gondolatai az életről, látszik az arcán. Az én fiam.

Félig már felnőtt. Néztem az arcát, teste vonalait. Szép kamasz fiú, vékony, izmos, természetesen kecses. Irigylem, sok bajom lesz még, ha csajozni kezd. Sokszor elképzeltem a kínos pillanatot, amióta lányok merültek fel a láthatáron, hogy egy vasárnap reggel a fürdőszobában összefutok egy ismeretlen lánnyal, akin egy szál bugyi van. Ambivalens, zavaró helyzet egy férfi számára, hiába igyekszik tudatosítani, hogy akár az ő lánya is lehetne, ez mégsem olyan. Mert nem az ő lánya, csak egy nő első pillantásra. Kb. mintha egy lányos anyuka futna össze a meredező farkú fiammal a saját fürdőszobájában:). Az se olyan. De ez majd legyen az ő gondja, hehe:). Mit mondok majd, mit lehet ilyenkor? Azt találtam ki, hogy majd tök természetesen megkérdezem, hány cukorral kéri a kávét, esetleg tejjel vagy anélkül? Hátha old valamit a humor.

Zseton csávó, társasági középpont. Megvan benne minden tulajdonság, ami bennem nem volt az ő korában. Örülök neki, sikeres élete lesz. Érettebb, kerekebb személyiség. Mindig akar valamit, ötlete van, megvalósítja. Keveset beszél, túl keveset, sokszor arról sem, amiről kéne. Felnőttnek hiszi magát évek óta, aki mindent maga old meg. Többnyire elzárkózik, önállóságát félti, ha a szülei érdeklődnek felőle. Gyönyörködöm benne hát, amíg lehet. Álmában nem rejti magát, élni kell a lehetőséggel:)

Tudom, pár év múlva más lesz ez már, lassan kinyílik, ahogy magára talál, vagy majd ha felnőtt lesz - nem lesz ennyire fájdalmas. De addig még sok szívszorító pillanat lesz, tudom. Mert hiába tudom, hogy kamasz, más tekintetben meg úgy kezelem, mint felnőttet, úgy lehet vele beszélgetni. Jól megértjük egymást abban a kevés pillanatban, amikor egy hullámhosszon vagyunk. Ez megtévesztő gyakorta. Néha arra gondolok, hogy én imádkoztam ilyen gyerekért, s egy-egy pillanatig eszembe villan, vajon mennyivel könnyebb annak a szülőnek, akinek gyerek-gyereke van, aki igényli a szülői irányítást, tanácsokat 13-14 évesen. Biztosan van ilyen. Hallottam olyat, aki beszélt valakivel, aki ...mindegy, azért biztosan van ilyen is. Aztán arra gondolok, hogy az életben nem hátrány az önállóság, s bármire vigye is, nem kell aggódnom felőle -  a tehetség a jég hátán is megél. Csak ezt a kamaszkort nehéz kibirni, a hétköznapokat, a sok elutasítást , elzárkózást. Amikor látom, érzem, hogy segítenem kéne, de nem tudok, mert nem akarja. Valami gátolja. Sajnálom ilyenkor. De már egy ideje tudom, hogy 30-40 éves korában is az apja leszek, szüksége van az embernek a szüleire felnőtt fejjel is, amikor bölcsességre van szüksége, vagy csak érezni akarja támogatásukat, tudni véleményüket.

Fura, de ő szokta mondani, mikor, hol, mi van leértékelve, így lettek fajin divatos gördeszkás pólóim féláron:) Alakította az én ízlésemet is - 12 éves fejjel. Jó szeme van az ilyesmihez. Egy év óta kezdett öltözködni, kinéz valamit, izgatja - maga alakítja az ízlését. Most egy szalmakalap izgat, amit a múltkor együtt próbáltunk. Azt mondta, jól áll, de én bénának éreztem. Sosem volt kalapom, az olyan öreges, nem?

Ő nem én vagyok, hiába sok a hasonlóság kívül s belül. Nem is az anyja, vagy kettőnk ötvözete. Ezt már régóta látom. Ő egy harmadik ember, valaki más, eredeti. Valahogy mindig is az volt, születésétől fogva - egy kis felnőtt lakozott benne, így láttam őt. Sosem kezeltem a tulajdonomként, vagy "kis butaként", ahogy szokták. Valahogy az az érzés dolgozott bennem, hogy megtiszteltetés, hogy megismerhettem. Persze, ettől még az én büdös kölköm, amikor elsunnyog valamit:)

Hja, az ember nem így képzeli, amikor még nincsenek:)