Lassan a hányinger kerülget - az intellektuális ingerszegénység miatt. Van a világban, az emberekben fejlődés az érdeklődés igényességét tekintve. Miközben az internet teret és lehetőséget adott a mikroblogok kommunikációjának, rengeteg tematikus érdekesség irányába engedve az egyén érdeklősét, nos a közben az profi újságírás folyamatosan devalválódik. Ha ma bárki körülnéz a hírportálokon, láthatja, hogy szerkesztő nélkül is pont ugyanígy  üzemelnének - az újságíró gyártja a szakterületén az anyagot és publikálja - ennyi. Hogy ki nézi meg, ellenőrzi azt az anyagot megjelenés előtt - legalább a kívülálló szemével, bár ennél magasabb léc sem ártana -, hogy ennek során egyáltalán szerepet játszanak-e valamiféle szempontok a cikk más történésekkel való összefüggéseinek tekintetében, nos, ezt nem tudom. De gyakorta elkelne, ezt viszont látom.

A szerkesztő felelőssége volna egyfelől egy média arculatának, ars poeticájának meghatározása - de ez ma nem létező fogalom, sajnos. Másfelől a tényszerű újságírás fogalmát még mindig nem tanulták meg, sok kritika ellenére sem, sőt egyre hevenyészettebb írások jelennek meg. Most már gazdasági mellékletekben is. A tényszerű írásnak tényeket kellene közölnie, ezzel szemben sok esetben a cikk központi témájához kapcsolódó alapvető információk hiányoznak. Olvasok valamit, de mintha nem is olvastam volna - nem ad értékelhető információt. Az utóbbi időben egyre gyakrabban szólal meg bennem az átbaszás-érzékelő vészcsengőm, miszerint tudatosan csupán "foglalkoztatják az olvasót, szándékosan frusztrálva őket félinformációkkal vagy egyenesen tévessel, hogy frusztráltságában tovább olvasson - hasonló hatásmechanizmusú cikkeket. Kb. mint a chips fogyasztás rendes étkezés helyett - csak éhesebb leszel tőle és egyre többet fogyasztasz. De összességében nem leszel több tőle. Zombi leszel, nagyjából.

Üzlet csupán? Annak látszik. Ugyan ma sok minden üzlet, a szakmai kritériumok egyre kevesebb szakterületen, piaci szegmensben diktálnak vagy adnak medret az üzlet folyásának - de azt is észre kellene venni, hogy ahol az üzlet szakmai kritériumok, sarokkövek nélkül megy (mondjam küldetéstudatnak, cégfilzófiának?), nos, az a terület, piaci szegmens szétfolyik, elértéktelenedik. Bemosódik másba, összemosódik  más hasonlóan tendáló termékkel, elvesztve önmaga valamikori lényegét, eredetiségét. Így van ez az újságírásban, írásban, televíziózásban s rádiózásban is. 

Persze, ki ne szeretne tehetséges íróként pénzért alkotni? Normális vágy ez. Azonban alaposan fontolóra kell venni, néha számot vetni önmagunkkal, hogy az üzlet során vajon nem váltunk-e kereskedőkből, mesteremberekből igénytelen ordas szajhákká. Üzlet mindkettő, csak éppen a mesterember tehetségéből alkot, figyelembe vévén természetszerűleg a piaci igények változásait, míg a kurva nem választhatja meg, mit ad el. Aki rálép ez utóbbi útra, elhasználódik s egyre olcsóbban kénytelen mind igénytelenebb dolgokat bevállalni. Az egy különbség a kettő között, hogy amíg a szajha évezredek alatt sem változtatta meg portékája lényegét - a szex ugyanolyan jó, mint ezer éve -, addig a publicista röpke idő alatt elvesztette közművelő szerepét s ebbéli felelősségét. Pár év alatt. Itt nem megalkuvásról van szó, hanem annak mértékéről. Amíg érdekek vannak, addig alku is van, ilyen a világ. Azonban a határ, amit nem lépünk át az üzlet égisze alatt, nos, az az emberi elhivatottság, akarat függvénye. Nem kenhető a személytelen fogyasztóra a felelősség. Hasonló jelenség ez a tőzsde társadalmi hatásaihoz. Kinn az ecserin próbálna meg valaki derivatív ügyletet eladni, mindjárt szemébe vágnák, hogy kókler. De brókercégek kis ügyfeleiként, személytelen részvényesekként, távol a tulajdontól, nos könnyen deformálódik, egyoldalúvá válik a "tulajdonos" értékítélete a "saját" cége ügyleteit tekintve. Ha személyes közösségben - faluban vagy városban - valaki inkorrekt üzelti húzást tesz, azt bizony felelősségre vonják, kibeszélik az emberek. A személytelen tömegben megbújva azonban mindenki láthatatlannak hiszi magát, ezért enged meg magának olyasmit is, ami ellen gyakorta maga is háborog, ha személyes életében teszi vele más. Kettős mérce, ami a legritkább esetben okoz happy endet egy ember életfilmjében.

Ami leginkább szembetűnő - akárcsak a kereskedelmi televíziózásban -, hogy a fogyasztók igénytelenségére hivatkozva gyártanak s közölnek egyre igénytelenebb, ordasabb anyagokat, holott a fogyasztó eme igénytelenségét épp ők alakítják folyamatosan.

A szemebötlő kérdés, hogy miért nem pozitív irányba, miért negatívba befolyásol a sajtó?