Gondolataim az elmúlt napokról, karácsonyról, egyebekről.

Orbán Viktor megnézte Nagy-Britanniát, többször is, s látta, hogy az önállóság, a szuverenitás jó dolog. Ez idáig stimmel. Azt vette le ebből, hogy szigetnek lenni jó és gyümölcsöző. Amit nem vett észre, hogy az az ország sziget volt eredendően régtől és lakói abból csináltak országot. Nem pedig egy országból szigetet. Nem mindegy.

Hogy honnan veszem? Hivatalos útjain  - amiket elvileg az ország jobbítása érdekében tett - , nos, eléggé nyilvánvalóan csupa olyan országokba utazott, keresett politikai szövetségeseket az elmúlt években, amelyek szellemi elszigetelődésen alapulnak és amelyekben az emberek nem élnek jó életet. Még emberit sem jobbára. Diktátorok barátságát kereste és keresi leginkább, folyamatosan. Tudvalevő, hogy minden ember a magához hasonlók társaságát keresi, ez ösztönös és megtagadhatatlan törekvés. Ez alól ő sem kivétel. Miért fontos ez a kérdés? Mert meghatározza, predesztinálja Magyarország jövőjét, mindaddig, amíg ő a miniszterelnök és pártelnök a FIDESZ-ben. Pontosabban nem a jövőjét, hanem épp a nem-jövőjét. Mert a pusztulás, a fiaskók,  a kudarcok, a lejtmenet, nos, mindez a siker hiánya, azaz valamié, ami nem jön. Véletlenül pont azok a romboló folyamatok indultak meg országunkban, mint az általa jó és követendő példának vélt országokban. Véletlen? Dehogy.

Ma megnéztem pár videót Észak-Koreáról, most, hogy a sajtó fókuszába került, én is kíváncsi lettem, mi van ott. A látott felvételekről eszembe jutott a kommunista Magyarország, sok látott kép, élethelyzet ismerős volt. Mindenek előtt az ideológiai és fizikai elszigeteltség párhuzama tűnt fel. Erről jutott eszembe az elszigetelődés, amely ma Magyarországra sajnos szellemi szinten igaz - egyelőre. Eszembe jutott pár másik "szigetország" is. Kuba, például. Nagy-Britannia ellenpéldája, ha lehet mondani. Eredendően sziget, amely szellemileg, ideológiailag is elszigetelődött. Japán különösen jó példa az orientáció tudatos változtatására. Évszázadokon át zárt sziget volt, zárt társadalom - majd megváltoztatták orientációjukat és meghódították a világot.  

Észre kell venni, hogy mindig a filozófia határozza meg a tetteket, a külső, fizikai történéseket és sohasem fordítva. A létrehoz szóban benne van rejtve, hogy előbb az elképzelés fogan meg a szívben, agyban, majd onnan realizálódik kézzel fogható tettekké, valósággá. Tehát nem a lét határozza meg a tudatot, hanem fordítva. A pillanatnyi lét csupán sarkallja, inspirálja  a tudatot a változásra, az új út keresése azonban utóbbiban zajlik.

Ezért nem az a kérdés, hogy szigetre születtünk-e, hanem hogy lélekben, tudatunkban szigetlakók vagyunk-e. Utóbbiak nem teszik ki lábukat saját földjükről. A nyitott szellem határozza meg, mivé válik egy ország, nem a földrajzi adottságai. 

Sokan nem értik, miért kritikus itt annyi ember - köztük én is - a ma Magyarországon történő szellemi elszigetelődéssel, az Orbánizmussal szemben. Mert perspektívánkat rombolja le, sötétíti el e sötét gondolat és szándék felhő, amit ide implementálni próbál más országokból, különböző idegen országbéli politikai vezetőktől, jobbára diktátoroktól. Az egyik fontos észrevételem, hogy ehhez, mármint az ő egyéni törekvéseihez, annak filozófiájához a magyar nemzetnek, a nemzeti szónak semmi köze nincsen. Lényegében ma ő a legidegenszívűbb magyar ebben az országban. A filozófiája rossz, amit idegen helyekről ollóz össze és a rossz filozófiából csak fiaskó születhet. Láthatjuk ezt azon országok sorsán, a benn élő emberekén, akiket ő meglátogatott - mintát venni Magyarország jövőjéhez. 

Nem mellesleg, elszigetelési törekvései nem mai keletűek, ezzel próbálkozott korábbi választási kampányai és kormányzása idején is, sikertelenül. A siker egy projekt befejezett állapotának értékmérője, nem a menet közbeni részeredményeké. Tudod, mint a sportban. Minimum, célba kell érni - a "futottak még" kategória nem siker.

Idegenszívű, erre kitérek egy picit. Nem tudom, feltűnt-e, hogy a "magyarország népe" vagy a "magyar emberek" kifejezések mindig csak valamilyen cselekményének indoklásában, amolyan takaróként fordulnak elő. Cselédek, akiket mindig elő lehet cibálni, ha védekezni kell, vagy a mocskot eltakarítani, de akiket a vacsoraasztalhoz nem ültetnek oda az urak. Hát, éljen a Horthy rendszer, ez például onnan való minta. Véletlen-e, hogy azt igyekeznek visszahozni, felújítani? Nem gondolom.

Valaki észrevételezte, hogy nem kívánt boldog karácsonyt egyetlen állami vezető sem idén. 3 napba nem fért bele, még szóvivői szinten sem. Pedig még háborúkban is megünneplik, szerte a világon, katonák is. Pont azért, mert a szeretet ünnepe, kicsit a lélek megpihenése harc közben.