Nem létezik ilyen. Ha viszonzatlan vonzalmat érzünk valaki iránt, akkor az csak viszonzatlan, egyoldalú vonzalmunk, de nem szerelem. Igen messze esik a két fogalom egymástól, azért. Szerelem az, amikor két ember kölcsönös vonzódása mentén, gyakorta minden racionális szempontja, érdeke ellenére egymásé lesznek. Ha nem lesznek, akkor nem volt meg köztük kölcsönösen az a különleges vonzerő, amely legyőzni képes a racionális érveket, s így érzéseik nem szerelem tehát. Legfeljebb a reménye, illúziója annak, de nem több. Pont.

Vannak bennem rég lappangó gondolatok, eszenciák az életből, amelyeket csak azért nem írtam meg korábban, mert nem volt rá apropó. Nem volt rá ok. Ez is ilyen. De most épp láttam egy filmet, aminek ez a témája, és erről eszembe jutott, hogy ideje megírnom gondolataimat e témában. 

Ennek kapcsán felsejdült bennem mindaz a tengernyi marhaság, sulykolt téveszme, amit női vagy szerelmi témájú blogokban olvastam az évek sorában - mindig ugyanazokat az érveket, gondolatmeneteket, mintegy körbe-körbe járva, megoldatlan probléma körül. Ez utóbbi mutatja, hogy bármely, e témában elővezetett elmélkedés, vagy adott tanács az ego várásainak igazolására adott hazabeszélés, s ekként nettó hülyeség. Sajnálom, hogy ezt kell ma mondanom, de tudod, úgy vagyok a megnyilvánulással, hogy előbb beszéljenek a magukat okosabbnak hívők, meghallgatom, mit mondanak, hátha én vagyok a hülye, s ha a végén még mindig van mit mondanom, akkor szólok hozzá. Hát erről a témáról most nyilatkozom, 5x később, miután mások már lerágták a csontot.

Azt is tudom, hogy mi a különbség a vágyaink és valóra vált vágyaink között. Igen sok mérföld vagy esztendő. És a mérföldek vagy esztendők teltével bizony már másképp látjuk az eredeti mozgatórugóinkat. Például arról is, amit szerelemnek véltünk egykoron. Talán erre mondják, hogy benő az ember feje lágya. Nagyon szar dolog, ha valakinek nem nő be, időarányosan. Mert az ilyesmi téveszmék meghatározzák életünk további folyását, azért. Abban az értelemben, hogy inkább rajta tartanak azon az unott sínen, amiről már rég szeretnénk letérni, csak nem tudunk - mert naponta bevesszük a mások által odanyújtott kábítótablettát, amely egonkban élteti az illúziókat. Butaság, nem de? De.  

Ugyanis, nem a viszonzást kell keresned bármely kapcsolatban, hanem azt, hogy te mit tudsz, vagy képes adni másoknak. Az lehet szeretet, szerelem, vagy ezen a gyökéren nevekedhet ilyesmi. Az a te tetted, valamiért, valakiért, az valóság, azért. Mindaz, amit te vársz másoktól, csupán egod hamis reménye, semmi más. Ennek viszont köze nincsen sem szeretethez, sem szerelemhez, értelemszerűen. 

Remélem, hozzájárulhattam ezen írással valamicskét a saját öntudatod rendbetételéhez. Szíven üt, tudom jól. De ezt szerettem volna elérni. Mert másképp nem lehet az illúziókat lerombolni, azért. Ha csak ellenállásodat, indulatodat sikerült kiváltanom ebben a pillanatban, akkor már valami célt értem, ám te még nem vagy sehol önmagadhoz képest. Mármint ahhoz az emberhez képest, akivé lenned kellene ahhoz, hogy szeretni tudj, azaz rátalálj a szerelemre is. Vagyis hosszú út vár még rád, mire magadra találsz, s amit végig kell járnod, ha valóban célt akarsz érni. 

Legyen szép estéd.