Férfi blog

És arra gondolok, hogy micsoda történelmi távlatok vannak a brit nemzet mögött. Kell valami nagyságnak lenni ott, ahol annyi nagyszerű dolgot vitt véghez ezer év alatt egy-több nép. Otthon és nemzetközileg is. 

Olyan dolgokat, amiket nekünk itt sosem sikerült. Leginkább ez izgat, a másoknak miért igen, nekünk miért nem. És az okokat is világosan látom, sőt, már évtizedek óta. Magyar lévén, megpróbáltam hidat verni a különbségek között. Nem a szokvány mellébeszélő/savanyú a szőlő típusú kifogásokkal - mivel hogy szerettem volna itt látni realizálódni azt a fejlettséget, ami ott van. Mert a szocreál problémáit már jól ismertem addigra. Bocs, ha újat mondok így 20 évvel később azoknak, akik most kezdik a vastapsot az elvtársi rendszer újdonságának abban a hitben, hogy boldog új korszakot talált a zseniális Orbán-kabinet. Nem, messze nem - csupán leporolta az MKP-MSZMP korszak mechanizmusait, gondolván, hogy ma már arra senki nem emlékszik, senki nem tudja, hogyan működött. Tévedni emberi dolog.

Szóval, 1995-ben, a magyar vadkapitalizmus hajnalán azt láttam személyes feladatomnak, elhívásomnak, hogy tanuljak odaátról, és itt honosítsam meg, ültessem át napi gyakorlatba mindazt, ami onnan ide implementálható adott körülmények között. Leginkább az okosságokat, módszereket, mivel hogy a tőke az della, és az itt nem volt. És nem is volt kilátásunk rá középtávon sem, jegyzem meg csak mellesleg. Legalábbis olyan mértékben, amit az ország fejlődésének üteme várhatóan megkívánt volna, illetve megkívánna ma is. Előtte azért 1990-1995 között azért belekóstoltam a magyar tőkések vadkapitalizmusába is, csak hogy lássam, milyen is az, meg hát a fejlődés is azt kívánta meg, hogy először a kisstílűt ismerjem meg, aztán a nagystílűt. A fejlődés ugyebár a kevésbé jótól a jobb felé értelmezhető fogalom. 

Tehát egyszemélyi törekvésem - melyet számos más kortársam is osztott - nyilván legfeljebb azt jelenthette, hogy amit tőlük ellestem, tanultam, azt itt a hétköznapi élet gyakorlatában alkalmazzam és imigyen adjam át más magyar embereknek. Hosszútávú terv volt, bele kalkulálva egy évtizedet, kb. Akkor legalábbis így hittem, hogy ennyi elég lesz. Meg hogy az emberek rájönnek, hogy ha a franciák tudnak könyvelést csinálni MS Excelben, akkor tán tudnak olyasmiket, amiket még az akkori magyar informacicusok sem. Vagy az angolok, amerikaiak olyan szervezési és kontroll módszereket, amiket ők évtizedek alatt érleltek ki, vagyis valódi tudást hoztak, amit csak meg kellett volna tanulni. Az ám. Csak hogy az ember csak és kizárólag olyasmit képes megtanulni, ami felé megvan a bizodalma. Azaz, amire őszinte elismeréssel rácsodálkozik. Amivel szemben ellenáll - akármi okból - , azt nem fogja megtanulni. Ha meg akarom fordítani a dolgot, azt mondom, hogy amikor elkezdünk zsigerből kifogásokat keresni, na, abból érdemes elkezdeni gyanakodni, hogy valami fontosat, tanulandót utálunk el épp. Ebben mi magyarok nagyon jók vagyunk ma is, és akkor is azok voltunk - hogy mit miért ne tegyünk. 

Nos, mindezek eredőjeként volt sikerben is és kudarcban is részem az első 2 évtizedben. Amíg több volt a siker, mint a kár, a kudarc, addig bíztam abban, hogy a magam fajta Széchenyi-beállítottságúak elszaporodásával és tevékenységei nyomán emelkedhet fel e nemzet, ország ismét, legalább a reformkor fejlettségi szintjére. Nem lett így, habár a kezdet ígéretes volt. Évekig tartott, amíg el tudtam fogadni azt az egyszerű szabályt, miszerint a magyar, ha lehet, le akarja vágni a fejlődés rögös útját, és inkább hű eredendő rabló identitásához. Mert ez a könnyebb. Vagy a konstruktivitás, a közös cél sikerének szem előtt tartása  helyett bebújni az "asztal bal szélétől a jobb széléig tart a feladatköröm, ami dög meg keletkezik rajta, azt áttolom a szomszéd asztalára" szemlélet klasszikusa mögé.

Nos, az elmúlt 25 év tendencia görbéi azt rajzolják ki, hogy erősebb a gyáva, agresszív, primitív, rabló szellem e népben, mint az előremutató bölcs gondolkodás. Géza 1000 évvel ezelőtt megpróbálta törvényileg kikényszeríteni ez a lépést, de nem sikerült. Ennek legegyértelműbb bizonyítéka, hogy nem az ő szellemiségére emlékszik s esküszik a nemzet ma sem és régóta nem, hanem csak mintakövető, parancsvégrehajtó harmatgyenge fiára. Nagy magyar tévedés évezred óta. Ennyit erről.

A kettő közötti különbség a valóság talaján, hogy megmaradunk a hamis identitás, öntudat szintjén, büszkélkedve olyan történelmünkkel, amely meg sem történt, vagy éppen nem az volt, aminek elhazudták Géza utódai,  avagy kiaknázzuk a bennünk rejlő valódi, kézzel fogható tehetséget, amely velünk született, és felvirágoztatjuk nemzetünket, országunkat. Nem mellesleg, olyan földrajzi változások közepette, minthogy rég elköltöztünk eredeti lakhelyünkről, ahol eredeti identitásunknak helye volt - egy olyanra, ahol az alkalmatlan a normális életre. Merthogy ideköltöztünk egy identitásilag egészen más környezetbe - Európába. Fel kéne ezt fogni végre. Így 1000 év után már nem ártana. Mi jöttünk ide, tehát nem az eleve itt lakó népek a hülyék, ha mi nem tudunk beilleszkedni az itteni közösségbe. Akkor is így van ez, sőt, különösen, ha nekünk 1000 év alatt sem sikerült tisztázni identitási problémáinkat. Mert nem sikerült, ezt mutatja a sok erőszak, árulás, balszerencsés politikai döntés ebben az elmúlt évezredben, s különösen az a tény, hogy ezek együttesen körben járást mutatnak. Vagy helyben járást. A lényeg, hogy aki mindig ugyanazokat a köröket rója, ugyanazon eredményekkel, az valamit nem jól csinál. Először be kéne ismerni ennek tényét, azután jöhet az okok fel- majd beismerése, és valami új tanulása.