Akkor írok valamiről, amikor már megértettem a lényegét. Hirtelen felindulás publikálása, az csak szubjektív reakció, annak nincs helye megnyilvánulnia egy blogon sem. Mert az indulat, a személyes érzelmi felkavarodottság nem építi a közösséget, azaz a publikumot, ezért. 

Nos, a menekült kérdésben sem foglaltam állást eddig, mivel nem láttam át, nem volt elég információm az ok-okozati összefüggések megértéséhez. És ennek okán most sem azt fogod itt olvasni, amire számítasz, mint megkésett, x ezredik poszttól.

Ahogy én ma látom, a menekültek áradatát a különböző országokban el nem rendezett belső konfliktusok okozzák. Emberek életben maradási reakciója a menekülés egy számukra fizikai, vagy lelki fenyegetettségtől motiválva. Én megértem az értelmes afgán orvos, vagy szír fogorvos, értelmiségi késztetését. Nem új dolog ez, eddig is érkeztek hazánkba ilyen okból hazájukból menekülő emberek - többségük azonban gyökeret vert itt, megelégedett azzal a nyugodt, kiszámítható és itt elérhető élettel, amit országunk nyújtani tudott, minden egyéb balfasz törekvései ellenére. Ők azok, akik itt gyökeret vertek.

Soha az életben nem gondoltam volna úgy 10 évvel ezelőtt, hogy a lakóparki utcánkban házat vásárló, a helyi egyetemen oktatóként dolgozó afgán állatorvos, illetve tanár felesége majd viszonyítási szempont lesz alig pár év múlva. Fiam együtt nőtt fel az ő gyerekeikkel. Együtt játszottak, bunkiztak a kiszáradt patakmederben a gödöllői erdők határában, ahol egykor Kokó is lakott, az édes - szóval minden ideálisan alakult. Ma is mindennap köszönünk egymásnak édesapjukkal, aki rám hívta a rendőrséget :), csak mert a levágott füvet az erdőbe ürítettem, még abban a korban. Néha érdeklődünk egymás hogyléte felől az állatorvos-egyetemi tanár apával. Nem lóg ki a sorból, mert neki és családjának is jó lett itt, azaz, meg tudták magukat becsülni itt minden tekintetben, társadalmunk hasznos tagjává lettek.

Aztán ott van az "arab", aki a város egyik eklatáns non-stop boltját üzemelteti itt vagy 20 éve. Ő is megbecsült szereplője városunknak. 

Aztán itt van fiam barátja, aki szír apától, magyar anyától született itt, szintén 18 éve, akárcsak ő nálunk. Az apa pénzváltó, szintén ugyanennyi ideje itt, s fiai, lánya szintén itt tanulnak és terveznek élni. Be vannak illeszkedve. 

Lapozok. A cigányok társadalmunk számkivetettjei. Az első hely a Tesco volt, ahol cigány pénztárosokat alkalmaztak. Nem a vásárló közönség egy része kedvéért, hanem mert az angolok multikultik sok száz éve, és ennek nyomán nincsenek előítéleteik az alapján, hogy valaki munkavállalójuk indiai, paki, vagy éppen cigány (amely igazából indiai eredetű nép). És nekem is csak sokadik alkalommal tűnt fel, és pont az tűnt fel, hogy nem tűnt szembe korábban, hogy a pénztáros, akinél fizettem - cigány. Mert nem a bőrszín határozza meg az embert, hanem ami személyiségéből kisugárzik, az hat az emberre. Becsületes ember, nézzen ki bárhogy bőrszín alapján, becsületes benyomást kelt másokban. És nincs gond, elfogadjuk emiatt.

Lapozok megint. Dolgoztam együtt egy ghanai bevándorlóval itt, aki már évtizedek óta itt élt, magyar felesége volt, s közös gyermekük. Egy volt egyetemi tanárral, aki doktori címmel bírt, de itt csak senkiházi bevándorlóként kezelték 16 évvel ezelőtt is. Az ö betűt sosem tudta megtanulni kimondani - ahogy Pákó sem - , de ettől eltekintve magyarul beszélt, választékosan, s amit mondott magyarul, az értelmes, bölcs volt mindig. Emellett remek volt a mozgáskultúrája és a zenei ízlése - nekem sosem lesz olyan, akkor is tudtam, de ma is irigy vagyok érte. De nincs bennem, ami nem született velem. 

Vagy ott van Fejszal, a Lövőház utcai szír kajálda tulajdonosa - aki személyes jó barátommá lett pár év alatt. Normális volt - én is normális voltam. Kommunikáltunk, picit többet, mint vevő és eladó szokott. Valahogy kialakult, ösztönösen. Emberek csupán, akik értették egymás szavát, és kialakult valamiféle bizalom, kedvelés. Én becsültem az ilyet - ő is becsülte az ilyet. Sosem beszéltünk vallási, kulturális különbségekről, csakis egyszerű, hétköznapi emberi dolgokról, politikáról, mi van itt, mi van otthon. Ő sem jószántából jött ide sok éve, hanem mert itt normálisabb környezet volt. Fel sem merült a vallás témája. Pár éves szünet után egyszer betévedtem hozzá, amikor arra volt dolgom. Fontosnak éreztem érzelmileg is, hogy meglátogassam. És megismert és örült nekem. Ha ma x év után betévednék hozzá, megint régi barátként üdvözölne, te pedig mögöttem állva a sorban bosszankodnál esetleg, hogy mit trécselnek ezek itt az én kontómra. Vagy csak észlelnéd mindazt, ami egy helybéli tősgyökeres - s nem mellesleg: konzervatív keresztény - és egy "migráns" szír között zajlik emberileg. És esetleg tanulnál valamit, ami emelhetné életminőségedet a továbbiakban. 

Mindezt azért írom meg - számomra is váratlanul -, mert nem lehet csak rassz szerint kezelni a migránsokat sem. Nekem egészen mostanáig nem is tudatosodott, hogy a környezetemben hány migráns, szorosan véve afgán, szír, ghanai, etióp, kínai, vietnami vagy x származású menekült, bevándorló él. Egyikük sem vette el a munkámat, azt csinálják itt, amit más nem csinált - javarészt.

És persze láttam rossz példákat is - szíreket, emberi aspektusban rossz példákat -, de ugye mindig a jóra néz az ember. Mármint az életben jót kereső típus. Pláne, ha több volt a jó tapasztalása, mint a rossz. Ez nagyon fontos részlet, szerintem. A negatívumokat, a rosszat, az ellenkezés indokait keresőket nem tudom táplálni semmivel a fentiek mentén - nem vagyunk egy kaszt, mondhatni, soha nem is leszünk - mivel sosem érdekelt az ő motivációjuk, semmilyen élethelyzetben. Csupán matematikai alapokon értékeltem a személyes tapasztalásaimat - mi volt a több, a rossz vagy a jó? A jó. Ebben nem változtam - ma sem érdekel, ha valaki tagad valamit izomból, anélkül hogy értené, mit is tagad. Az én szememben egy értéktelen hülye az ilyen, nem egyéb. 

És éppen most, ezen írás alkotása közben határoztam el, hogy elmegyek ebédelni a közeljövőben Fejszalhoz a Lövőház utcába. Mert fontosak nekem az igazi emberek. Mert csak ők fontosak nekem. És jó érzés, hogy tudom ma egy nem általam felvetett kétség -kérdés halmaz okán, hogy nekem ki számít embernek és ki nem. Aki nem, az ássa el magát nyugodtan - értelmetlen az élete. És nem, nem kérek elnézést, nincs miért - vízválasztóhoz érkeztünk. Mostantól vannak az emberek, akikből soha nem lesz semmi hasznos, és vannak más emberek, akik akkor is hasznosak lesznek, ha erről a nem hasznosaknak más a véleményük. Remélem értjük, hogy a nem hasznosak véleménye senkit nem érdekel - mert haszontalan, azért. Nem építi az életet, hogy magyarabbra fordítsam.