Gyakrabban kellene, tudom. Csak valahogy a sok kis pozitív életélmény elveszik estére az emberből ebben a férfiak uralta világban.

Magam is harcolok férfiként a többi férfi között, az előremenetelért, viták megnyeréséért, gyakorlatilag sokszor a semmiért, csak az ösztön miatt. És ez megkeményíti az embert, gyakorta olyannyira, hogy szeme megvakul azokra a szépségekre, amit csak a nők tudnak ebbe a férfiuralta világba hozni. Pedig szükségesek ezek a teljes élethez a férfiak életében is.

Lemegyek a piacra, boltba szombat délelőtt. És elbűvölnek a nők, ahogy válogatnak, alkudoznak az áruról. Vagy ahogy beszélgetnek a kofákkal, árusokkal. Valahogy megszelídítik bennem a harcos férfit, egy szempillantásban.

Valami másik világba születtek ők, a szépség, a kellem és praktikusság világába. És nem akarnak férfiak lenni, nem akarják azt az értelmetlen harcot élni, amit igazából minden férfi Isten ellenében vív - csak nem vele, hanem mindenki mással, aki a közelében él. Nem akarják azt a megmagyarázatlan nyughatatlanságot, amiben a legtöbb férfi él. Fontos, hogy észrevedd, nem azt írtam, hogy megmagyarázhatatlan, hanem, hogy megmagyarázatlan. Ez azt jelenti igazából, hogy tudhatnánk mi férfiak a válaszokat sajtát értelmetlen harcainkra, csak legfeljebb nem akarjuk tudni. Nem mindegy ám :)

Engem megérint a nők ilyetén mássága, különösen a kitartásuk miatt. Hogy legyenek bár a férfiak akármilyen eszeveszett barmok, bár csináljanak akár háborút, ők nem borulnak ki saját eredendő ösztöneikből, nem válnak férfiakká, azaz gyakorlatilag vérfarkasokká. Hanem megmaradnak annak, amik ezt a világot valójában egyben tartja - a szépség, a harmónia letéteményesinek. Kalap megemel ezért. Tudod, olyan cirkalmasan meglengetve, mint a középkorban volt szokás - mély meghajlással.

Nézem az embereket a piacon. Többségük nő. Ki fiatal, ki idősebb. De egy dolog közös bennük: a szépséget és a harmoniát, a jobb létet keresik mindannyian. És bár nem mennek ki tüntetni ellenünk, férfiak ellen, azért tudatják velünk, hogy mi faszkalapok vagyunk. 

Számomra nem fájna már, ha egy nő veszekedne velem, akármiért. Mert igaza lenne. Tudom én, hogy hol vannak a korlátaim, és hogy mikben biztosan nem vagyok jó. Sok ember attól szenvedőnek érzi magát, hogy  a felesége veszekszik vele. Az sem jó, de ez sincs, az még rosszabb. 

Eléggé türelmes emberré váltam az évtizedek alatt. Ma már a munkatársaimra sem haragszom, ha épp veszekednek velem. Ilyenkor azt látom, hogy egy ember kiborul, akármi más oknál fogva, de igazából nem velem van baja. A nők ilyenek, ezt illik tudnia egy meglett férfinak. És kezelnie is kellene tudni, azt gondolom.

A nő mindig azért veszekszik a férfival, mert épp nem érzi biztonságban magát. Nem olyan bonyolult ez a képlet, mint sokan gondolják. Egy nőnek biztonságérzetre van szüksége, főleg, ha még előtte van a gyerekvállalásnak, vagy épp még már megszületett gyermekei nem érték még el a 10 éves kort. Ez csak egy becslés, saját tapasztalat alapján. Kb. 10  éves koráig szorul ugyanis anyjára egy gyerek, akár fiú, akár leány. Tehát az ideig szüksége van a nőnek a biztonság érzetére, nem csak anyagilag, de érzelmileg is. Ez attól függetlenül így van tehát, hogy gazdag vállalkozó-e a párja, vagy csak egy szerencsétlen futottak még kategóriájú pasi, aki alkalmi munkákból él.  

Mindezek fényében, csak dícsérni tudom a nőket, kortól függetlenül - ők nem a szerint adják nekünk magukat, nem önzés mentén latolgatva, ahogy mi férfiak szoktunk bármit is. És a férfiak leginkább ezért rettennek meg a nőktől, mert ők olyasmire képesek a szeretetben, amire egy férfi alapjáraton nem. A férfi a fenyegetettség és a félelem árnyékában nő fel. És a félelem mindig agressziót szül benne. Külön tanulni kell neki - már, ha észleli, hogy kellene - , hogy a normális emberi létezéshez felül kell emelkednie mindazon az élettapasztaláson, amit addig megélt. 

Mondjuk, hogy a tudatos lét - azaz, hogy az életünk alakítása rajtunk múlik első sorban, s nem másokon -, az a férfin múlik. 

Értem én, hogy a sok vagdalkozás közepette a férfi elvadul, persze - én sem vagyok más e tekintetben. De néha nekünk kell leülnünk magunkkal egy kis cigiszünetre, hogy átgondoljuk, miket tettünk, miért tettük, és hogy mindezek jók voltak-e avagy sem. És ha nem, akkor meg fel kell írni a feladat listánkra a korábban szarul intézett dolgainkat, és egyszer valamikor helyre kell tenni őket, azaz javítani. 

Ahogy látom, a nők inkább többet szenvednek, de kevesebb dolgot basznak el az életben, mint a férfiak. 

Isten jól találta ki másodjára a teremtést. Azért mondom, hogy másodjára, mert az Ószövetség leírása alapján napnál világosabban látszik, hogy csak ötletei voltak az ember megalkotására, s messze szó nem volt akkor a mindentudásáról. Ez utóbbit csak emberek tanították, tanítják itt igen fals módon, téveszmékként.

Isten megteremtette az állatokat, majd az embert. És azt várta, hogy majd az állatok közül választ párt magának. Elé vezette tehát őket, hogy megismerje és elnevezze azokat. A dolog megtörtént, csak hogy az ember ettől még magányos maradt. Ebből jött rá Isten, hogy valami még hiányzik - és ez után teremtette meg a nőt, a férfi párjául.

Nos, én rendkívül örülök ennek a történésnek, mert nagyon boldogtalan férfi lennék ma, és lettem volna egész eddigi életem során, ha Isten nem teremti meg a nőt. A nő valami olyan isteni eredetű találmány ezen a Földön, amit ember nem találhatott volna ki sosem. 

Szóval, ebben az elvadult világban - amely a férfiak önzése miatt ilyen, amilyen - időszerű volna némi figyelmet szentelni a fentebb leírt dolgoknak is, de ha nem ismered a Bibliát, akkor legalább a szíved halk suttogásaira hallgass néha. Legalább, ami a nőket, gyerekeket illeti. Mert nincs kemény férfi, akinek kőből van a szíve, csak parasztok vannak, akik maguk keményítik meg akaratukat, nem akarván meghallani szívük hangját.

És persze még írhatnék sok minden egyéb jót a nőkről, de most ez jutott eszembe. Meg hát valamit hagyni kell a jövő hétre is, különben mit írnék, ha minden töltényemet elsütöm most, nem de?  :)

És persze, mindezeket nem mondom el sem munkatársnőimnek, sem másoknak a hétköznapokban, csak belül zajlik le bennem. Nem mondom el senkinek, hogy szarul érzem magam, amikor én úgy veszek inget vagy nadrágot, hogy azt nézem, csak az ujja hossza, szára hossza legyen jó, és ne legyen túl bő, de nem foglalkoztat, hogy a seggemre pontosan illeszkedik egy nadrág. Miközben, mi férfiak elvárjuk a nőktől, hogy az ő nadrágjuk pont passzentos legyen. Hát ezért válogatnak ők sokkal többet a boltban, mint mi, férfiak. Ez energia és idő befektetést igényel, és ezért is megemelem kalapom. Vagy a hétfőn reggel hajba tűzött ecsetért, ceruzáért, amivel egyéniségüket akarják feldobni, és nekem, aki ezt észreveszi mosolyra görbül a szám, amikor meglátom. Nem, nem udvarolok emiatt, de élményt okozott, és ez fontos - nem csak nekik, nekem is. 

Szóval, ti nők, csak legyetek nők továbbra is - sok örömélményt okoztok a férfiaknak, akárki akármi dehonesztálót is mond rólatok :)