Már jó ideje érik ez a téma, de az utóbbi hetek megérlelték hirtelen.

Miért kellenek elvek az embernek? Mire jók? A válasz egyszerű, bár több aspektusa is van.

Az egyik ok, az egyén szintjén értelmezve, hogy nem bízik önmaga értékítéletében, miszerint adott élethelyzetben tudni fogja, mi a helyes. Kattintok a nagyítás gombra. Mi indokolja ezt az önbizalmatlanságot? Mondjuk, nem ismeri önmagát, képességeit, korlátait. Pontosabban, ahelyett, hogy megtanították volna megismerni valódi önmagát, nos, helyette azt tanították neki, milyen legyen az önképe, leginkább, hogy mik legyenek korlátai, miket higgyen annak. Közelítek. Azt tanították neki, hogy nem tudhatja, nem érdemes vele bajlódnia mai felgyorsult világunkban, bízza csak magát okos emberekre, akik segítőkészen megmondják neki. Ők előzékenyen megmondták, emberünk meg benyalta csont nélkül. Persze ettől még nem lett más emberré, legbelül, mint akinek megszületett, csak másnak hiszi magát - nagyjából a konzumidióta szintjén mozog öntudatilag. Működhet-e ez a hazug modell az életben? Aligha. Nem is működik, amint azt milliárdnyi ember kínlódásain, kudarcain keresztül tetszenek látni. 

A másik ok, felsőbb szinten értelmezve. Kinek az érdeke, hogy az emberek ne legyenek tisztában önmagukkal, ne élhessék saját, teljes életüket boldogságban, szabadságban kiteljesedve? Nagy összeesküvés ez - a rendes, jóérzésű, ártatlan emberek tömegei ellen. Mégpedig a hatalomé, a hatalomban levő embereké, senki másé. Akik mellesleg ugyanannyit esznek, ugyanannyi levegőt vesznek mint mások, és cipő- vagy konfekcióméretük is hasonló. Ők is 9 hónapra születnek, ugyanannyi piros vérük folyik ki egy autóbalesetnél haláluk előtt, ugyanazokból a tankönyvekből tanulnak és semmivel sem intelligensebbek, mint Te.

Miről szól hát a hatalom? Boldogtalan, tehetségtelen vagy önnön tehetségét megélni nem tudó ember, aki a saját életét képtelen boldogságra kormányozni, ezért másokat akar a saját beszűkült, korlátolt életszínvonalára, de inkább az alá süllyeszteni. Téged és sok más normális embert. Mert ez könnyebb, mint megküzdenie saját magával, felvirágoztatni tehetségét és megelégedni azzal, amit általa elérhet az életben. Ő törekszik hatalomra, mintegy pótcselekvésként saját túlzó vágyaitól és azok miatt elszenvedett kudarcaitól motiválva. Ha ő nem tud az lenni, aki szeretett volna - tök mindegy, hogy miért -, akkor más nehogy már több vagy boldogabb legyen nálánál. Kurva egyszerű motiváció, dedós szint. Sajnos, annyira köz-elfogadott, hogy akkor se veszed észre, amikor romlatlan gyermekednek magyarázod a mechanizmust, miszerint ez a világ normális rendje. Ő pedig néz Rád okos szemekkel, s ráncolódik homloka. Érzi, hogy valami nem stimmel, mégsem veszed észre, hogy mekkora marhaságokat mondtál neki. Pedig érezhetnéd, hogy közben kristályosodik a levegő közted és közte, hogy nem megy át, erőtlen, amit mondasz. Ő pedig tudja, hogy hülyeségeket beszéltél, s azt is, hogy azért nem érti, mit mond apa vagy anya. Igaz, ő még nem tanult, viszont nem is agymosott, ezáltal integráns önmagával, ösztönei nincsenek elnyomva, így nincsenek kétségei sem, hogy amit helyesnek érez, az a helyes. Ez az apró, ám fontos momentum már nem megy át napszemüvegeden. Sokadszorra sem. Kurva nagy hiba, életed legnagyobb hibája a gyereknevelés során. Hiszed oktalanul, hogy jóra neveled - ám pont az ellenkezőjét teszed. Segítesz a hatalomnak agymosni a saját gyerekedet. Mert csak azt tanítod neki, amire Téged tanítottak - az igazat meg elhallgatod. Gondolod, hogy ettől lesz jó élete, pedig dehogy. Ennyit érnek az elvek szemben a valósággal, az élettel. Megéri ? Gondolkodj!