Hetek óta más szalagcímeket sem olvashatok gazdasági témában, mint: idegesek a piacok, mindenki menekül a részvényekből, a dollárból, az euróból, jenből. Helyette svájci frankot vesznek, az egekig felverve annak árfolyamát. Ez utóbbi még a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy a gazdaság termelő ágazatát teszik tönkre a tőke kivonással.

Pedig ez egész reakció csak a kategorikus gondolkodásnak köszönhető. Amolyan házgyári elemekből építkező gondolkodás, ami tulajdonképpen pont a gondolkodás hiánya. Tessenek egy pillantást vetni a blog mottójára, erről szól.

2 éve ugyan emiatt omlott össze a világ pénzügyi rendszere. Valamelyik idióta szükségét érezte bepánikoltatni az amerikai pénzügyi szektort mindössze 100 ezer, hitelfedezeti értéke alá értékelődött családi ház miatt. Mindössze, mivel egy 300 milliós országról van szó, ahol az említett hitelmennyiség ezrelékekben kifejezhető a gazdaságba helyezett hitelállománynak. Ja. Azok meg bepánikoltak, ész nélkül kezdtek eladni mindent, amire árnyékot vethetett a hír. Spontán láncreakció.

A Lehmann Brothers és sorstársai sosem dőltek volna be, ha nincs pár hülye ember, aki okosnak hiszi magát. De sajnos volt. Mindig vannak, rosszkor, rossz helyen. Valaminek a kockázata lehetőség, de nem tény. Ténnyé akkor válik, amikor a kockázat érvényre jut a valóságban. A mai gondolkodásmód egyik motorizált legókockája, hogy a kockázatokat is tényként kezeli, az üzleti stratégiát pedig a kockázatokra épített félelemekre alapozza. Miközben az üzlet alapja a kockázatvállalás - aki mer, az nyer alapon -, az emberek belekényelmesedtek a kockázatmentes üzlet illúziójának kergetésébe. Baromság.

Ha valaki esetleg nem jött volna rá, hát most megismétlik a brókerek, vállalatvezetők a táncot 2 éven belül harmadszor. Egyszerűen nem tudnak máshonnan kezdeni, csak a kályhától. Szar ügy.

A tőzsde lényege, hogy az értékpapírok kereslete alapján értékelik a cégeket. Ez nem a könyv szerinti értéke egy cégnek, gyártóeszközeinek, ingatlanainak, technológiájának vagy piaci részesedésének valódi értéke, hanem papírjainak pillanatnyi eladási ára, némileg leegyszerűsítve. Tegyük fel, hogy X cég szappant gyárt. Sok éve csinálja, van piaca, van forgalma is. Mert a szappan létszükségleti cikk, háborúban, békében egyaránt. Ha a tőzsdei árfolyama egyik napról a másikra a 0-hoz közelít rajta kívülálló okból, attól még a gyár ott marad, a munkások is dolgozhatnak, csupán papíron levő számok változnak. Ha a tőzsdei árfolyam miatt hitelképességét lerontják, ATTÓL kerül illikvid helyzetbe. Ugye. Ha nem rontanák, semmi baj nem történne, mivel a vásárlók a Wal Mart-ban, Tesco-ban nem is tudják, hogy a tőzsdén mi történt, ugyanúgy megveszik kedvenc szappanukat. Egyébként a cég kutatási és fejlesztési eredményei, gyártástechnológiája változatlanul üzemelhetne, forgalma is van, munkásai se lesznek hülyébbek vagy gyártanak több selejtet. Csak a félidióta pénzügyérek szemlélete miatt kényszerül térdre, mert nem kap hitelt, pusztán bizalamatlanságból. Aztán persze a beszállítói is tönkremennek emiatt. Megáll a termelési lánc. A munkásokat kirúgják, azok kevesebb szappant vesznek, a szállítmányozó cég is elbocsátja emberi egy részét, majd az áruházlánc is leépít. Így keletkezik a gazdasági válság. 

A mutatókkal van a baj, és az azokra épített mechanizmussal. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, hát fordítva kellene - talán a pénzügyi világ értékmérő módszereit kellene modernizálni. Időszerű lenne.

Az egész lejtmenetet egy motívum mozgatja, akármilyen furcsának tűnik is. Az összes pénzembert, vállalati vezetőt az adott pénzügyi évben hozott teljesítmény alapján ítélik meg. A bróker nem azért ad el azonnal eséskor, mert saját belátása szerint ezt tartja bölcsnek, hanem mert prémiumát, állásának megtartását annak fényében ítélik meg a tulajdonosok, hogy megtett-e mindent a részvényesek érdekeinek védelmében. Ez a parasztlogika pedig az, hogy eséskor mihamarabb kiszállni. Az már magas léc, hogy ha mindenki elad, akkor egy-kettőre alávágnak az egész világgazdaságnak a modern online világban. A cégvezetőt is azért premizálják a tulajdonosok, hogy megtesz-e mindent a cég vagyonának megőrzése érdekében. Ennek parasztlogikája pedig először a költségek csökkentése a csökkenő forgalom, illetve bevétel függvényében.

Nem nagy gondolat, hogy célszerűbb volna bezárni a tőzsdéket pár napra, amikor rezeg a léc politikailag vagy negatív gazdasági kilátások vannak. Sőt, tovább megyek: elegendő lenne lassítani az átgondolatlan reakciókat, mondjuk a tőzsdei nyitva tartást heti egy napra korlátozni. Szabályozott láncreakció. Volna idő a hullámvölgyeket kiváltó globális okok elsimulására, megoldások körvonalazódására, kilátások javulására - pánik helyett.

Mert megtartani a kialakult mechanizmust stagnáló állapotában még mindig kevesebbe kerül, mint csődbe vinni és súlyos pénzügyi segélyek, műveletek árán újra mozgásba hozni, felépíteni. Ez magas léc az állítólag nyereségben érdekelt pénzügyi világ szakembereinek? Pedig mindegyik tanulta, hogy egy vállalkozás beindításához, megtérülésig, nyereségig való felfuttatásához több pénz szükségeltetik, mint a hatékonyan üzemelő mozgásban tartásához. Nyereséget  az utóbbi fázisban termel. Ha leállítjuk, akkor újra pénznyelővé lesz, amíg újra el nem éri optimális hatékonyságát. Ennek okán a válságok maguk okozzák az eladósodottság mai mértékét, és erről az elavult, kicsinyes, rövidlátó pénzügyi szemlélet tehet. Tiszteltetem a közgazdászokat. Látni is kell, nem elég nézni, tán erre szokták mondani. És ha már látunk valamit, akkor gondolkodni és cselekedni annak fényében. Ez hozhat haladást, fejlődést.

Olyan orvosok ők, akik ugyan megoperálják a beteget, de nem tudják szűklátókörűségük miatt életben tartani. Nem elég az operáció során betartani a régi szabályokat, észre kell venni, ha a beteg állapota nem bírja ki azok alkalmazását. Mert hiába sikerül az operáció, ha a beteg elvérzik.