Férfi blog

Jó volt tegnap látni ezt a filmet, újra. Most nagyon aktuális üzenet hozott - nekünk, ide Európába, Magyarországra. Persze, volt ez már pár alkalommal így, hogy Indiából Európába érkezett valami megújító üzenet.

Néha akkor értünk meg üzeneteket, amikor nem szokványos csatornán érkezik, nem a megszokott környezetből halljuk. És igen gyakran nem halljuk meg elsőre, másodikra, csak sokadszorra. Most például számomra, a keresztény ember számára nagyon kontrasztosan és világosan láthatóvá vált, hogy amit Mahátma Gandhi hirdetett, az egyszerű erőszakmentesség elve, azok tulajdonképpen Jézus szavai. És hogy azok a szavak vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül ugyanazon erővel bírnak bárhol, bármikor. A hit tölti meg erővel őket.

Aktuálisnak mondom, mert pár hónap óta a magam életében is az igazi értékek kerülnek fókuszba. Akkor, amikor személyes életemet is utolérte a pénz centrikus, fogyasztás centrikus világkép összeomlása. Személyes motivációm rém egyszerű - nem szeretem a nem működő dolgokat, amik hivatásukat képtelenek betölteni, nem tartom hasznosnak, márpedig az élet működés, történés, nem pedig stagnálás vagy elsorvadás.

A változást mindig az hozza meg - legyen szó bármiről -, ha a nem működőt kidobjuk, helyet csinálván az újnak, a másnak, a működőnek. Az álló, poshadt víznél nincs rosszabb, bármi a jöhet, az csak jobb lehet annál.

No, ezen történések során fordultam el fokozatosan a pénz fontosságától, a pénz-centrikus gondolatvilágtól, életszemlélettől és mindattól, amit erre az emberiség magát fejlettebbnek mondó része felépített. Nem arról van szó, hogy szélsőségesen megvetném a pénzt, vagy rossz dolognak tartanám - hisz életünk része, lényeges eszköze. Csak a szemléletem centrumából került ki, olyan, korábban fontosnak vélt célokkal együtt, amelyek dögként hevertek más, fontosabb céljaim útjában. 

A kivetett szemlélettel együtt a kudarc, a nem működő dolgokkal való felesleges erőlködés élményei is megfogyatkoztak. Boldogabb lettem, csak úgy. Fura módon az életkörülmények, kilátások ezalatt nehezedtek, még is, azóta könnyebbek a dolgok, kevesebb terhet, gondot hordozok, pozitívabban élem az életem. Vidámabb lettem, türelmesebb, megértőbb. Eseményekkel, emberekkel, önmagammal, s úgy általában bármivel kapcsolatban. Visszatértem gyökereimhez, az emberhez, akivé megszülettem.

E vonulat másik szála, melyet már úgy 2 éve is észrevettem, a reakciósság. Nem sokkal azután, hogy belevetettem magam a közéletbe, egészen a tevőleges politikáig eljutva - úgy gondolván, hogy férfiként dolgom, feladatom abból is kivenni részemet képességeimhez mérten (egyébként innen a blog címe) - , nos, kénytelen voltam észrevenni, hogy ez kétélű dolog. Nem foghat meg semmit az ember, anélkül, hogy érintené s az érintéskor kölcsönhatás jön létre mindenképp, a megfogott dolgok visszahatnak. És amikor ezt tapasztalja az ember, akkor döntenie kell, hogy számára előnyös-e az őt ért hatás, egybevág-e élettervével, avagy sem. Nos, azon a ponton jöttem rá, hogy a klasszikus értelemben véve engem nem érdekel a politika. Hogy van az az ár, amit nem vagyok hajlandó érte kifizetni - önmagamat nem adnám el/fel egy ügy vagy cél sikeréért sosem. Elképzelni könnyű, hogy teszek ezt vagy azt, igazolni a cél helyességét, megtenni érte, ami megtehető, de a valóságban messze ható következmények vannak, amikkel számolni kell. Az ember életének legfőbb célja még is csak a boldogság, hogy saját életét élje, ami képességeinek, adottságainak megfelelő. Nem kell messzebbre nyújtózkodni, mint a takaró ér, talán ez itt a lényeg. Hogy amit elér a kezed, ami karnyújtáson belül van, azt vedd el, s legyen benne békességed, nyugalmad. Minden más, amit féltened kell, ha meg is szerezted, aminek megtartása felől állandó gondok, félelmek gyötörnek, nos, az valójában nem a tiéd és nem is volt az sosem - azaz, erőszakkal vetted el. Nem árt szem előtt tartani, hogy attól, hogy valamit nem őriz senki sem, nos, az attól még nem elvehető szabadon, nem vehető tulajdonba - már, ha a fentiek is fontosak az embernek. És hidd el, hogy bár megtehető, elvehető, még is mindenki rádöbben egyszer, hogy ára volt, és hogy nem érte meg végül a kifizetett ár. Az élet ugyanis behajtja, fizetni kell. Nyugtalan élettel, sikertelenségekkel, hajszálhíjánszerencsékkel, majdnemmegvoltokkal s hasonlókkal. Mindig azzal, ami neked volna igazából fontos, drága. Amit nem adtál volna oda a szerzeményedért, ha akkor, ott valaki kérte volna az árát rögtön. Mindenki életében eljön az  a pillanat, amikor egyértelműen ráébred, mikre tett szert élete során balkézről - és azt is, hogy nem érte meg a nyugtalan élet, mint kifizetett ár. Erről is szól az erőszakmentesség. 

Az élet egyszerű. Szeretet. Elfogadás vs. elutasítás arányában. És egyszer csak rádöbbentem, hogy rajtam áll, mivel töltöm meg életem pillanatait, napjait, éveit. Hogy nem szeretném azt megoldatlan, véget nem érő harcokkal megtölteni, mindezekre elpazarolni. Nem szeretnék rossz pályán reakciós lenni olyan dolgokkal, amelyekben még ha győzök, nyerek, szerzek is vagy elérem célomat, nos, nem tesz boldoggá. Mert nem tett és nem is tehet boldoggá.

Nem, nem volt hiába való megismerni a tanulást, harcot, küzdelmet, kitartást, győzelmet s vesztést, ezeket is meg kellett ismerni. Megismerni azért, hogy meglássam az értékét, mennyit is nyomnak latba egy ember életében. Nem dönthetünk érdemben semmi felől, amit nem ismerünk. Tévedéseink forrása ennek be nem tartása. Ígéret, fogadkozás olyasmire, amiről nem tudjuk, képesek leszünk-e rá. Van helyük mindezeknek az életben, ám korántsem tölti ki egy ember valódi igényeit. Boldog például nem lettem mindezektől - márpedig végső soron az ember fő célja ez az életében. Hát ezek miatt változtattam.

A mai bevett szemlélet a kölcsönösség, a viszonosság elvén való gondolkodás. Ha te, ma nekem, én is holnap neked. Leginkább. De lássuk, hogy ez amolyan állóháborúhoz vezetett hosszú idő alatt.. Ez az oka a dolgok nem működésének a mi fejlett kultúránkban, úgy általánosan. Ezért fokozódott a bizalmatlanság az egekig -a félelmek gúzsában vergődik a ma embere. Ne tévesszen meg, hogy ki milyen arculatot mutat - mindenkinek vannak erősségei, s azt szereti mutogatni, azokból definiálni önmagát, mert ez könnyű. De ez mindig legfeljebb csak fél/harmad ember azt egészhez képest. A boldogsághoz meg a teljes ember kell. Ezért nem boldogok sokan. Még ezt is magyarázni kell. A boldogság fogalmát. Nem az ideig-óráig boldog állapotra gondolok, egy-egy ok miatt, csak mert teljesült valami mély, rég áhított vágyad, abszolúte jogosan, hanem amikor azért vagy boldog, alapjáraton, mert semmi félsz nem ránthatja görcsbe a gyomrodat. Mint a  gyerekek, álmukban, amikor még nem fertőződtek meg félelemmel. Mert a mi kultúránkat a vesztéstől való félelem motiválja, csak és kizárólag. Nincs másféle félelem itt, csak ez az egy, de ez ezerféleképpen van jelen.

Azonban az élet nem így működik. Hanem, ha akarsz valamit, ha képes vagy rá, tedd meg. Ne ahhoz képest tedd, hogy mások mit szólnak hozzá, elismerik-e vagy egyetértenek veled, mert akkor már ott van egodban a vesztéstől való félelem. Magadért tedd meg, amire képes vagy és késztetést érzel. És ha más is így tesz, akkor abból lehet egy csodálatos élet, tele emberekkel, akik nem önbizalomhiányosak, akikben mások sikerei nem az önmagukkal való elégedetlenséget élénkítik, és akik ezért nem is fogják meggyűlölni az őket hibáikra, hiányosságaikra emlékeztetőket. Mert a gyűlölet egyik alapja ez, mindössze. Az ön-el-nem-fogadás gyökeréből kihajtva mások elutasítása, gyűlölete. Könnyebb más, tehetségesebb emberekről rossz véleményt alkotni, elutasítani, meggyűlölni őket pusztán azért, mert olyasmire képesek, amire magunk nem vagyunk, bár szeretnénk. Ez a "szeretnénk" is megér egy misét, mindenek előtt. Mert sokszor azért vagyunk csalódottak, vallunk kudarcot, mert mások által belénk ültetett vágyaknak adjuk saját, igazi vágyaink helyét. Mert ez is könnyebbnek látszik. Általában véve könnyebbnek látszik a tömeghez csatlakozni, onnan kopírozni, csak mert bizonyítottnak látjuk, hogy ami másnál működik, az nálunk is fog. De a valóság az, hogy ez sem működik recept szerint. Belátás kérdése csupán.

Könnyebb álkereszténynek látszani, egy életen át szajkózni milliószor Jézus szavait, mint megcselekedni azt a keveset, amit azok a szavak jelentenek. Mert nem sokféle dolgokról szólnak azok, csak többféleképpen van megfogalmazva - ugyanaz a kevéske. Könnyebb beszélni a szeretetről, elvárni azt másoktól, mint megcselekedni magunknak. Mert az ego ilyen, az a rossz oldala az embernek, elhajlítani igyekszik a jó szándékot. Ez is minden emberben azonos módon működik. Választási lehetősége is mindenkor, mindenkinek van, önmaga két része között.

Ugye, milyen furcsán egyszerű, hogy évtizedek és kilométer ezrek távlatából is két, teljesen különböző származású, hivatású ember ugyanazokra a dolgokra jut el? Nem, mintha magamat Gandhihoz mérném, csupán mint embert, de mindez azt mutatja, hogy mindenkiben megvannak ugyanazon alkalmasságok, képességek a boldog élet létrehozásához, megéléséhez, származástól, helytől és időtől függetlenül. De ezen alkalmasságok nem a mi kultúránkban megszokott, bevett, materiális javakra való igyekvésben nyilvánulnak meg. Ezek ugyanis nem tartozékai az embernek születéskor, csak külső körülmények pusztán, amelyek közé érkezik. Ennek okán abban biztos lehetsz, hogy ha a körülményeiddel azonosulsz önmagad helyett, akkor nem leszel boldog, és így másokat sem fogsz tudni azzá tenni. Mindenki azt képes megosztani másokkal, amije van, egy hajszállal sem többet. Szeretetet, elfogadást az, akinek az van, és gyűlöletet, elutasítást, aki azt élteti magában. Az ember dönt.

Szóval, hogy eredeti mondandómat ne feledjem, egy korszakváltásról szólt volna mindez. A racionálisról az a szerint megfoghatatlanéra való áttérés időszakáról. Gondolom, az sokaknak feltűnt, hogy megsokasodott a nyugati kultúra által pár évszázada meghonosított gondolkodás mód, életvitel szerint élők életében a nehézség. Azt tapasztaljuk, hogy egyre inkább nem működnek korábban megszokott elveink, elméleteink és gyakorlataink szerint kialakított életformánk sem. Ennek egyetlen oka van: lejárt az ideje. Lassacskán, de lejárt. Olyan fogalom ez, amelyet e gondolkodásmód igyekezett figyelmen kívül hagyni, mindvégig. Hiányossága neki, ám az ismeret hiánya nem kifogás a valóság történéseivel szemben, ezt látni érdemes. Tudományosan is logikus megállapítás, ha valaki esetleg tudományosan szeretné felfogni mindezt.

Az emberek félelmei alapvetően 3 részre csoportosíthatók. Az egyik, amikor fejük szerinti elképzelések szerint félnek. A másik, ami ösztönös emberi, például a vad ragadozóktól való félelem, tartás. A harmadik, amikor gyomortájékon éreznek félelmet, amit nem tudnak leküzdeni, és nem is értik, miért érzik. Igyekeznek ilyenkor a tudatukat elővenni, a fejük ismereteit és lehazudni akár a csillagos eget is, csakhogy megmagyarázzák - valami egészen mással az okokat. Na, itt van a nagy tévedés. Mert ez a félelem a spirituális változásokkal való szembenállásukból adódó valódi félelem. A sorssal, a megvalósuló valósággal szemben álló tudat egyfajta érzékelése a vesztésről. Mondjuk, egyszerűen fogalmazva. Ezen nem tudnak úrrá lenni, nincs hatalmuk felette.  Se elnüknek, se királynak, se senki emberi halandónak. Ezek tekintetében voltak bölcsek a régiek, akár egyiptomiak, akár görögök, akár maják. Tisztelték mindazt, amit a mai modern ember nem. Ők még nem tagadták ezen jelenségek érzékelésének valóságát. A civilizáltnak mondott ember azonban régóta igyekszik tagadni ezt, ám, mint látjuk saját szemünkkel, tagadása önös, eredmény nélküli. Csupán egyre több energiát, időt, cselekvést  invesztál olyasmibe, amibe már a szándék is elpazarolt energia volt. Aminek meg kell lennie sors szerint, az meglesz. Legfeljebb beledöglik pár ember, de ez nem számít a sors szemszögéből. Nem hiszed? Nézz körül, pár évszázadra visszamenőleg, s látni fogod, hogy már akkor is hiába való volt. 

Bizonyíték? Kinek? Minek? Ami megtörténik és meg fog történni, azt majd tapasztalod. Minek erre bizonyíték? Felesleges, hisz látod, érzed vagy látni és érezni fogod. Éegyünk hatékonyak, ne pazaroljuk olyasmire energiáinkat, ami nyilvánvaló, amihez közünk nincsen. Energiát olyasmikbe érdemes vetni, amin változtathatunk.

Ilyen a szeretet és a gyűlölet választása - azaz, saját sorsunké. Élj vele:)