Férfi blog

Egyik kedvencem ez a film, Robert De Niroval. Asszem, ezt nevezik jutalom játéknak hollywoodi filmes körökben - amikor van egy jó forgatókönyv, amit rá lehet építeni egy szuperlatívuszként tisztelt színészlegendára, és ahhoz akár ingyen is társulnak más, híres színészek. És az egész kijön akár egy millió dollár alatt. Az a szitu, amikor a játék öröméért játszanak neves színészek tucatjai akár egy filmben, akár ingyen is, csak hogy szerepelhessenek benne. Van ilyen, csak mondom. Nem is egy. 

A film az öregedésről és a családról szól. Arról az időszakról, amikor nyugdíjba mész, és hirtelen sok ráérő időd lesz - ami nem volt addig, amíg a családért hajtottál. És ennek örülvén, meghívod rég nem látott, felnőtt gyermekeidet egy kerti partira, ám ők nem jönnek el. Hiába vettél 650 dollárért új grillsütőt.

Általában a dolgok az életben nem olyan egyszerűek, ahogyan elképzeljük. Mindenkiben dolgoznak ideák, minden korban. És aztán persze a csalódásokat is tapasztalja, amikor szembesül azzal, hogy elképzelései nem válnak valóra.

Egész életemben filmrendezők s írók inspiráltak. Már akkor is, amikor ennek még nem voltam tudatában, amikor még apám mérnökembert akart belőlem faragni, amilyen ő volt. Anyám meg csak pátyolgatta a bennem lakozó művészlelket, de nem tudott semmit adni ahhoz, hogy az kitörjön belőlem. Illetve ez nem igaz - szabadságot adott, hogy az lehessek, akiken lennem kell. Nagyon értékes ajándék ez, a síron túlról is, sőt, az ilyen ajándék az igazi. Amikor évtizedek múltán ismered fel saját életedben, hogy ahhoz ki, mit adott hozzá, hogy értékes ember légy.

Fiatal koromban harcoltam a szüleimmel - gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. De koronként felismertem, hogy miben kell ellenükben harcolnom, s miben nem.

Apám - mint Frank is - öregedő stádiumában gyakran meglátogatott. Abban a házban, amiben együtt terveztük s szereltük is a villamos hálózatot. Sosem felejtem el, amikor életemben először - 35 évesen - bátorított arra, hogy fogjam meg nyugodtan a fázist, nem lesz semmi bajom, mert nem rázhat meg az áram. Akkortájt visszarepültünk gyerekkoromba - anno, sosem engedte, hogy közel kerüljek az elektromossághoz, mindig vigyázott erre. Viszont mindig elvárta, hogy asszisztáljak a szereléseihez. Én pedig asszisztáltam azokhoz. De, 30 évvel később valamit helyreállítottunk akkor, ott, mi ketten. Mert két ember kell a bizalom helyreállításához.

Nagyon megható élmény volt számomra, amikor igazi 3 fázist szereltünk, és rá kellett hagyatkoznom. És ő is tudta, értette kiszolgáltatott helyzetem. Múltunk miatt egész életemben féltem az elektromosságtól, mindig óvatos voltam. És felnőtt fejjel tett bátorrá - hogy ne féljek soha többé. Ebbéli törekvésében olyannyira sikeres volt utóbb, hogy halála - és a ház elkészülte után is pont olyan bátor voltam, mint akkoron. És ennek okán többször megrázott a 240 volt, de túl éltem :) Szerencsém volt. Azóta sem félek az áramtól, ámbátor körültekintőbb lettem.

Frank nincs egyedül. Szerintem nagyon sok nyugdíjas apa van, akinek hirtelen sok szabadideje támad nyugdíjazása után, és akkor kezd eszmélni arra, hogy mit nem adott meg gyermekeinek a melós években. És most én vagyok Frank, pedig még messze vagyok a nyugdíjtól. 18 évnyire, legalább, ha 67 éves korhatárral kalkulálok. Muszáj életben maradnom addig, sőt túlélni - születésem után nem sokkal, egy terheléses próba során azt mondta rólam egy professzor, hogy ez a gyerek 90 évig fog élni, annyi benne a vitalitás. Én ennek tudatában élek. És ebben a tudatban is tervezek a jövőre. A 90 az nem rossz szám, már ha években nézzük. Ha Szent-Györgyi Albertnek a 95 annyira nem volt rossz szám, hogy 75 évesen még megtanult vizisíelni, akkor nekem sem rossz szám. Tervezek 90-95 évig élni. Akárcsak Clint Eastwood, aki 100 évig tervez élni, s alkotni. És ő is csinált nem egy ilyen típusú filmet. 

Valami privát szférát érintek meg ezzel az írással - a nem hivatalosat, a nem a doktorok által vélelmezettet - hanem azt, amit elérhet végül az egyes ember. Szóval, én még mindig 90-et tervezek - akárhogy is történjenek itt a napi történések.

A mi emberi életünk is egy-egy ilyen jutalom játék film. A mi nem csak engem jelent, hanem apámat, anyámat, fiamat is. És én is csak Frank vagyok ezekben a filmekben. Pont olyan esetlen, pont olyan érzékeny, pont olyan azért tenni akaró a kapcsolatok javulása érdekében. És még csak 48 vagyok, és még csak most támadnak olyan gondolataim, hogy mit kéne jobban csinálnom az elkövetkezendő 42 évben ahhoz, hogy majd azon a napon, amikor föld alá kerülök, senki hozzátartozóm ne kelljen szégyelljen mindazért, ahogy éltem, vagy nem éltem.

Ezek a dolgok bárki hétköznapi halandó életében beköszönnek - láttam elégszer, hogy így van, hogy így működik.

Sosem voltam olyan, mint apám. Ő kemény volt, engem is keményen nevelt. De nem tudta megtörni a bennem lakozó inkább-ember-vagyok-mint-bármi-emberek-szerinti-elvárás-rendszert. Szinte életcélommá vált felnőtt koromra, hogy ne tudja megtörni a bennem lakozó igazi embert - akinek születtem. Anyám sosem akarta megtörni bennem ezt, inkább éltette. A mai napon, ezzel az írással inkább az ő emlékének, életfilozófiájának hódolok - inkább a szelídnek, mint sem az erőszakosnak.

De, nem tudom azt sem mondani, hogy apám hiábavalónak jött a világra. Mert a bennem rejlő logikusan gondolkodó ember meg belőle származik.

Igaz, nekem nincs 3 gyermekem, mint Franknek. Nekem csak 1 van. De azt az egyet igyekeztem úgy nevelni, hogy benne az én két szülőmtől örökölt minden érték benne legyen.

És ő ma ezt még nem érti - bár velem él, évek óta, mégsem érti, hogy nem vagyok sem én, sem ő tökéletes. Ugyanakkor pontosan tudom, évek óta, hogy nem a most számít a kapcsolatokban. Mert szülőként 30-40 éves korában hozhatom számára a legtöbbet - azaz, 10-20 év múlva. Amiként az én anyám és apám is tehette velem, amikor én voltam 20-30-40 éves.

Nos, gondolkodni a fentieken, az nem fáradság, nem pazarlás, nem feleslegesen elköltött pénz vagy energia. Az embert az élettapasztalat tanítja meg szeretni azokat, akiket neki kell. Én is ilyen vagyok. És pontosan tudom, hogy miért élek majd 90 évig e Földön - hogy segítsem mindvégig szeretteimet. Semmi egyéb célja nincs az emberi életnek.

A fentiek miatt örömmel élem meg az öregedést. Szeretem, ha elvégezni engedi a sors mindazt, amit rám rótt. És szerencse, ha az ember férfiként elvégezheti mindazt, amit rárótt, születésénél fogva. Így gondolom ma.