Vagyok pillangó-dísz első tavaszi ruhádon,
könnyedén billegve a vékony vállpánton,
vagyok pezsdítő mosoly a villamoson,
a zombik között egy borús napon.
Lehetek kedves szó a munkahelyen,
ha látom a vívódást szép szemeden,
vagy egy öröm-csoki az asztalodon,
mikor beérsz egy borzalmas napon,
az ember, aki tudja, mit szeretnél,
még mielőtt bármit is kérdeznél.
Lehetek gyógyszer, lehetek virág,
sőt, akár egy egész kis világ,
ha Te is akarod, ha kinyitod szívedet,
vagyok bármi, amitől az boldog lehet.
Vagyok a szó, vagyok a tett,
kinek válasza mindenre: lehet.
Nem vagyok számok, nem vagyok érdek,
semmi sem, amit kilóra mérnek,
de vagyok az erő, mely életben tart,
aki mindig tudja, hol a másik part,
mert iránytűjét szívében hordja,
ezért nem tévedhet el soha.
De, ha nem jössz erre lenge ruhádban,
ha másfelé jársz, didergős kabátban,
ugyan hova szálljak le ?
Sündisznó való ahhoz, nem lepke.
Ha mosolyomra grimasz a válasz,
csak mert azt szoktad meg, hogy bántasz,
életet Beléd hogy leheljek ?
A szív a kulcsa életnek, szerelemnek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.