Férfi blog

Igen, a Hegedűs a háztetőn című filmből, amely egy rendkívül finom, 3 dimenziós társadalmi rajzolat családról, szélesebb közösségről, a hagyományokról és a változásokról, az ezek mentén naponta felbukkanó konfliktusokról, ellentmondásokról, de főként arról, hogy mindezek kuszaságában az ember teremthet csak rendet. Ez utóbbi szálat szeretném most kinagyítani.

Reb Tevje orosz zsidó faluban élt a 20. század elején.(De lehetett volna magyar is.) Életét meghatározták a közösség hagyományai, szabályai. Eszerint igyekezett családja életét is alakítani. Az élet modernizálódásával óhatatlanul fellazultak a különböző kultúrák, közösségek közötti távolságtartás szigorai, amit ő leginkább lányai szerelmi életén keresztül élt meg. Amikor egy-egy udvarló jelentkezett eltökélt házasodási szándékkal, Tevje minduntalan szembe találta magát a hagyományokhoz való ragaszkodás és a szerettei egyéni boldogsága, szabad akarata között támadó feszültséggel.

Aranyos gondolkodására jellemzően vívódott magában, minek során a hagyományokkal szemben minduntalan előkerültek a "másrészt, viszont..." kezdetű gondolatok is. Igyekezett kedvezni lányainak, mert szerette őket, jót akart nekik, boldognak szerette volna tudni őket. Lassacskán feladott minden hagyományt, engedett a változásoknak, a kor követelményeinek, vállalva saját korosztálya megvetését, ítéleteit is. Azokat a hagyományokat is, amelyek természetesek és bölcsek voltak.

Miért írok erről? Mert egy dolgot nem tett meg Tevje, ami ma is emberek millióinak nehezíti életét, nem haladnak úgy, ahogy szeretnének. Nevezetesen, a vívódás során az ember maga pakol a mérleg mindkét serpenyőjébe. De, amiként Tevje, úgy a legtöbb más ember is áldozatként éli meg a mérleg könnyebbik serpenyőjébe pakolt szempontjait, sajnálja azokat, azaz valamiképpen ragaszkodik hozzájuk. Pedig döntést, ítéletet hozott felőlük - megmérettek és könnyebbnek találtattak adott élethelyzetben. A lényeg, hogy amikor döntesz, akkor e szemszögből is meg kell emésztened döntésedet - az n-edik eset után ki kell dobni végleg a vesztes szempontokat, mert csak a helyet foglalják Benned más, fontosabbak elől. Emiatt sok energiát, időt pazarolsz újabb és újabb döntések meghozatala során. A gondolkodásmódon kell változtatni, nem elég az egyes gondolatokon. Ha felismered, hogy amit egyszer kivégeztél magadban, az csak egy oszlásnak indult dög, akkor tudni fogod azt is, hogy abból élet, új dolog már nem származhat  az elkövetkezőkre. Akkor meg miért is dédelgetnéd tovább?

Amikor ezekkel megtanulsz leszámolni, megtanulod, hogy a régit, az avíttat ki kell dobni, hogy az újnak helyet csinálj, akkor megtisztulsz, gondolkodásod egyszerűbbé és határozottabbá válik, tisztábban látsz - és megtelsz erővel, élettel. Nyitott leszel új dolgokra, felfedezed, hogy az élet itt van körötted karnyújtásnyira, mindig is ott volt, csak nem vetted észre, mert homályos volt látásod.

Hogy mi köze ennek a mához? Hát a magyarság gondolkodása is súlyos, röghöz kötött, s nem veszik észre ennek kártékonyságát. Ha valamiről bebizonyosodott évszázadokon át, hogy nem visz előre, csak cifra béklyó, akkor ki kell dobni, ha boldogulni akarsz, ez a lényeg. Mindaddig, amíg sajnálod, amit beáldoztál, addig azt nem engeded el valójában, s lelkedet, mérgezi annak oszló döge. Mert kétséged táplálja, ami nem jó út a határozottabb, kialakultabb életszemélethez s imigyen az életed boldog, felszabadult megéléséhez sem az.

Egy érzékeny kérdésre adok most kéretlen választ, mert nekem van elegem már a zsinóros mentéből meg a Szent korona árnyéka alól egyre gyakrabban kihallatszó asszonyos nyavalygásból. Már az maga hazugság, hogy ez ősi tan. Ősinek az tekinthető, ami idejövetelünk előtt voltunk. De a Kárpát-medencei megtelepedésünk és erőszakos asszimilációnk, gondolkodás nélküli beöltözésünk egy idegen kultúrába - nos az se nem ősi, se nem őszinte, ennél fogva annyit is ér az életben - ez jól látszik évszázadainkra vissztekintve. Engem ne szégyenítsenek meg holmi ál-magyarok nyafogásukkal, akik az én nevemben is nyilatkoznak minden magyarok nevében. Magamat ízig-vérig annak tarthatom és tartom is - előbb tettekkel, kitartással bizonyítottam a normális emberi viselkedés jegyében, s mostanság is ennek a hitvallásnak a jegyében írok - nincs mit szégyellnem, nincs ellentmondás életem, cselekedeteim és szavaim között. És ehhez ők nem tettek hozzá egy porszemet sem sosem - minőségem tehát nem függ fikarcnyit sem az ő véleményüktől. Szolgáltam a hazámat fegyverrel, adóval, munkával mind e mai napig, mikor mivel kellett, s amim volt, sem mástól lopott volt sosem, az emberekhez mégis tiszta szívvel és szeretettel viszonyulok - úgyhogy a populista álmagyar parlamenti huszárok elmehetnek a sunyi pcsába vagy ahonnan jöttek, ne a normális, öntudatos emberek előtt játszák az eszüket. Farizeusok.

Miért zsidózik a magyar?

A pénz miatt? Nem. Akkor a svábokra, szászokra is sérelmezhetne, hisz azok is sikeresek nálunk évszázadok óta. Jobban megy nekik valahogy. A zsidók azért szúrják szemét, mert egy hozzá hasonlóan nehéz sorsú nép, amely ugyanúgy messze került, idegenbe, eredeti lakhelyétől, s nálánál sokkal több üldöztetés és küzdelem után is mindig fel tudott állni, újrakezdeni és boldogulni. Hát ezért böki a magyar szemét a zsidó, mert saját gyengeségét látja meg egy olyan népben, amely nála többet szenvedett, s mégsem adta fel. Itt köszön vissza a konokság, a saját helyzetünk s annak okainak  meg nem értéséből fakadó őstulok, buta reakció. A történelem során azok a nemzetek vagy generációk lettek sikeresek, amelyek innovatívak, nyitottak voltak hibáik kijavítására - azaz a változásra, tanulásra. Ez magába rejti azt a fontos képességet, hogy a jelenben a kialakult problémák megoldására koncentrálunk, aminek nem előfelétele mindenáron a helyzet kialakulásának megértése, annak okainak ismerete, vagy az azokon való sajnálkozás, mások felelősségének való keresgélése a magunké helyett. Lehet sajnálni magunkat, hogy milyen elvetett nép vagyunk, s az Isten nem kegyes hozzánk, de ez nem oldja meg a problémát, csak bebetonozza. E gondolkdoásmóddal inkább szembeállítom a valóban megoldó, előremutató gondolkodásmódot, életszemléletet, echte magyar példát hozva rá.

Hunyadi Mátyás uralkodása azért volt dicsőséges minden tekintetben, mert felismerte, hogy amit magunk is szeretnénk és más már műveli haszonnal, azt meg lehet és meg kell tanulni ahhoz, hogy magunk is naggyá és dicsőségessé nőjünk. A dicsőséget nem lehet elvenni, azt vagy mások önként-elismeréséből kapjuk, vagy nem nem vagyunk dicsőek. Amit Mátyás megtanult, ellesett más nemzetektől, idegenektől, abból a tudásból, szemléletből virágoztatta fel országát 500 évvel ezelőtt. Nem magyarkodott, nem döngette a mellét kora arisztokratái előtt - hanem gondolkodásmódját tettekre váltotta. EZÉRT lehetett dicsőséges - és lett is. Csak mondom, hogy 3 évtizedig uralkodott országa javára, szemben a magyarkodó-acsarkodó, hataloméhes főurakkal, s sikeres regnálásának nem szemlélete megromlása, csupán halála vetett véget. Vagy nézz Széchenyire és arisztokrata kortársaira - ugyanezt a mentalitást látod visszaköszönni. Mátyás 3 évtizedét azért említettem meg, hogy összevethesd az elmúlt 20 évvel, amikor is felvilágosult, egyetemet végzett, magukat uralkodásra, irányításra alkalmasnak tartó emberek tömkelegének csak a romlást sikerült véghez vinniük. Hát ehhez képes mérd, mire elég molyrágta zsinóros mentéd, szájhős magyarkodásod, meg kereszténységnek csúfolt belterjes, üres és gyümölcstelen szokáshalmazod, melyekkel ugyanúgy nem jutsz sehova, mint régi tehetetlen, buta elődeid. Az vagy amit teszel, nem amit mondasz. Hogy magadnak mi kárt okozol ezzel, nos, nem érdekel, magadnak csinálod. Felőlem minden reggel tarthatsz fennhéjjázó körmenetet Istent formálisan tisztelő emberként, de látnod kell, hogy csak sikertelen ál-varázsló vagy, aki hiába mormolja a varázsigéket, valahogy nem működnek. Ami fő felelősséged ennek nyomán, hogy ezzel a gondolkodásmódoddal nem segíted, hanem  gátolod néped s országod előrehaladását, jobblétét - agyakban s szívekben pusztítod mindezekkel a tanulásra, fejlődésre való vágyat, pedig sokakban megvolna. Olyan ember vegyen fel díszmagyart, akinek a szíve és a tettei is érdemessé teszik erre. Nem a ruha teszi az embert, tudniillik. Ha hülye vagy avagy alkalmatlan, állj a sor végére és tanulj, a felelősségteljes dolgokat meg hagyd az érett felnőttekre. A szerénység megkímélhet a leégéstől is többek között, másfelől meg attól is, hogy hülyeségekre taníts más, jobb sorsra érdemes embereket.