Amikor hazatérsz házadba
messzi harcból, megfáradva,
s elnyűtt vértjeid az asztalra teszed,
megállsz előttük és számba veszed,
végül is mit végeztél, mivé lettél,
mióta e hosszú útra keltél.
Csendesen érkezel, némán,
asszonyod se hall meg a konyhán,
csak szeme sarkából vesz észre,
hogy árnyékot vetsz a fényre,
s idegből visszafordulva,
telik pár pillanatba,
mire észleli, mit is látott,
hogy a nappaliban ki áll ott.
Lassan, meglepve visszaoldalog,
félve, hátha megint csak álmodott,
s Te sem jutsz szóhoz készületlen,
bénultan álltok csak a percben.
Milliónyi érzelem pereg le bennetek,
nem tudjátok, mit mondjatok, tegyetek,
aztán megindul az öröm hulláma
s borultok némán egymás nyakába.
S feleded a harcot, sajgó sebeid,
nem érzed üresnek lapos zsebeid,
hisz nem zsákmány hozott haza -
csak hívott a szelídség vékony szava.
Hát ilyen férfi légy, ha ember vagy,
ki megkezdett fontosat szerbe-félbe hagy,
nem számolgat belé ölt éveket, napokat,
ha hirtelen menni kell, szótlan útnak ered -
nem számít, hogy otthagyod mindenedet.