Anno a 80-as években közszájon forgott vicc szerint a férj a hűtőgépgyárban dolgozott, s felesége sokat rimánkodott neki, hogy ugyan, alkatrészenként lopjon már haza egy nagyobb hűtőt. Egy alkalommal kifakad:

- Géza, annyiszor ígérted már, hogy összeraksz egyet, mikor lesz már meg? 

- Háát - vakarja fejét a férj tanácstalanul - hoztam én már hármat is, de akárhogy is rakom össze, mindig T-72-es lesz belőle!

No, a vicc analógiájára elmesélem, miért nem találnak Matolcsy tervei, nevezze el őket akár Rockefellerről vagy az iráni sahról.

Az ember régtől fogva korrumpálható, megvehető. Államformától függetlenül a leghatalmasabb vagyon felett az államhatalom gyakorlója rendelkezett. Ezért a történelem során mindig is az számított tuti üzletnek, ha valaki állami megrendelés, koncessziót vagy olyan állami tisztséget, megbízatást csíphetett meg, amely számára zsíros haszonnal járt. Mondhatjuk, hogy ez normális. Ilyenek voltak az adó- és vámszedők az ókorban, vagy a hadvezérek, felfedezők bármely korban - zsákmányért, részesedésért vállalkoztak feladatukra. Mondhatjuk erre is, hogy normális.

Nincs ez másképp a kapitalizmus korában sem, sem a korai, sem pedig a legújabb kori kapitalizmuséban. Az előzmények fényében tehát mondhatjuk erre is, hogy ez normális.

Ja. De mi okozza a gubancot, mi okoz jelentős eltérést egyes országok állapotában, ha mindez normálisnak tekinthető minden társadalomban? Azt gondolom, hogy az arányok. Van egy arány a vállalkozás innovációjából fakadó szabadpiaci tevékenység és a lezsírozott, tehát nem piaci versenyben megszerzett állami megrendelések között. Előbbi adja a gazdaság és a társadalmi fejlődés motorját, utóbbiak során pedig a prosperáló gazdaság által a közös kasszába befizetett adók elköltéséből fölöz a tűzhöz közel került vállalkozó. Ejj, de szépen mondtam, szenvedő szerkezetben. De azért mindannyian tudjuk, hogy nem az északi szél sodorja a "tűz mellé" a vállalkozót, hanem invesztál elég rendesen állami funkcionáriusokba, politikusokba bőven, hogy oda engedjék. Korrumpál - szép idegen szóval. Ez nem mellékes körülmény. Azonban a korrupció mindig kettőn áll - kell hozzá egy korrumpálható fél is, ugye egyedül nem megy.

A fejletlen gazdaságokra jellemző, hogy ez az arány eltolódik az állami megrendelések megszerzése felé, háttérbe szorítva, vagy akár kihagyva a szabadpiaci verseny területét, mert ez nehezebb. Pont az a lényege e tevékenységnek, hogy lerövidítse a vállalkozás feltőkésedésének, meggazdagodásának útját. Az arány eltolódásához azonban elengedhetetlen feltétele a politikai hatalom korrupciójának megléte, illetve annak magas szintje is, ahol már politikai akaratát alárendeli képviselői, tisztviselői vagy kapcsolatrendszerük mögött álló gazdasági társaságok, csoportok érdekeinek. Ilyen közállapotokból már  nem emelkednek fel országok a sárból. A folyamat öngerjesztő, mert a deklarált politikai akarat mögött nincs erő, nincs egység. Csak egyéni vagy kis csoportos érdekek, ezen a szinten reked meg a mechanizmus - az állam és a gazdaság működése kompletten. Tulajdonképpen nincs is politikai akarat, lényegében a gazdasági érdekcsoportok diktálnak. Vagyis a politikai hatalom deklarált céljai csupán hazugságok a végső soron kisemmizett, meglopott választóknak.

A dolog logikájából következik az is, hogy a tisztább, igazságosabb, olcsóbb államot és törvénykezést nem a gazdaság javulásától lehet várni, hanem fordítva: a tisztább politika eredményezheti az erősebb, valóban piaci elven versenyző gazdaságot. Ha a vállalkozók nincsenek rákényszerítve a piaci versenyre, nyilván a kisebb ellenállás irányába fognak mozdulni. Ha nagyobb ellenállást tapasztalnak - azaz az államnak, tisztviselőinek korrupciós szintje alacsonyabb - , ez a tényező tereli vissza a vállalkozásokat a piaci versenybe. Hát, ha valami valóban az állam feladata volna a gazdaságpolitika címszó alatt, akkor ez biztosan.

Nálunk a 90-es évek közepéig lezajlott a tulajdoni viszonyok átrendezése, ami nagyjából a korábbi államformában vezető politikai és vállalati pozíciókat betöltő személyek számára biztosított előnyöket. Ők már ott ültek a tűz mellett, s általában rendelkeztek valamilyen financiális vagy kapcsolati tőkével vállalkozásaik beindításához. Sokan osztják azt a teóriát, miszerint a rendszerváltást tulajdonképpen ennek a vezető rétegnek az igényei váltották ki - kinőtték a szocialista erkölcs és államrend szabta kereteket, többre vágytak. Bagóért privatizálták saját maguk számára a vezetésük alatt álló cégeket, vagy beszálltak az olajszőkítési bizniszbe. Mondhatjuk, hogy ez utóbbi egy államilag kreált, ám illegális állami kiskapu volt a költségvetési pénzek indirekt megcsapolására. Az illegalitás itt fontos tényező, ugyanis ez gátat szabott valamelyest a volumennek. Az első Orbán kormány hatalomra kerülésével azonban új korszak vette kezdetét: a törvényesített lopás, közpénzek törvényes úton való átjátszásának korszaka, állami megbízások útján, ám a köz számára érzékelhetően pofátlan módon. A politikai érdekszféra és vállalkozói holdudvara megint kinőtte a ruhát, elkezdett kamaszodni: az igazi volumen-áttörés a 2002-es lakáshitel-program kiterjesztésével, majd 2004-es EU csatlakozással következett be. A korábbi tíz-százmilliós nagyságrend hirtelen átugrott a milliárdos, majd 10 milliárdos tételek világába. Már nem az egyéni, vállalkozói elképzelések, léptétékek szabták a határt, hanem a költségvetés léptékei: rászoktak, hogy ezt itt lehet, hitték, hogy sosem derül ki. Közbeszerzések, nagy állami beruházások, részben EU-s pénzekből finanszírozva. Ez volt az emúttnyócév, ami 2 éve véget ért. A 2. Orbán kormány még nagyobbat lépett: 2/3-os parlamenti és önkormányzati többségét arra használta fel, hogy felszámolja a törvényes korlátokat a teljhatalom gyakorlása érdekében. Hisz kényelmesebb és logikusabb eleve legálisan osztani a lóvét, mint törvényeket kerülgetve kínlódni. Ügyes jogászok lévén ez nem okozott gondot - eddig.  Magyarország sajnos ma ott tart, hogy komplett törvényhozási mechanizmusa alá van rendelve a közösből lakmározni igyekvő vállalkozások, gazdasági csoportok, oligarchák anyagi érdekeltségének. Az állam nem hogy igyekezett volna csökkenteni korrupciójának mértékét, egyszerűen alárendelte azt szőröstül-bőröstül vállalkozók érdekeinek.  És ezen cégek bár formálisan lehetnek off-shore bejegyzésű kajmán-szigeteki vállalkozások, tulajdonosaik magyarok egytől-egyig. Csak csak azt akarom ezzel domborítani, hogy nem azok a külföldiek rabolják ki országunkat, akik eredetileg pénzt, tőkét invesztáltak itteni vállalkozásaikba, majd az idővel megtermelt hasznukat el szeretnék vinni innen esetleg. A kifosztást azok a magyar vállalkozások követik el, akik politikusokkal eleve azért építenek kapcsolatrendszert - azaz támogatják hatalomra jutásukat kéz kezet mos alapon - , hogy a közös kasszából monopol megrendelésekhez jussanak. Vállalkoznak, befektetnek, csak nem a piaci versenybe. Ők azok, akik monopol udvari szállítói pozíciójuk elnyerése után nem vesznek részt már a piaci versenyben, nem fejlesztenek, nem járulnak hozzá a piacgazdaság fejlődéséhez. Nem éri meg nekik. Ez van.

Más. Sukoró kapcsán felmerült bennem a kérdés, hogy ugyan, ha olyan jó üzlet az a sukorói kaszinó, miért nem fért bele megvennie a vállalkozónak a tóparti telket? Miért nem tett rá ajánlatot legalább? Vagy ha a csereként felajánlott gyümölcsösök olyan jó fekvésű ingatlanok, miért nem valósította meg beruházását ott?

Nem akarom Gyurcsány Ferencben forgatni a kést, nem is őt vádolom a tranzakció kiötlésével, viszont nyilvánvalóan valakinek a szándékosságát mutatja kormányzati oldalon egy ilyen telekcserés ügylet. A volt miniszterelnök ott hibázott, amikor párton belüli politikai béke érdekében rábólintott az ügyletre. Az más lapra tartozik, hogy ezt politikai ellenfelei most az ő személye ellen fordítják, mintegy heurékát kiáltva, hogy igen, ők megtalálták a bűnöst, a felelőst. Megint egy fél marék homok a plebsz szemébe. Az eddig is nyilvánvaló volt - nem is képezte a vádanyag részét -, hogy nem az ő ötlete volt maga a csere ügylet, márpedig ez esetben nem a felbujtó ül a vádlottak padján. De ez a jelek szerint nem lényeges, nem zavarja sem a rendőrséget, sem az ügyészséget, hisz nem is a bűnügy feltárása a cél, hanem a volt miniszterelnök eltávolítása a politikából. A rendőrség, ügyészség korrekt nyomozással simán megtalálhatta volna és akár most is megtalálhatná azon "aknamunkásokat", tisztviselőket akik az ötletet kidolgozták s a Gyurcsány-kormány elé terjesztették. De nem teszik, mert maguk sem pártatlanok, egy politikai érdekláncolatot szolgálnak - a jelen kormányt és párját kiszolgálva. Számomra nem világos, hogy egyes esetekben, ismert elkövető és körülmények esetén is indíthatnak e hatóságok ismeretlen tettes ellen nyomozást, más esetekben pedig "megalapozott gyanú" birtokában körömszakadtáig igyekeznek prekoncepciójukat megvédeni és konkrétan vádolni valakit, holott a bűnügy egészen másutt gyökeredzik s indokolt vagy méltányos volna az ismeretlen tettest feltételezni. Ezek a nüansznyi kis mozzanatok mind-mind az államszervezet korrupciós fertőzöttségéről árulkodnak, és sok kicsi sokra megy, mint tudjuk. Természetesen én is hallom a jogi érveléseket, nyilatkozatokat a médiában, miszerint itt most minden hatóság és állami szerv tökéletesen jogszerűen jár el. Csak épp a kisemberi szememet - amit igazságérzetnek is szoktunk nevezni a köznép nyelvén - szúrják ezek az apró hézagok. Amik jogszerűek, törvényesek ugyan - csak épp az igazságtalanságot szaporítják ebben az országban. 

Szóval, innen nézve látszik, hogy erkölcsi válság okozza jelen állapotunkat, nem gazdasági szereplők bénáztak ennyit. Mostanra elfogyott a feltűnés nélkül ellopható közpénz, hiába zavarta fel a posvány alját a kormány aktív törvényalkotó ténykedésével - bekavart ebbe a nemzetközi gazdaság romló helyzete. Csakúgy, mint Gyurcsány Ferenc kormánya alatt 2006-tól kezdve.

Vissza kéne tenni elvtársak, polgártársak, legalább egy részét annak, ami kikerült a közösből, akár "törvényesen", akár illegálisan az emútthúsz évben. Privatizált cégekből, bankokból, szőke olaj árából, a közbeszerzésekéből, monopóliumokból, kőbányából, szőlőből, őrzésvédésből. Nem, nem az egészet, csak annyit, hogy ne az amúgy is megrövidített kispénzű lakosság fizesse meg az ellopott vagyon pótlását, ami most hiányzik. Elég lesz a negyedét, szerintem, nem kell 27%. Meg a 250 ezer feletti alezredesi nyugdíjakból is, az afelett eső részt. Van belőlük sok. Nem kell visszaterelni őket a munkaerő piacra, minek? Dolgozni nem fognak már, ez biztos.

Így a kecske is jóllakhat s a káposzta is növekedhet tovább. Sok? Ugyan már, nem vagyok mohó, nem tabula rasa-t hirdetek itt vagy rendszerváltást, csak az arányosságon javítsunk. Csak egy kis szolidaritást a köz javára - elvégre a miniszterelnök úr is ennyit kért.