Kint repkednek a mínuszok, ropog a hó a léptek alatt, lassul a folyó, dermednek az arcok, vacognak a lelkek. Február van. Mindenki lesi az időjósokat, várja a jó hírt, kutatja, rimánkodik szinte, hogy mikor lesz már Tavasz!? Vágyják a napfény éltető melegét, a szellő lágy simogatását, a fakadó rügyek üde zöldjét, a virágok illatos kavalkádját, a lelkek felengedését a bizalmatlan fagyból.
Pedig Ő már itt van, csak látni kell (és ehhez a szem, mint szerv kevés), hallani kell (a hangon is túl) és érezni (bár a nózi lassan már a szmogot sem érzi)... Természet anyánk jobban tudja ezt minden időjósnál és az igazán Élők látják, hallják, érzik Őt, és ébrednek a télből.
Lásd meg az északnak tartó vadludakat! Halld meg a "nyitnikék" vidám kis dallamát reggelente!
Érezd meg a szél ébresztő-éltető energiáját!
Kétséged ne legyen, újra indult az Élet, lüktetnek a lelkek, nyílnak a szívek! 
Ébredje Te is, Ember! Ne analizálj, ne agyalj, ne bizonygass, ne cáfolj, csak légy jelen ebben a csodaszép pillanatban, és döbbenj rá, hogy hosszabbodnak napok, már cirógató a napsugár, az éledő természet illatával telítődik a lágy szellő, a cinegék hangosan dalolnak, a hóvirág is érzi az idejét. A tél minden fagyos keménysége ellenére!
Lásd, halld, éld meg te is a Csodát ott, abban a pillanatban, amikor észreveszed végre!
Hisz itt a tavasz!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.