Néhány gondolat a befektetésről, piacról, államról, egy olyan aspektusból, amiről ma nem igen esik szó.

Röviden: a kormány újabb csapást mér a hazai bankrendszerre és azon keresztül a magyar kis- és középvállalkozói, valamint a lakossági szférára.

Bővebben. Közhely, hogy mindenki a pillanatnyi pénzügyi érdekei szerint cselekszik. Igen, a mechanizmus valóban így működik, ám minden összefügg mindennel. A dolognak sajnos van árnyoldala is, amellyel kevesen számolnak. Általában mindenki azt hiszi, hogy csak most, csak ő a nyerő, hisznek a versenyben, hogy aki előbb lép, az akaszt nagyot, a veszteség pedig a többieké. Ez generálja a versenyt. Bizonyos szempontból ez is működik, csak hogy mindig több a vesztes, mint a nyerő ezen. Ám a trendszerű megmozdulások mindig komoly következményeket okoznak a piacokon - a túlzott kereslet túlértékelődéshez, majd összeomláshoz vezet. Az összeomlást pedig a trend hirtelen megfordulása okozza, keresletből hirtelen átcsap kínálatba, amely a túl értékelt papírokat a mélybe küldi. Dióhéjban. 

Előre bocsátom, hogy mindenek előtt a lakosságnak tisztába kéne jönnie a kapitalizmus, a piac törvényeivel, elsősorban azoknak, akiknek befektetéseik vannak, vagy ilyet szeretnének. Ehhez elég, ha a saját befektetési motivációikat megvizsgálják, nem kell hozzá se orvos, se tudományos végzettség. Ha esetleg arra jut a kedves olvasó, hogy előre megfontolt szándékból, aljas nyereségvágyból szeretne befektetni, nos, kérem, hogy felejtse el a sértődést a bankárok, pénzügyi szakemberek hasonló motivációi miatt, illetve gondolja meg, hogy vajon más emberek miért gondolkoznának másképp, mint ő. Semmi racionális ok nincs rá, ergo a feltételezés, a várás is oktalan - s ezért eredménytelen is. Tehát, ha magunk vonatkozásában természetesnek tartjuk a pénz fialtatásának, a profit szerzésének törekvését, akkor ne legyünk már oly képmutatóak, hogy ugyanezt mocskosnak és aljasnak ítéljük más emberekben. Mert az ilyen egyoldalú hozzáállás nem szokott eredményes lenni, azért.

A piacon az elsőség megszerzéséhez információ kell. Minél több, minél hamarabb, annál biztosabb, azaz kockázatmentesebb az üzlet. Ez pedig csak a bennfenteseknek van meg általában és először, akik a piac szívét alkotják lényegében. Nem bonyolult, minél nagyobb pénzmennyiséggel gazdálkodik valaki, annál több köze van a piac alakításához, vagyis nem elszenvedője a piac mozgásának, hanem maga mozgatja a piacot. Logikus. Ezt is el kéne fogadni, akárcsak saját helyzetünket a piacon, tőkénk arányában. Nyereségünk a piramisban elfoglalt szintnek megfelelő lehet. Lehet kevesebb, ha bénák vagyunk, ám több nem igen. Ez a valóság. Ami ezen felül felmerül lelkünkben, agyunkban, nos, az a képzelgés kategóriába esik - pénzt viszont biztos nem hoz a konyhára.

Nos, a kis befektetők tömkelege ezt nem méri fel. Nem méri fel, hogy mire olvas valamit a sajtóban, addigra az már történelem, az már a nagyok lépéseinek hatása, tehát versenyhátrányban van mindenképp, azaz nem ő az első. Hinni, azt lehet, de nem érdemes. 

Kicsit elkanyarodtam eredeti mondandómtól, de talán nem volt felesleges. Elmesélek valamit, ami talán érdekes lehet.

Jelen magyar kormányzat arra törekszik, hogy a pénzügyi szektorból a pénzt az államháztartásba szivattyúzza át. Egy dolog, hogy miket beszélnek - tudod, Viktor is megmondta - , de a lényeg az, hogy mit tesznek. 

Adjunk össze pár információt, részletet, s kiadja a teljes képet. A kormányzat a bankhitel ellenében a kötvény alapú államfinanszírozást részesítette előnyben 2010-ben, emellett döntöttek. Nem voltak biztosak a dolgukban, ezért apró lépésekkel szélesítették ezt a csatornát az elmúlt 2 évben. Látták, hogy sikeres - a tavaly év eleji 7-10 %-os hozam mellett hogy a fenébe ne lett volna az -, aminek folytán vérszemet kaptak. A problémát az jelentette, hogy az állam nem befektető, azaz a nála elhelyezett pénzt nem fialtatja, a kötvény hozamokat az adófizetőkkel fizetteti meg közvetlenül, így nem érdeke a magas hozamszint tartósan, mert abba az adózók tönkremennek. Amit nyernek a réven, elveszítik a vámon, ha úgy tetszik. 

Mivel az IMF vonalat elvágták - nem mellékesen azért, mert gazdálkodásuk bőven sért mindenféle megtérülési mutatót, ezért az IMF nem lett volna hajlandó finanszírozni a 3 év óta tartó gazdaságpolitikát -, így tavaly végleg és kényszerűen eldőlt, hogy a kormány csak kötvényekből finanszírozhatja magát. Saját maga hozta magát kényszerhelyzetbe. De, ugye csak a bolond hiszi el, hogy lehet 7-10 %-os hozamokat finanszírozni kifizetődő módon, miközben a bevett pénzt nem fialtatja, nem fekteti be, hanem közvetlenül fogyasztásra költi. Az mindegy, hogy erről mit mondott a kormány, vagy mit nem, ezt azért vagy annak ellenére ők is tudják. Magyarul, mondták ugyan, hogy feltalálták unortodoxiát, mint csodaszert, ahol ha költesz, akkor több pénzed lesz, de ez nem igaz, első pillanattól fogva tudták ők is. 

Hogy ne legyen felsülés a projekt vége rövidesen, jobb tervet eszeltek hát ki. Mit kell tenni ahhoz, hogy az államkötvények hozamszintje csökkenjen, de az emberek és a befektetők önként és dalolva még is abba fektessék pénzüket, ne a banki betét konstrukciókba? Csökkenteni kell a jegybanki alapkamatot, ami magával hozza a kereskedelmi betéti kamatok zuhanását. Erről szól Matolcsy kamatcsökkentő projektje. Ezidáig sokszor hallhattuk, hogy ez kell, mert ez fogja meghozni a növekedést, meg hogy céljuk, hogy ne betétekben pihenjen a pénz, hanem a gazdaságba, termelésbe fektetődjön be, ám ez csak beszéd volt, mára  a valóságban ez úgy fordult, hogy az állam akarja elszipkázni a betétállományt. Nagyon nem mindegy, ugyanis az állam nem fektet a gazdaságba, legalábbis nem hatékonyan. Magyarul, megint mást tesznek, mint amit ígértek. A hitelkamatokra már koránt sincs ilyen közvetlen hatással a jegybanki alapkamat csökkentése. Ugyanis, amint azt tapasztaljuk is többedszer, a jegybanki alapkamat csökkentése nem feltétlenül áll bármiféle összefüggésben a valós gazdasági kockázattal, amit a hitelkihelyezés jelent egy adott országban, gazdaságban. Márpedig a hitelkamatot nem kis mértékben ez utóbbi határozza meg.

Például, a bankbetét képezi a banki hitelezés fedezetét javarészt és ideális esetben. Hitel-betét mutató pl. A kettő közötti hiányt pedig refinanszírozási hitelekkel fedezik, de akármilyen hosszú is a láncolat, végül valahol kell fedezetnek, szabad tőkének, azaz betétnek állnia a kölcsön mögött. Akkor is így van, ha a finanszírozás nagyobbik hányada hazai tőke hiányában az országhatáron kívülre tolódik. Jelzem, Magyarország ettől szenved 40 év óta. Szóval, erről szól a bankrendszer, erősen leegyszerűsítve. A szabad tőkét oda helyezi ki, ahol szükség van, a hitelezettek kamatot fizetnek a kölcsön összegére a banknak, amely pedig valamivel alacsonyabb kamatot fizet a betétesnek. A két kamatláb közötti résen keletkezik a bank profitja.

A problémát ma itt az jelenti, hogy míg a bank kizárólag megtérülés mutatók ellenében helyez ki pénzt, kockázatarányos kamatlábra, addig az állam az általa kötvény formájában felvett betéttel nem gazdálkodik, nem helyezi ki azt sehová, hanem elkölti, feléli. Így, ha mesterségesen lenyomva a betéti kamatlábakat az államkötvények felé tereli a befektetendő szabadpiaci tőkét, akkor azzal lenyomja a hitelezés volumenét, tőkeszegénnyé teszi a bankrendszert, ami hitelválsághoz vezet, vagy jelen helyzetünkben nem segíti, hanem rontja az abból való kimászást. Nagylelkűen kivezetik a bankadót, ám a jegybanki alapkamat leszorításával egyidejűleg megfosztja őket a tőke pótlástól. Amennyiben a hazai tőkét az állam szívja fel, a hitelekhez pedig külföldi forrásokat kell a bankrendszernek igénybe vennie, akkor az egész Orbán-féle adósságcsökkentési program egyértelműen mókusvakítássá válik. A külföldi tőke ugyanis idegen devizában jön, aminek ugyan alacsonyabb a kamatlába, mint a hazai, ám az árfolyam kockázata is megvan, különösen egy recesszív vagy stagnáló gazdaságban. Mondanom sem kell, hogy az ehhez hasonló lépések még a stagnáló fázisból is recesszióba hajlítják át a piac kedvező növekedési kedvét, szándékait.

Azt a részét nem kommentálnám különösebben, hogy megint hazudott a kormány, mert amit jelenleg ez ügyben művelnek, az nem adósságcsökkentés, és nem is növekedésre ösztönző politika. Kizárólag arra jó, hogy az államot finanszírozza a piaci tőkéből, ami ugye sosem térül meg. Abban az értelemben nem, hogy mivel az államba befektetett pénz nem fial, azt csak veszteség árán tudja visszafizetni. Nem mehéz belátni, hogy ha kölcsön kérek és a pénzt felélem fogyasztásra, akkor a fizetendő kamat a későbbi jövedelmemet fogja terhelni. Ha nem telik rá, akkor újabb és újabb kötvényekkel egyre növelni fogom a kamat/hozamfizetési kötelezettségeimet. Hitel ez, pepitában, azzal a különbséggel, hogy itt nem egy külső intézmény dönt a pénz felvétel feltételeiről, hanem az állam maga. Ami, mint tudjuk, nem a gazdaságosság szobra, sosem az.

Szóval, ami biztos, hogy az államkötvényeken tömeges méretekben nem lehet nyerni, belföldin meg különösen nem, annak árát valaki megfizeti. Jelenleg a magyar lakosság körében senki nem tudhatja biztosan, hogy egy év, fél év múlva esetleg nem egy őt terhelő új adónemen, illetéken vagy egy meglevő kulcsának emelésén keresztül mennyi pénzt szipkáz vissza tőle az állam, így az államkötvények hozama még garantált hozamprémium mellett is igen kockázatos. Ma mondanak valamit, aztán fél év múlva egy törvénymódosítással megváltoztatják a kondíciók kedvezőségét. Nem, nem a kötvény-szerződéshez nyúlnak hozzá közvetlenül, hisz azzal azonnali államcsődöt kockáztatna, hanem más csatornákon egyszerűen vissza vesz a hozamként kifizetett vagy kifizetendő pénzből.

Bankbetétnél ugyan fennáll a bankcsőd kockázata, vagy a befektetés értékvesztése, részvények esetén, azonban a bank nem vethet ki semmiféle adót, illetéket a befektetőire, azaz biztosabban kiszámítható a befektető nyeresége szemben a jelen magyar állam kötvényprogramjával, amelyet erősen árnyékol a 48 órás törvénymódosítási gyakorlat. A kötvényvásárlás szempontjából ez azért jelent kockázatot, mert bár az állam kötelezettséget vállal a visszavásárlásra, azonban a lejárat előtti visszaváltás esetén csak az aktuális piaci hozamot fizeti meg, nem a lejártra vállaltat. Ez pedig lehet nagy bukta, ha sokan váltják vissza adott esetben.

Szóval, ezért mondom, hogy át kell azt gondolni, hogy mibe fektessük pénzünket. A magam részéről olyan portfólióba fektetném, amelyben növekvő, prosperáló gazdaságok ipari papírjai is szerepelnek, amelyek bár nem ígérnek kiugró hozamot, osztalékot, de a keveset stabilan tudják hozni. Nincs tuti tipp, de jellemzően olyan cégek értékállóak, amelyek valós gazdasági tevékenységet végeznek, termelnek, előállítanak valamit, vagy bányásznak, vagy olyan technológiai innovációt végeznek tartósan, amely hosszabb távon is piac képes. Ha megnézzük közelebbről, az olaj nem bukás, a réz, vas is legfeljebb átmenetileg. A világ épül, ez pedig anyagból és technológiából történik, nem levegőből vagy a pénz tologatásából. Minden válság elmúlik egyszer, ergo, az ásványi kincsek vagy  a technológiai megoldások ismét keresetté válnak a fellendülés szakában, azaz az ilyen cégek papírjai felértékelődnek ismét, vagy inkább helyükre kerülnek. Azt is érdemes szem elé venni, hogy az ilyen papírok háború vagy vismajor esetén sem veszítenek értékükből számottevően, ugyanis akár háborúhoz, akár egy vismajor utáni újjáépítési fázisban szintén nélkülözhetetlenek a nyersanyag, a feldolgozóipar és technológiai cégek tevékenysége. 

Az érem éle, hogy amikor mindenki óvatos, kivár, akkor nem lehet nagyot akasztani, legalábbis a kisbefektetőknek, tömegesen nem. Nincs min, nincs kin. Ki kell várni, amíg a kormány és Matolcsy tervei igazolódnak a gyakrolatban, sajnos, erre a rapid és túl mélyre nyúló törvénycincálás elmúlt 3 éve nem adott lehetőséget, azaz nem volt stabil 3 hónap sem egyben, pedig legalább egy év kellene egy-egy gazdaságot érintő szektoriális intézkedés hatásának megmutatkozásához. Tévedések még akkor is előfordulnak, ha gazdasági szakemberek alakítják a gazdaságpolitikát, hát még, ha pusztán politikai akarat érvényesül, bármiféle szakmai előkészítés és támogatás nélkül. Nos, minderre maga a jelenlegi kormány nem biztosított lehetőséget, így kénytelen elszenvedni a piac egyre növekvő bizalmatlanságát. A pénz mozgását a kormány által mesterségesen gyengített piaci betéti lehetőségek felől az államkötvényekbe, nos, ezt ne tekintsük bizalomnak, ez csak a pénzemberek kényszerpályája, teszik, amit épp lehet, igyekeznek minél kevesebb pénzt elveszíteni a befektetőik által rájuk bízottból, sőt profitot szeretnének húzni belőle, hisz ezért fizetik őket. Ezért ilyenkor bölcsebb tartani a kisbefektetőnek, ha nincs égető szüksége a tőkéjére. Ha betét, akkor azt, ha kötvény, akkor azt. Nem érdemes kapkodni, ide-oda futkorászni. Érték csak kitartással  és munka árán terem mindig, ehhez idő kell, valamennyi legalább. Értsük meg, hogy nem lehet mindenki spekuláns, nem akaszthat mindenki ekként nagyot. A semmiből nem lehet valamit varázsolni ugyanis.

Azt gondolom, hogy a kormány nem tudja huzamosabb ideig tartani a hagyományos, kiforrott piaci bankrendszer ellen kivitelezett lépéseit, rövid távú tőke elvonását, mert nem képes maga finanszírozni a gazdaságot, tehát előbb-utóbb visszatáncolni kénytelen a jelenlegi trendből. Mármint, ha nem akarja kitenni a "Csőd miatt bezárt" táblát az ország határátkelőinél. Láttunk már ilyen fordulást párszor az elmúlt 3 évben a kormány részéről, tehát nem lesz újdonság. Lássuk meg mire megyünk, az a biztos.