Férfi blog

A férfi földből vétetett. S oda is tér vissza. Egész élete a földhöz köti. Szereti a földet. Sokszálú spirituális kapcsolat ez élő és élő között. Érzi az illatát, megmorzsolja a kezébe vett göröngyöt, bőre érzékeli annak zsírosságát. Tapintásra tudja azonnal, hogy mire jó az a föld, amelyet megfogott. Megindítja lelkét, fantáziáját, hogy mit vetne belé, mire való az a föld eredendően. Látja lényegét egy szempillantásban akár. Vérében van az ösztöke, hogy felszántsa, bevesse maggal, majd gondozza a kis jövevényeket, amelyek a magokból kikelnek, mígnem beérve termésüket arathatja. A föld az Istené, ő teremtette olyannak, amilyen,  az élet éltetésének kovászát ő köpte bele. Anélkül csak elporladt, élettelen kőpor volna, nem teremne semmit. Az erőt is Isten adja a férfiba - lelkébe, abba az indíttatásba, amely kitartásra sarkallja a testét -, a munka feladata azonban a férfié, az első megindító illattól az aratásig. Ez az ő képessége, lehetősége és feladata.

Bármi, amit egy férfi csinál, ehhez kötődik. E kötődésből származik minden más tevékenység is, amit a férfi csinál. Ezért szereti a fát, a követ, a vasat is művelni és használni. És e kötődés miatt szereti, tartja becsben elkészített tárgyait is. Egyek voltak valaha, belőle származik - végső soron egy élet két fő vonulatai ők ketten. Ezért törekszik a férfi életen át egységre a földdel. Tulajdon, nem tulajdon, papír szerint, az lényegtelen ebben a kapcsolatban. A férfi képessége, tudása, hogy birtokba vegye a földet. Ez független attól, hogy tulajdona-e papír szerint vagy sem, vagy hogy ki mondja azt magáénak. Mert hiába tulajdona olyannak, aki nincs ismeretei, képességei tudatában, s nem él ezekkel - nem tudja birtokba venni a földet. Mert nem szereti a földet, és az sem szereti őt. Nem véletlen, hogy az évszázadok sorában kialakultak helyenként olyan törvények, miszerint a parlagon hagyott földet idővel az vehette birtokba, aki megművelte. Mert valahogy tudattalan igazságként kinyilvánult, hogy azé a föld, aki szereti. A férfi, ha egyszer birtokba vett valamit, megvédi, foggal-körömmel, ez is a földdel való kapcsolatából ered. Harcol, küzd érte érte, ha kell öl és pusztít, könyörtelenül ugyanaz a szív, amely a földet szereti - kezdettől fogva, amióta Édenből kivettetett az ember. Akkortól lett földművelővé vagy pásztorrá. Mert akár földművelő, akár állatok tenyésztője azon, akár bányász vagy kovács, a föld azért ugyanaz és ugyanaz viszonyuk is - föld nélkül nem élhet az ember, nem juthat semmire. S ha erejéből nem telik győzelemre, tudomásul veszi a veszteség tényét. De nem szűnik meg benne az ösztön, előbb vagy utóbb újra kezdi, újra neki fut - nem tehet mást. Az élet pedig mindig ad lehetőséget, hozzá teszi, amit tehet.

Nos, a férfi ez a primitív őserő és sors, ez határozza meg lényegét. Lényeg. Milyen furcsa szó. A lényből ered, mely élőt, létezőt jelent. Minden lénynek van valami kiemelkedő tulajdonsága, amely meghatározza őt. A férfiben pedig van képesség, hogy bárminek vagy bárkinek e fő tulajdonságát felismerje, ösztöne ez neki szintén - ezzel élt, amikor Isten elé vezette más teremtményeit, hogy a férfi nevezze el azokat. 

A nő a férfiból vétetett. Ez már más, finomabb dolog, mint a férfi, aki földből vétetett. Valamiféle eszenciája neki egyfelől, másfelől pedig mintha gyermeke volna, hatalma alá rendeli a származás viszonya. Akárcsak a férfit a föld és Isten kötelezi, mert belőlük állott elő önálló életre, úgy a nőt a férfi élteti. Egyik sem szabadulhat ezen akaratán kívülről szabott kötelékeiből.

A férfi akként viszonyul a nőhöz, amiként a földhöz, és másik aspektusban pedig, amiként hozzá a föld és Isten. Mert a férfi középre teremtetett, összekötője a két világnak. Itt ugyan ő van felül, az elsőszülöttség jogán, de nem ő teremtette az életet, sem a földet és semmit, ami azon van, vagy él  - erre nem képes. Vérében van mindez ismeret kezdettől, hogy tudja magától, hol a helye, mi a dolga mindenkor. E szerint a férfi meglátja a nő szépségét, orra megérzi illatát, keze megérinti bőrét, haját, ujjai megmorzsolják a nő húsát. És elindul az ösztöke benne, megindul fantáziája, hogy mire volna jó az a nő. Tudja, ösztönből, akárcsak a földet. Meglátja, hogy mire jó az a nő, hogy jó-e, s ha megindít benne valamit, akkor fel akarja szántani, be akarja vetni magjával, gondozni és aratni az elvetett mag gyümölcsét. Mindezt tudja, évezredek óta, amióta csak ember létezik. Ez nem változott - s mint Istentől eredendő rend, fenn is tartotta az emberiséget töretlenül, mind e mai korokig. 

A férfi nem lélektelen, amiként a föld sem az. Ha a nőben van lélek - s nem is akármilyen ! -, ugyan honnan volna benne, ha a férfiban nem volna annál több? Senki nem teremthet, nemzhet vagy adhat olyasmit, amije nincsen. Amiként a férfi a földdel spirituális kapcsolatban van, akként a nő is a férfival. Legalábbis így kéne, hogy legyen, miként egykoron volt is. A férfi nem csak a nő testét szántja fel, veti be s gyümölcsözteti, hanem a lelkét, szellemét is egyaránt. Így tudnak egyesülni minden aspektusukban, amint az eredendően szánva volt nekik.  

De amiként a föld sem egyforma tájonként, akként a férfi sem az és a nő sem népenként, emberenként. Van, ahol kemény a föld, szikkadt kérges. A férfi nekiveselkedik, feltöri az ugart, a keményet, hogy elvégezhesse igazi feladatát - bevesse maggal és termőre fordítsa a földet. Vagy épp sivatagos, száraz - vízzel teszi termővé, s ügyességgel tartja meg a homokot, magot azon. Eredményre jut bárhol, ahol föld van, ám a föld is meghatározza, hogy a férfi ereje mit tud végbe vinni rajta. Csak ott nem jut semmire, ahol kő van. A kő sosem fordul termőre, nincs benne élet. Hát az emberek sincsenek másként - van ki jó föld, zsíros, lágy, van ki kemény ugar, s van ki köves tájék. A nő is meghatározza ekként, hogy férfi mire jut vele. Hogy mit tud teremni, az rajta is múlik. Lehet, szép, illatos a bőre, finom haja, de lelke kemény, szikkadt. A férfi vetheti méhébe magját, s gyermekeik is lesznek, ám lelkük, szellemük nem tud egyesülni, nem lesz igazi kapcsolatuk. A férfi nekiveselkedik felszántani a nő lelkét, szellemét, csak ösztöne szerint, de ha a nő ellenáll - teheti, hisz szabad akarata van -, akkor a férfi hiába dolgozik, nem lesz bensőséges kapcsolatuk, nem ver gyökeret benne a szeretet s nem is növekedik fel. A férfi tudja ezt, hisz a föld révén már ismeri az ideális viszonyt, ezt várja ösztönből, ekörül forognak szándékai, törekvései. Ez ösztön miatt nem kihívás a férfi számára a nő, legyen bár Makrancos Kata akár - képes birtokba venni, meglágyítani, megművelni, termővé és gyönyörűvé tenni. Tehát lehetsz nőként zsíros föld, vagy ugar, akár sivatag is - a férfi elboldogul majd veled, ne félj. De köves talaj ne légy, azon nem terem meg semmi. Nincs benne élet, szemernyi sem. S persze a férfi is legyen férfi, hisz innen indul az egész. Ha a fej nem tud fej lenni, a test éhkoppra jut hamar. 

A föld nem változtathat magán, nincs rá hatalma. A férfi azonban képes művelni önnön magát, tudatát, van erre képessége. S mint belőle származó lelkes lénynek, a nőnek is. Emberként egyenjogúnak születnek, Isten akaratából, de amiként nem egy szakmát fognak művelni képességeiknél fogva, akként a kapcsolatokban sem ugyanaz felségterületük. Egyesülniük kell minden aspektusukban, így töltik be a "s lesznek ketten egy test" passzust.

Mindegy, hová s mikor születnek, eredendő önuralmuk és változtatási képességük által képesek gyengéből erőssé, oktalanból okosság, kérgesből lággyá, meddőből termővé, önzőből szeretővé válni. De látniuk s tudniuk kell eredendő képességeiket, hogy kinek, mikor, min kell változtatnia. Ismeret nélkül nem tehetnek semmit - csak azt adhatják, amijük van. A férfié a fő felelősség, az itteni tudás forrásaként, neki kell kezdenie hát minden észlelést és változást is, ismerete szerint. A nő meg ismerje szintén a maga szerepét, mik foglaltatnak abba, s azokban intézkedjen. Ha így tesznek, nem lesz hiba, szeretetben, kölcsönös megbecsülésben élhetnek. 

Említettem egy szót, mely meglátásom szerint értelmezésre szorul: önuralom. Uralni valamit, uralkodni valamin, az nem zsarnokság, önzés mentén. Nem. Képesség valamiben meglátni a lehetőségeket és korlátokat, megművelni, termőre fordítani és abban az állapotában megtartani, sőt gyarapítani. Ezt jelenti az uralkodás. Ekként az önuralom sem jelent egyebet - ki-ki magát képes művelni, termőre fordítani s abban az állapotában megtartani , gyarapítani élethossziglan. Ezt jelenti. Lehetőség a ráruházott szabadság feletti tökéletes önrendelkezésre, ez van belekódolva e képességbe. 

Mint láthatod, a válaszok készen vannak már rég. Azok a válaszok, amelyek megvilágíthatják, hogy a számodra legfontosabb életterületeid miért nem teremnek úgy, miként vágyaid, képzeleted diktálják vérednek, lelkednek, hogy kellene - ahhoz, hogy boldog légy.