Nézem a filmet. S arra gondolok, hogy életünk Isten Tetris-játéka. Reggel 10 körül, felkelés után kiül a tornácra, még pizsamában, köntösben, beszívja a finom, késő tavaszi levegőt, kortyol egyet valami leheletfinom whiskeyből - de csak egy egész picit, ugye még csak délelőtt van -, aztán elmosolyodik és csukott szemmel elmorzsol az ujjai közt pár követ, azok pedig lepotyognak ide a mi játékunkba. Kinek, mikor, mi - kocka, L betű vagy éppen hasáb. Mi meg kapkodjuk idelent a fejünket, lessük, hogy épp mi pottyan le, és izzadunk, hogy jajj, csak el tudjuk kapni s elforgatni, mielőtt földet ér. Mert csak ennyi a részvételünk a játékban - a köveket nem mi faragjuk és el sem bírnánk súlyukat. Csak irányíthatjuk őket.
Vannak emberek, akik nem értik a játék lényegét, sőt, azt sem látják, hogy egyáltalán egy játék részesei - s e nem értés okán szentségelnek, hogy mi a francért záporoznak kövek a Mennyből - azaz, miért történnek váratlan, általuk nem kívánt, nem tervezett események, miért kényszerülnek váratlan, vagy inkább csak kerülni szándékozott élethelyzetekbe. Ők azok, akik nehéznek érzik az életet - áldozatnak, lemondásnak a játékot, szemben saját egojuk szándékaival, amiket siratnak vagy épp erőltetnek. Naná, hogy nehéznek érzik a köveket, ha azok a fejükre hullanak, s fájdalmaik gyűlnek azok nyomán. És ha tovább gondolom, akkor e fájdalmakat más emberekre terhelik, vagy éppen rajtuk akarnak revansot venni olyasmiért, aminek valójában csak saját maguk az okai, senki más. E disszonáns állapotban szenvedve kitalálnak elméleteket, amelyek egojuknak kényelmes, azt erősíti, amivel csak egyre inkább mérgezik önmagukat, életüket. Ahelyett, hogy belátnák - játszani kell. És akkor minden kisimul, akkor épül biztos, kiszámítható élet, abban az értelemben, hogy felnőnek a játékhoz, megügyesednek abban.
Aztán vannak más emberek, akik értik a játékot, de azt gondolják, az ügyességük hozza meg a boldogságot, hogy ez a cél. Azonban a játéknak egy sokkal egyszerűbb célja van: biztos alapot építeni magunk alá, így emelkedvén egyre feljebb. S közben, amit tanultunk, abból adhatunk más embereknek, lehet figyelnünk mások játékára is esetenként átszólhatunk a szomszédba, hogy vigyázz, ott jön egy L betű balra fent. Végtére is gyermekeink nevelése is erről szól. Mesém legfontosabb konklúziója ma, hogy ha nem tanulunk meg játszani, akkor senkinek nem tudunk segíteni sem - gyermekeink is hátránnyal indulnak az életben. S ugyan, mit tett hozzá az emberiséghez bárki, aki csak azt örökített tovább, amit maga is örökölt? Hol van akkor ő a nagy képen? A vonalkód alatt, mint Mike Wazowski? Ez csak filmen vicces jelenet, asszem.
A boldogságot vágyják ugyan sokan, de játék nélkül. De az a játékon kívül nem nyerhető meg - s más, ember által kitalált játékban sem. Mert ugyan hogyan tudná saját magát meglepni ajándékkal bárki is? Aki a maga által kitalált játékot játssza, annak ugye esélye sincs meglepire. Ez nagyon nem mindegy. De, ami rosszabb, az a mellékhatások. Valahol a titkos félelem lassan őrli az embert, évek alatt, apránként, észrevétlenül szétrágva belül, mert legbelül nem nyugodt, marcangolja a bizonytalanság, annak érzése, hogy még nincs nyugvópont, valahogy nem áll össze a kép. Minden nap végig pipálja a "tulajdonképpen-listát" - azaz, hogy tulajdonképpen ez is megvan, arra se lehet panaszom, tulajdonképpen boldog vagyok -, de valahogy még sem boldog, hisz, ha az volna, nem kéne a listát pipálgatnia naponta. Csak győzködi magát, görcsösen markolva lélekben azt a rongyos papírdarabot.
Hogy jön ide Az órák? A megbékélés és a boldogság elérése kapcsán. A harc mindig az emberen belül zajlik, mindenki magával, tévedéseivel, egojával küzd valójában. Mert ugye a valóságról alkotott kép adja a gondolkodás, érzelmek alapját, s ez a térkép téves, akkor azért nem az út a hibás. De eme disszonanciáját kivetíti környezetére is, ebből ered a sok bántás, sértés, elutasítás, kategorizálás, gyűlölet. Ha körülnézel, mennyi nyomorúság történik egy-egy ember életében, s hányan nyomorodnak meg akár fizikailag is idővel, nos, talán meg ér egy próbát a játék - veszíteni nem lehet vele többet, mint így, nyerni viszont igen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.