Férfi blog

Filmek - most épp Smitty, egy családi film, Peter Fonda-val nagyapa szerepben. Az utóbbi években láttam több filmjét is, amiket idősebb fejjel készített, és elgondolkoztam azon a disszonancián, hogy korábban 30 évig nem szerepelt szinte semmiben a Szelíd motorosok után. Mintegy vele disszonáns Dennis Hopper pályafutása, aki viszont rengeteg, de kevés kivétellel csupa negatív szerepet vállalt ugyanezen idő alatt. Két ember, akiknek volt egy közös ügye, de ettől még igencsak különbözőek voltak, s azok is maradtak. Az már az én gondolatom, hogy számít, mit hoz létre egy ember cselekményeivel, mit ad át környezetének, kiben, milyen nyomot hagy ténykedéseivel, vállalásaival. Nem minden az, hogy bármit elvállal, amit könnyedén véghez vihet képességei és lehetőségei mentén és jó pénzt fizetnek érte. Ez korunk legnagyobb kockázata - könnyen elúszik rajta egy ember értéke. Mindegy, ez csak egy mellékszál.

Valójában a lényeg, hogy nekem ezen a délutánon jó üzenet volt a nagyapa szerep. Időutazásra vitt - a múltamba és a jövőmbe egyszerre. Egyrészt, emlékszem, apám milyen volt apának, s milyen más nagyapának. Nagyapa mindig jó fej, ő is az volt annak. Persze, hiszen nagyapa lehet mindig nagylelkű, lehet mindig jó fej - ez az ő jussa, a szopás meg az apáé. Ők is saját tapasztalatból tudják:)

Már én is erre gyúrok, ez a jövőm. Az igazi szeretetre ugyanis meg kell érni - s ehhez élettapasztalat kell. Most gyűjtöm. Nem vagyok faszkalap apának sem, ez egyre inkább így van - de valószínűleg egy apa sem tud igazán barátja lenni a fiának, lányának. Mert hatalom is felette, irányítója életének, s ez szül egy korlátozott nexust, legalábbis így tudom felfogni azt, hogy miért jobb nagyszülőnek valaki, mint szülőnek. Ugye a leszármazottak határozzák meg, ki, milyen, tehát óhatatlanul más lesz a véleménye a gyereknek, mint az unokának. Másfelől, addigra leszek kellően élettapasztalt, amit már a gyerekemnek nem adhatok át felnőtt fejjel, de az unokámnak még igen. Sok olyasmit, amit majd a fiam nem fog tudni, amikor szülő lesz. Versenyt futottam saját magammal és az idővel, hogy ezalatt minél jobb szülővé legyek, de ezt a versenyt kevesen nyerik meg, ahogy láttam. Azért azt remélem, hogy amit neki át tudtam adni, annak egy részéből profitál majd saját családjában, illetve a családja. Mert ha évtizedes egyengető kovácsmunkám nem egyenesítette, tisztította az ő életlátását, életútját, akkor hiábavaló voltam. Hiába éltem, tettem bármit, amiről hittem, hogy jobbá teheti életét, vagy egyáltalában bárkiét. A Mennyei királyságban volt egy jó mondat - "Férfi-e az, aki nem teszi jobbá a világot?". Nálam nagyon ült a mondat, tükrözte ars poeticámat, törekvéseim filozófiáját - végül is ez lehet egy férfi ars poeticája, életcélja. Asszem.

Szeretet. Az elmúlt év során különösen fókuszomba került ez a nagyon fontos életkérdés. Amikor a matéria megszokott ideái összeomlanak, eltűnnek a süllyesztőben, akkor hirtelen felértékelődnek a soha el nem múló, el nem értéktelenedő aspektusaink. Emberi aspektusaink. Amiket hajlamosak vagyunk az anyagi jólét és az abba vetett remények oltárán feláldozni. A materiális szemlélet mohóvá és türelmetlenné tesz - vagyis önzővé. A szeretet nem tud kinőni egy emberből sem ezen a táptalajon, csak elsorvadni. Pedig boldoggá igazából csak ez tehet, semmi más. Könnyű szívűvé, amikor az anyagi dolgok összeomlóban vannak köröttünk, türelmessé és reménykedővé, amikor minden vélt kapaszkodónk elolvad a sors ember feletti nukleáris tüzében. 

Mindig igyekeztem többet és többet megtudni az engem körülvevő világról. Érteni akartam, mi és miért történik úgy, ahogy, vagy nem történik úgy, ahogy jó volna. Az egésznek nem volt más értelme, mozgatórugója, minthogy a magam helyét, útját megleljem ebben a forgatagban. És megtanultam felülemelkedni a tömegen, céltudatossá lenni, s menni előre viharban, nem feledni célomat a kényelem és a bőség idején - aztán egy napon arra eszméltem, hogy elértem az általam vágyott világ szélére. Egyszer csak ott volt a legvégső szakadék, ahol a vizek a lomha vízesésként a végtelen mélybe hullnak, s semmivé foszlik erejük a végtelenben. És akkor csak leültem a szélére és lelógáztam a lábam, s elgondolkoztam. Furcsa élmény volt, de nem tartott soká, míg megértettem, hogy hiába futottam, hiába diktáltam magamnak gyilkos és könyörtelen tempót - nem lettem boldoggá a megszerzett tudás, ismeret által. Mert egyrészt, az ismeret maximumát behatárolja az, aminek a megismeréséről szól az ismeret. És hogy a boldogság nem a matériában van, ezt csak buta emberek mondták s örökítették rám. Meg sok más emberre is. Hanem vannak más dimenziók a világegyetemben, életünkben, amiknek megismerésére csal akkor kényszerülünk, amikor buta álmaink kudarcaival szembesülünk egyértelműen, cáfolhatatlanul.

Amikor szembesülsz a végességgel egyértelműen, akkor nagyon egyértelműen látod azt is, hogy az mi nem, az mire nem képes, mit nem adhat meg, amit bár vártál tőle. A te tévedésed abban van, hogy tőle vártad, ez nem a matéria tökéletlensége, hibája, ez fontos tény. Egy ember számára az anyagi világ nem végtelen. Remélni lehet ugyan, egyre lejjebb guggolva, csak hogy ne lássuk meg azt a bizonyos szakadékot, vagy minél később, ám ez csak önámítás. Mint például az, hogy nekünk korlátlan a perspektívánk, vár a világűr, s abban más csillagok, s köröttük más bolygók - csak mellébeszélés, önámítás. Hisz, ha itt nem tudsz boldoggá lenni, megelégedetté, az élettel betelt ember, akkor ugyan mitől lennél az x fényévnyire vagy bárhol másutt? Oktalan motiváció - vagy inkább csak hazug, amivel csak magunkat csapjuk be. Mindenki saját magát. 

Szeretet. Nagyon fontos dolog és indok az ember életében. Fontos dolog, hogy érezzük, hogy jelentsen valamit - és az egyetlen indok arra, hogy az élet legkülönfélébb helyzeteiben ne a recept szerint, ne konzerv szerint döntsünk, hanem igazán helyesen. Ha mindennap szem előtt tartjuk, akkor lehet egy boldog életünk - benne más, boldog emberekkel, akiknek boldogságához magunk is hozzájárultunk. Ennél minőségibb élet nem kell embernek - mindenki ezt szeretné, legfeljebb még nem fogalmazódtak meg benne a konkrétumai, nem látta meg ezeket. De kézzelfogható.