Ez a bejegyzés félig megfogalmazottan itt hevert hónapok óta. Akkor éreztem fontosnak, de még nem érdemileg közzéteendőnek. Annak okán, hogy felfogtam, hol nem tartasz önismeretileg, értelmileg. De, az elmúlt hónapok tapasztalásai megéretté tették e posztot, ezért élesítem ma.

Ami belül nincs meg egy emberben, azt nem képes onnan elővenni és odatenni a külső valóság asztalára sem. Venni, kölcsönözni, akár lopni is lehet persze, s odatenni ilyetén szerzeményünket a külső kofa-asztalunkra, mint saját termést, de az élettelen, ízetlen lesz, nem lesz kívánatos. Csak jól néz ki, legfeljebb. De ha érdeklődő kerül asztalod elé, nem tudod igazán meggyőzően kínálni, s eladni sem, amit te is úgy vettél készen,valamint váratlan kérdésekre sem vagy képes választ adni. Mert nem vagy benne, nem vagy része annak a termésnek, nem tükröz téged, és nem is értesz hozzá, csak kopíroztál másokat, gondolván, hátha átcsúszol a léc felett. Ennél fogva, legfeljebb gyengeségedet tükrözi, miszerint mohóságod erősebb azon vágyadnál, hogy saját értékeidből valósítsd meg a hozzád illő életet, amelyben boldog lehetsz - azaz, azt tedd az életben mások javára, amit te tudsz.

Mindezek ellenére azért könnyen mersz ígérni garanciákat, élethossziglan az élettelen, vett kirakatra, melynek létrejötte nem rajtad múlott, nincs benne semmi belőled. Azután csodálkozol, hogy miért csapódsz be, amikor te jársz mások asztalánál s veszel az ő hasonlóan szerzett termékeikből, amikre hozzád hasonlóan ígérnek mindenféle garanciákat. A sült kolbász illatáért a pénz csörgése csupán az illő fizetség - ismerős a régi mese, ugye?

Dióhéjban ennyit arról, hogy mik a problémák a társkeresésben, párkapcsolatban - bármely korban.

Ha nem látod magad igazi énjét, hivatását, mert nem fedezted fel, mid van valójában belül, akkor hogyan látnád magad szépnek, erősnek, vagy képesnek, alkalmasnak bármire? Honnan tudnád, hogy mire születtél, milyen lennél, ha nem is érdekelt, vagy nem eléggé, csupán az önös akarás dolgozott benned mindenkor? 

Ha nem látod belső önmagad, azaz, hogy mi vagy te, mi volna hivatásod az életedben, akkor nem is ismerheted, így nem lehetsz azzá kívül sem. Legfeljebb hazudhatsz mindarról, amivé válni vágytál. Mert vágysz valamivé lenni - ez belül van mind benned, és ösztökél. De ellentmondások húzódnak a belül vágyott és a kívül realizált vonatkozásai, megnyilvánulásai között. Azonban, ha tudatodban más önkép él magadról, mint amire vágysz legbelül, nem tudatosan, vagy amire inspirációd, ötleteid, képességeid vannak, akkor nem fogod kihozni mindezeket magadból, hiába van ott akármi csodálatos. Vágyaidat, ötleteidet nem ülteti senki ember, az benned van születésedtől kezdve, ennél fogva nem is gondozhatja, alakíthatja senki más ember e belső kertedet. Egod nem-tudatos földje is te vagy, az is a tiéd. Olyan, amilyen, ezt nem választhatod meg, amikor megszületsz. Ha gyomos, akkor ki kell gyomlálni. Ugarát neked kell termővé tenned. Magokat vethetsz belé, ha nem voltak, vagy ha voltak, nevelheted azokat palántává, később fává, egészen az érésig - a learatott gyümölcsükben már benne leszel, része leszel, s ezt nyugodt szívvel teheted ki asztalodra. Vonzó lesz, tetszetős, harmonikus, küllemre és zamatra is. Mindezt te teheted csak, senki más ember.

Tudatodat azonban formálhatja és formálja is a külső minta, más embereké - elnyomorítva az igazi énedet. Innen kezdődnek gondjaid az életben. Ha nem ismered teljes valóságodat, annak működését, mert a felszínen nevelődtél kezdettől, tehát ezt tartod normálisnak, akkor ugyan hogyan tudnád jól élni az életedet? Hogy tudnád, ha az valójában nem a tiéd, hanem valaki másé, amihez a benned levő kincseknek, képességeknek semmi köze nincsen? Hát, úgy és csak annyira, ahogy ez eddig sikerült. Nem lehetsz jó kofa, ha nem vagy jó földmíves. Ismerned kell hát, hogyan alakul az élet, hogyan sarjad a mag, a palánta, a fa, mikor mit kell tenned e kertben és meg is kell tenned - magadért. Így leszel az az ember, akinek Isten szánt téged eredendően. Még az ujjlenyomatod sem egyforma senki máséval sem - bagatell apróság -, ugyan hogy volna élhető életed nemesebb aspektusaiban a külső sablon? Botorság a gondolat is. 

Olyan ez, mintha volna ugyan egy ódon kincses ládád a padláson, de mivel sosem nézted meg, nem tudsz élni a benne rejlő kincsekkel. Miért nem voltál kíváncsi sosem? Mert figyelmed más dolgok felé irányult mindig - a mások realitására néztél a földszinten, szomszédokra, barátokra, hírességekre, s abból a biztosnak látszó mintából gondoltad a magad valóságát felépíteni. Csak hogy fogalmad nem lehet róla, hogy ki más életében mi eredeti saját belső termése, s mi csak kívül kölcsönzött, vett, esetleg lopott - amint azt te is csinálod. Nincs címke ugyanis ezeken a dolgokon, így nincs is ráírva származási helyük. 

Lehet mások terméséből kívánatos gyümölcsöt venni, de csak akkor válhat igazán a részeddé, ha nem eszed meg, hanem elveted saját kertedben, s gondozván azt végül saját kerted terméseként aratod a gyümölcsöt. Mert azzal fáradtál, abban benne vagy tehát már te is. Ha így teszel, akkor még az sem számít, ha loptad az első gyümölcsöt. Igen, elvetted esetleg a másét - de sokszorosát adtad az élet asztalára. Azaz, életet teremtettél lehetőségeidből.

Miért írom ezeket? Gyakran találkozom rég megoldatlan gondokkal, amik sok embert izgatnak régóta, változatlanul. És idő után elgondolkozom a változatlanság kudarcán - valami nem stimmel, valaki nem mond igazat, ha annyit beszél róla sok-sok ember, régóta, s még sem találják a megoldás kulcsát ma sem ugyanazon problémákra. Nincs semmi megoldhatatlan probléma az emberek életében - mind alkalmasnak születünk valamennyi megoldására, mármint azok megoldására, amiket nekünk kellene, ami minket érint.

Az más kérdés, hogy gyakran olyasmikkel törődünk feleslegesen, amivel nem nekünk kéne -  időt s energiát elvéve mindazoktól, amelyek megoldására alkalmasak volnánk.

Itt van például a párkeresés. Alapvető életszükséglet, mindjárt az egyéni szükségletek után a legfontosabb, rajtunk túl mutató szükséglet. Vagy saját életünk alapvető szükségletei. De ezt nem részletezem, mert már megírtam más posztokban. A lényeg: minden problémát ott és akkor kell megoldanunk, amikor annak helye és ideje van. Amit elmulasztunk ezekből, akármi ok miatt, azok vissza fognak köszönni, rombolni fogják későbbi terveinket, valóságunkat.

Melyik részét nem érted még mindig világosan? Nem ártana, ha nem másokra kennéd gondolkodás nélküli jövőképzeted realitását, hanem inkább a működő képes gondolatokba invesztálnál. Ha nem teszed meg most, magad belátása miatt, akkor az élet fog rákényszeríteni - akkor, amikorra te épp más tevékenységeket képzeltél aktuálisnak. És muszáj leszel rádöbbenni, hogy az életben vajmi kevés történés függ akaratodtól, elképzeléseidtől.

Mindig előre írok valamely témáról. Azért írok pont, mert képes vagyok olyasmiket közölni, amiket ha írásaimból megértesz és magadévá teszel, akkor előnyre tehetsz szert. De, ma már nem igazán látom ennek értelmét - az emberek többsége valójában barom, nem kíváncsi semmire sem, nem akar több, jobb lenni, mint az őket körülvevő átlag. Én minek törjem magam feleslegesen? Nem érdemes, nincs értelme. Nem vagyok mérges senkire, viszont abba hagyom e törekvést. Mindenki a sajátját kapja be, azzal nem okoz kárt másoknak. Senkit nem lehet megtanítani semmire, csak hozzásegíteni a szükséges felismerésekhez. Ezt Galileo Galilei mondta 500 évvel ezelőtt.

S ha ez csak ma ébreszt rá arra, hogy eddig mit képzeltél rosszul az emberi életről eddigi életed során, akkor sem kár, de nem is dicsekvésre méltó dolog e történés. Maradjunk annyiban, hogy nem vetem szemedre, te viszont nem reklamálsz a szemrehányás miatt senkinél, csak magadnál. Mert csak kaptál másoktól nettó, azért. Bocsáss meg magadnak idiotizmusodért, és viselkedj másokkal ennek ismeretében megbocsátóan. Ez lehet egy szebb jövő jobb kezdete.