Asszem, elegem lett mostanra. Ki szeretnék jelentkezni az emberiségből. Úgy en bloc. Bármijéből, amit le volt képes tenni eddig asztalomra. Mert szememben akár két éve, akár 5 éve, akár most  - csak egy kupac büdös szarnak tűnik mindaz, amiről itt évek óta hazudozni próbálják sokan és egyre többen, hogy mindaz igazából értékes, mennyei étek, tisztább mint az antarktiszi hóból frissen olvasztott víz. Az előbbiek valódi eszenciája, hétköznapjaink szintjén, hogy egyre többet hazudtak, egyre többen. Számomra nem igazán meggyőző e történés. Attól ugyanis, hogy egy hazugságot hányan igyekeznek valóságnak hazudni, nos, az a hazugság egy fikarcnyival sem kerül közelebb az igazsághoz - csak picit vagy nagyon népszerűbb hazugsággá válik. Logika. 

Nos, ezzel a népszerű téveszmével változatlanul szemben állva, inkább önállóan, saját júzerrel folytatnám földi létemet a továbbiakban. Dedikált júzerrel. Mármint - ha informatikában jártas vagy némiképp -, akkor saját, nevesített tevékenység-loggal, így értem. Azaz, amit én tettem, az kötődjön nevemhez, személyemhez, amit viszont nem én tettem, mondtam, az maradjon annak nyakán, aki tette vagy mondta. Már csak hogy azonosítható, követhető legyen később, hogy mihez adtam nevem, miben vettem részt itt tartózkodásom alatt, mit csináltam vagy nem tettem.

Nem akarnék és senkivel szembe helyezkedni, hadakozni holmi óvodás hazugságaikkal - csak hagyjanak emberként élni, embernek lenni saját elhivatásom szerint. Lehetne? Nem engedélyt kérek olyanoktól, akik nem viselték sosem az ember nevet, mert nem voltak méltó rá, csak udvariasságból kérdeztem, mintegy költői kérdésként tettem fel. Választ csak olyan emberektől várok, akik nagy E-vel is embereknek minősítették magukat a modern korban. Mármint a való élet talaján, tevőlegesen. Hogy ki, mit mond, ígér, hát az lófasz se, még halványlila esti ködpermettel megszórva sem. 

Az ember alapvetően jónak, tisztának, tehetségesnek születik e világra, csak a felnőttek által diktált környezeti feltételek rontják őt el, húzzák le a posványba, terelik el olyan irányokba gondolkodását, céljait, vágyait, a maguk ostobasága, megalkuvásai korlátai mentén, amelyek csak a rothadás lefolyócsövébe vezetik őt - felnőtt korában legalábbis ott találja magát, minden eredeti törekvése ellenére. És akkor elgondolkodik, miért is nem sikerült. 

Az egyik gondolat a szemközt közeledő pöcegödör bűze megérzésekor, hogy, ugyan kit érdekel majd az utókorban, hogy ebben a zárt szisztémában mekkorát ugrottam magasan, vagy mennyire voltam jó Messihez képest a pályán, vagy mennyivel tudtam többet hazudni a "legtehetségesebbnek" mondott politikusokhoz képest a jelenben? Például téged sem érdekel, hogy 50-100-150 vagy 1000 éve ki, mi olyan aktuális szempontrendszerhez mérve magát, mennyiben felelt annak meg vagy épp közösítették ki. Azt az embert értékeled bármire is távlatilag, aki hosszabb távon pozitívan hatott cselekményeivel az emberiségre - vagy éppen elítéled őt negatív hatásaiért. Na ugye, hogy zéró értéke van annak, ha az ember az aktuális értékrendhez igazítja magát? Ja. 

Relativizmus. Alias, aktuális, önző, gyáva, emberi hazugságok megnyilvánulása, hatása a korra, az abban élőkre.

Nincs nagy baj - már ha azt tekintjük nincs bajnak, hogy az egyes emberek egyre többet engednek saját értékrendjükből holmi diktált, ám minden esetben annál kevesebbet jelentő, kevesebb paraméternek megfelelni követelő, és ennek mentén kisebb teljesítményt megkövetelő elvárások előírásainak.