Férfi blog

Inspiráció = belehellés, belélegzés, belső ösztönzés, sugallat. Mint a szótőből sejtheted is bármiféle nyelvtani szakirányú felsőfokú képzettség nélkül - a spiritus szóból (lehellet, szellem) ered és arra vonatkozik, hogy ott valami történik. Ok és indok és forrás nélkül. Csak úgy. Bár nyelvtani összefüggéseket a neten nem találtam laikusként, azért számomra magától értetődőnek látszik, hogy nagyjából azt jelenti: szellemben keletkezett, belőle származó, oda kijelentett tudás. Mert hogy - még ha sosem is gondolkodtál rajta, a tanulás nélkül szerzett makulátlanul pontos tudásra szoktuk használni. Hasonló az ötlet (=idea) szó is, amely Istentől kijelentettet takar nagyjából.  A kettő között talán az élmény milyensége, terjedelme lehet a különbség, mondom pusztán sejtéseim alapján. Az ötlet, int villám hasít át az emberi tudaton, aztán vagy megfogan, vagy nem. Az inspiráció pedig csak egy apró, kellemetlen tüske az ember szellemi talpába, szépen, ómagyarul mondva ösztöke, amely sarkallja valamilyen irányban az ember érdeklődését. Egyébként a modern ösztön szavunk gyökere. A mai modern, elkorcsosult, sokszor és sok nemzedéken át agyonhazudott, elcsalt világunkban nem árt, ha az ember tisztában van a szavak jelentésével, amelyeket használ. 

Természetes részünk az ösztöke. És nem csak a miénk. Egyszer láttam egy kismacskát először ugrani ablakpárkányra. Pont előttem történt. Talán olvastam, vagy zenét hallgattam, amikor egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy csend van, nem mocorog, nem a szobanövényeket vegzálja, vagy bolondozik valamelyik véletlenül kint felejtett ruhadarabbal. Arra lettem figyelmes, hogy ott rugódzik előttem a parkettán, s közben tekintete a párkányon függ. Láttam/éreztem, hogy csak úgy rátört a késztetés - ösztönösen mondanánk értelem nélküli automatizmussal, amit senki olvasó sem értelmezne, annyira lejáratott, elcsépelt szó -, és engedett neki. Kiváncsivá tett, gondoltam, kivárom, mi lesz. Kb. 15 másodpercig méricskélte a párkányt s közben hullámzott a teste, rángtak benne az izmok, amelyek még sosem ugrottak ilyet. Aztán ugrott - és sikerült. Elsőre, bénázások nélkül. Nem lett rövid az ugrás, nem csúszott le, de nem is verte be fejét az ablakba. És ezen van itt a hangsúly, hogy nem lett sem rövid, sem túl hosszú, elsőre - hanem pont tökéletes ugrás lett. Na, ez az inspiráció tökéletes implementációja. Benned is megvan, csak te túl sok mindentől félsz, ezért túl sok paramétert akarsz agyban latolgatni - ezért lesz rövid vagy épp hosszú első ugrásod.

Még sokszor elnéztem más helyzetekben a macskákat. Megfigyeltem, hogy anyjuk sosem tanítja őket semmire - hanem a kölykök figyelnek arra, hogy anyu mit s hogyan tesz, és fontosnak gondolván, utánozni igyekszenek őt. Azaz, tisztelik a szülőt, ő a minta. Embernél is így van ez, még tudattalan korban. És az anya macska nem siet a bénább (jellemzően az alomban utolsónak született, általában valamiben a többieknél gyengébb képességű leszármazottja segítségére) - akkor sem, ha leesik a fáról. Figyelni figyeli, árgus szemmel az összes utódot, és pl. a kandúroktól megvédi bármi áron, a bénát is - de segíteni azt nem segít, nem tolja fel a fára, csak mert idő szerint már tudnia kéne fára mászni. Mert nem agyból cselekszik, hanem egy máig érthetetlen belső késztetéstől vezéreltetve és csak ettől. Nem szólnak bele agya tanult mintái, tapasztalatai.

Csak az ember olyan, hogy agyából igyekszik megturbósítani, felokosítani olyan dolgokat, amelyeket a természet nem csak hogy jobban tudott nálánál mindenkor, de meg is alkotta, létre is hozta, még benne is, születésétől fova - miközben az emberi agy még az egyén évtizedes létezése s tapasztalatai után is jobbára csak tervez, képzeleg valamiféle téves elgodnolásai, várásai mentén, ám nagyon keveset képes mindazokból működőképes valósággá tenni.  

A macskák után a gyerekeket kezdtem figyelni, mivel támadt egy inspirációm , mely szerint az embernél sem működik ez másként, mint a macskáknál. Még a gyerekem is pici volt, tehát a minta utáni tanulás korában, szóval nem kellett messzire menni tanulmány anyagért. Aztán más gyermekeket is megfigyeltem, korábbi megfigyeléseim alapján keletkezett gondolataim megerősítendő - vagy épp cáfolandó. Vagyok ennyire racionális, hogy nem hiszek el egyetlen tapasztalásnak semmit - az szubjektív.

Miért jutnak eszembe pont most, pont ilyen gondolatok? Talán, mert valamiféle számadás történik bennem. Szokott. Fontos évfordulók, születésnapok alkalmával, valahogy automatikusan elindul bennem egy ilyen inspiráció :)

Pár nap múlva lesz 30 éve, hogy ebben a szakmában dolgozom (informatika). Még abban az iskolában tanultam a szakmai alapokat, amikor még platformfüggetlen volt az IT - túl sok platform létezett, az egyik erre volt alkalmas, a másik amarra volt kihegyezve, operációs rendszer szinten, és a processzor architektúra is annyi féle volt, ahány gyártó cég. Ez arra volt jó leginkább, oktatási szempontból, hogy a lényeget, a közös gyököket tanítsák meg az iskolákban - ne pedig divatos trendek konkrét leképeződéseire neveljenek. Afféle Neumanni és más, nagyon okos, a tudományág alapelveit inspirációk mentén lerakó emberek eszenciáit, bölcsességeit tanultuk. Mint például, hogy a legjobb forráskódban is ezer soronként legalább 5 hiba van. Az már csak tapasztalat, hogy ez az állatás akkor is igaz, ha, mint a mára kialakult, közelfogadott, minden rétegben magasszintű kódolást alkalmazók elfelejtkeznek szorzatot képezni, miközben nagyiparilag gyártják a szoftvereket. Viszont, ma már nem mérnökök, matematikusok a felhasználók, hanem csak egyszerű emberek - akiknek viszont nem tanították és ma sem tanítják sem a neumanni alapelveket, sem pedig azt, hogy a szoftverek emiatt nem lehetnek tökéletesek, legyen bár reklámjuk nagyon überszárnyaló, és díszítsék őket akár ezernyi hárombetűs szakmai rövidítésekkel, amelyek működésképtelenség esetén nagyjából semmit nem érnek. No de, itt véget vetek a nosztalgikus zenének, hisz nem ezért kezdtem el írni a posztot. A lényeg, amiről e kitérő szólni akart, hogy e 30 év alatt mindenkor az inspirációkból éltem. Eleve e szerint választottam e szakmát anno. Nem lehetett racionális alapja a lehetőség megítélésének sem szűkebb, sem tágabb környezetemben - hisz nem voltak emberek, akik tapasztalatokat adhattak volna át. De, engem izgatott, és láttam benne a jövőmet. Jól láttam. Aztán ahogy belevágtam a fejszémet a tanulásba, munkába, sok féle alkalmat s helyet adott az élet a tapasztalásra, az alkotásra - és szívásra, izzadásra. De, ha az egész ívét tekintem, akkor azt állapíthatom meg, hogy volt egy permanens fejlődés életemben - s mindezt az inspirációknak köszönhetem. Nem kamu, s nem is értek félre semmit. Az iskolában megtanítanak bizonyos szakmai alapvetéseket. Az én gyakorlatom már azzal is számol, hogy amióta nem a mérnökök, hanem a marketingesek diktálják a fejlesztési irányokat, és a határidőket, nos, hogy azóta melyik szoftveres generáció mikor tanult milyen zsákutcába vezető trendeket, amelyeket a fejlesztő cégek lenyomtak az egyetemi oktatók torkán. Ez a poszt nem a szakmai részletek repertoárja - és általábanvéve szigorúen nem írok szakmai kérdésekről - ugye, aki tudja, csinálja alapon - szóval, csak gondolat ébresztés célját szolgálja.  

A lényeg, az inspiráció. Az az, ami képes végig vinni akármilyen pályán - vagy éppen csak magánéleti vonatkozásokban, hobbidban - , mindig tud kellő ötletet kisarcolni belőled, az emberből, légy akár építész, orvos, kémikus, vagy éppen informatikus - vagy hogy a sokkal érintettebb, ám kevéssé hétköznapilag elterjedt művészeti ágak gyakorlóiról meg ne feledkezzek. De, mivel magam is elsősorban hétköznapi, gyakorlatias ember vagyok, nos, ezért előre soroltam a tanulható szakmákat. Mert ez érint több embert az élet talaján - a művészek meg amúgy is tudják, milyen fontos az inspiráció. 

Az inspirációról sokan azt tartják, hogy isteni ajándék, meg hogy vagy jön, vagy nem jön előbbi okán. Azonban tévednek. Vágyni kell rá, mindenek előtt. És ha vágytál, akkor várni is, bekalkulálni kell életedbe előre kockáztatva, ráépíteni, hogy majd megjön idejében, pontosan, mint ahogy egy Schaffhausen is pontosan üti a delet - pont akkor, pont az, amire szükséged van az életben maradáshoz. Nem tudom másként jellemezni, mert számomra legtöbbször csak ennyi volt - az életben maradásban segített. Nem holmi elvont művészi allűr egy sztárfestőnél, vagy költőnél, hanem csak mérnöki találékonyság, kreativitás morzsái, falatkái, akkor és ott, pont annyi és pont olyan formájú, amire egy akármilyen átlagembernek szüksége van egy konkrét helyzetben. Mert az élet - s vele az inspiráció ajándéka - minden embernek adatott, születésétől fogva. Ez is az emberi élet alapvető része. Az más kérdés, hogy ha hagytad magadban ezt elnyomni kisiskolás korodban, vagy akárhol, akármikor később, akkor most vagy tanácstalan, mert izomból akarod pótolni olyasmi helyét és nyomait életedben, ami nem akaratod függvénye. De, megváltozni sosem késő, azt gondolom.   

Mint e poszt ide-oda csapongó, szerteágazó, innen is, onnan is ollózni akaró menete mutatja, az inspiráció nem földi kitalálmány. Ezért nincsenek rá igazából fogalmaink sem, ezért kell ilyen bonyolultan ábrázolni. Jobb emberek művészeti alkotásokban adják át számunkra, egyszerű átlagemberek számára a bennük elplántált inspirációikat - szerencsére :) Mert milyen szegények lennénk, ha ez nem volna...