Hajnal van. De ma nincs madárdal - egész éjszaka esett a csendes eső, néha feltámadó szélviharral. De mostmár csendes. Valahogy elnémította a madarakat is. Fekete foltok mozognak az altalajon, hang nélkül. Feketerigók, akik csöndben legelik a cseresznyefa földre hullt maradványait.
Én meg az apák sorsán gondolkozom épp. A férfi azért nő magasabbra, mint a nő, hogy messzebbre tudjon tekinteni. De nem csak fizikai értelemben, hanem szellemileg is.
A nőt az őt körülvevő környezet közvetlen közelsége izgatja. Milyen legyen a lakás - egyáltalán, legyen egy nyugodt lakhelye -, ki, mit vesz fel, milyen színeket, ki, mit csinál, mit csinálnak a szomszédok, barátok. A gyerekben is a kezdet érdekli, az élet két vége közül az előbbi szerint gondolkodik, a kezdet, a felnövekedés felől. Ezért nem emészti a gyermek felnövését, nem tudja elhelyezni gondolkodása palettáján a felnőttkori elszakadást. Neki ez a mintája, nem tud attól elválni.
Amiként a férfi sem tud a sajátjától elválni. Csak ő messzebbre tekint - 10-20-50 évvel előre az életben, gyermekei életét is így nézi. A jövőjüket, hosszú távon. A férfi azért gyűjt, kapar az életben, mert ez a gondolat vezérli. Ösztönösen. Az ösztön vezérlése nem tanultság függő - ugyanazt teszi a tanulatlan paraszt 4 elemivel akár, mint a diplomás, vagy az arisztokrata apa. Gyermekei, s azok gyermekei jövőjéről akar gondoskodni, rájuk akarja örökíteni élete teljesítményét, elérményeit.
Mindezek okán a férfi mindig egyedül van. Az asszony és a gyerek sosincs egyedül, ott van nekik a férfi, akire támaszkodhatnak - vagy éppen félhetnek kicsapongásaitól, de azért ott van. Ez is ösztön, csak éppen a nő és a gyerek ösztöne.
A férfi felett, amíg élnek szülei, ők uralkodnak. De, amikor szülei eltávoznak az örök vadászmezőkre, onnantól nem ékelődik senki ember fia a férfi és Isten közé. Érezni a súlyát a történésnek, amikor ez végbemegy. Akkortól nagyobb szabadság, de egyben nagyobb felelősség is hárul a férfira.
Hajnalban, első ébredéskor vér áramlik a puncidba, vagy áll a farkad. Szerencsés esetben, ha pár alszik melletted, mindkettőtökben ennek valamelyike megy végbe, és kefélni akartok, közös a vágy. És, ha nem vagy idegbeteg, vagy nem utálod a párodat, akkor engedtek az ösztönnek, és keféltek egy jót. Ez sem mai találmány. Nem tudományos, nem is elektronikus. Viszont jobb bárminél.
Mindeközben a feketerigók némán csipegetik a lehullott cseresznye maradványokat. Keféltek, aztán kielégülten, felfrissülve elkalandozik gondolatotok más felé. Az asszony a közvetlen környezete felől kezd el gondolkodni, ötletei támadnak, mit lehetne ma szebben, jobban, mint tegnap. A férfi meg elnéz a messzeségbe, és fiai, lányai jövője felől foglalatosodik. Így megy ez, s így is van rendjén.
Nincs holnap, nincs jövő. Csak a ma van, itt és most. A jövő abból épülhet, annak következménye lesz, amit a mában teszünk. Ezért nem létezik ma reggel még sem a holnap, sem a jövő. Majd a nap vége mutatja meg, mit ágyaztunk meg holnapra. Az a jövő pedig, amire apa tekint minden reggel, vagy este, az a messzi, nos, az majd napra nap hasonló történések mentén fog kialakulni.
A férfi azért van egyedül - akkor is, ha van párja -, mert vele született szemlélete mindig a távoli jövőt fürkészi, sosem a jelent. Reménynek is mondják az ilyesmit. Csak az arányokat nem szabad szem elől mulasztani - aki túlságosan sokat foglalkozik a távoli jövővel, s elégtelent a mával, annak nincs jövője - nem tud meggyökerezni a mában. Pedig ez fontos. Locsolni majd egykoron csak azt lehet, ami él - ami meg sem született, az nem is létezik.
Az érem másik oldala, hogy ha van párja a férfinak, hozzáillő, akkor ő meg tudja édesíteni napjait. Elragadó egy tündér feleség, aki pont betölti szerepét az életben. Akinek fantáziája van a főzéshez, a közvetlen környezete csinosításához, lelke a gyerekhez, aki tud akkor is jókedvet varázsolni a gyerek arcára, ha apa épp mérges rá. Az asszonyok a türelem és a szeretet letéteményesei, egyfelől. Máskor meg orbitális hülyék, akik elcseszik egyoldalú, kaptafás szeretetükkel - legalábbis ők azt hiszik, hogy szeretet az, amikor gyermekeiknek nem felemelő beavatkozást nyújtanak, hanem épp kárukra. De, minden embert ideálisan két szülő nevel fel, egy férfi és egy nő. Más és más az apa és az anya szerepe, Hajnal van. De ma nincs madárdal - egész éjszaka esett a csendes eső, néha feltámadó szélviharral. De mostmár csendes. Valahogy elnémította a madarakat is. Fekete foltok mozognak az altalajon, hang nélkül. Feketerigók, akik csöndben legelik a cseresznyefa földre hullt maradványait.
Szükséges megértenünk a fentiek fényében, hogy a férfi sosem tud nő lenni, és a nő sem tud férfi lenni. Nem tudnak működni tehát sikeresen a félcsaládok. Valakinek a tudata meg fog hasadni egy ilyen próbálkozáson - vagy a nő válik nem-nővé, vagy a férfi válik nem-férfivá. Egy elvált családban ezért fontos, hogy gyermekünket a kellő időben szabadjára bocsássuk. Nem jó, ha belesüllyed az ember az egyszemélybenvagyokkétszülő hamis és személyiségtorzító szerepbe. Nem működik. Nem véletlenül sikertelenek az elváltak párkeresései - az egyik lényeges ok e szerep személyiség torzító hatása.
A férfi-nő-gyerek kontextust senki nem tudja meghaladni, megkerülni. Az élet alapvető építő kövei ezek, tíz-száz ezer év óta változatlanul. És sok boldog ember élt már e Föld színén ezen késztetéseknek engedve. Aki nem lépi meg korszakosan ezen belső ösztökéit, aki nem enged ezeknek, de ellene áll ezen legbelsőbb törekvéseinek - követvén az önzés, az önközpontúság divatját, lehetőségeit, mert alternatívának hiszi azt, mintegy menekülő útnak ösztönei ellenében -, nos, azok az emberek csak ideig-óráig sikeresek, aztán elhervadnak éltük delelőjén, legkésőbb. Mindig leépülnek végül, elfogy belőlük a lélek, ideje korán. Elvesztik színeiket, lassan kifakulnak az évtizedek során. Lassan, de biztosan. Viszont túl korán.
Tévedni emberi dolog. Butának lenni is bocsánatos eset, korszakosan. Mert nem egyszer buta az ember élete során, aktuálisan, hanem sokszorta az. Gondoljuk újra életünket, ha valóban újra akarjuk azt kezdeni. És meg fogunk látni sok értelmes okosságot, megkénetenni jellegű indíttatást, magunkra nézve.
Bár e gondolatsor még hajnalban fogant bennem, már reggel lett, mire leírtam. A csendes eső még mindig esik változatlanul, s a madarak továbbra sem zajonganak. Érzik ők is, hogy ma az embereknek kell a hely itt, nekik kéne aktivizálódniuk, akármikben. Leginkább saját identitásuk nevelésében, alakításában. Én oda szoktam figyelni az ilyen természetes apróságokra - fontos dolgokban van teendőnk, ha már a madarak is hallgatnak. Azért hallgatnak, hogy ne zavarjanak minket gondolatainkban. Nem lenne baj szerintem, ha az egyes ember is megtisztelné magát azzal a tisztelettel, amiket a madarak maguktól éreznek fontosnak. Ösztön.
Gondoljuk újra életünket, ha valóban újra akarjuk azt kezdeni. És meg fogunk látni sok értelmes okosságot, megkénetenni jellegű indíttatást, magunkra nézve.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.