"...Orbán Viktor elmondta: a jelenlegi politika folytatásával Magyarország néhány éven belül - Csehországot és Németországot megelőzve - a jelenlegi 2-3. helyről az első helyre kerülhet az uniós tagállamok között a tekintetben, hogy a GDP mekkora részét adja az ipari ágazat."

/Bridgestone üzembővítés alapkőletétele, 2013.06.07, MTI /

Áradás van. Elsősorban a Dunáé, de van itt még pár más vonulat is, amely a nagyfolyó árnyékában áradásnak indult. Nem állok neki egyesével felcitálni azokat a mocsokságokat, amiket a kormányzat az elmúlt napokban az árvízi helyzet árnyékában igyekszik becsúsztatni a nemzet testébe, de egy maira azért kitérnék. Matolcsy ügyeskedéséről majd egy másik posztban emlékezem meg, az is megér egy misét.

Nos, nem kétlem, hogy az áradás áthallatszott más életterületre is a miniszterelnök fejében, elvégre sokat van a gáton napok óta, és természetesen bekalkulálom kommunikációjába az imidzsfényezés kötelező mértékét is, hisz muszáj valami biztatót mondania egy gyár alapkő letételénél, ha már a Duna felett nincsen hatalma, de. Azért, vagy épp a helyzetre való tekintettel,  nem kéne félrevezető, üres információkkal traktálni a lakosságot. Még akkor sem, ha ez kiváló alkalomnak kínálkozik, politikailag. Mert nettó szemétség, hogy amíg az ország színe-java tudhatóan más bajokkal van elfoglalva, nem mellesleg a kormányfő aktív szereplésének köszönhetően, és az is tudható, hogy jelen körülmények között a nép szomjazza a pozitív híreket, akkor a kormányfő és bizalmasai óvatosan betolnak fókuszon kívül hazugságokat a nemzet testébe, hátulról. Ez nagyon szimpla visszaélés a kiszolgáltatottak helyzetével, figyelmetlenségével, lelki és erkölcsi értelemben, különösen ha a kormányfő közben, a másik szájával, a másik gáton összefogásról beszél, szándékosan elterelve a célközönség figyelmét arról, amit gazdasági vonalon követnek el épp. Jelen körülmények közt az ilyen kijelentések felérnek azzal, mintha a töltésen izzadva hajlongó önkéntesek kivillantott kőműves mosolyára kedélyesen ráhúzna a miniszterelnök úr egy csattanósat, kedélyes nevetgéléssel elvéve az élét. Hogy csúnyább hasonlattal ne éljek. Nos, semmiképp nem szép húzás. Tessen hát abbahagyni a hazudozást legalább pár napra, úgy komplett kormányzatilag, amíg az árvíz elvonul. Ha már erkölcs, meg értékek, meg nemzeti összetartozás, ugye. 

Mondanám, hogy az nem elég, ha a miniszterelnök kiáll a gátra, míg strómanjai hazudoznak helyette, utasítására, de legalábbis egyetértésével, jóváhagyásával, de sajnos még ezt sem mondhatom. Mert a mai napon a miniszterelnök személyesen is csúsztatott egy nagyot, munkatársai, bizalmi emberei párhuzamos ténykedéseitől függetlenül, s meglehetősen sportszerűtlenül tette.

A fent idézett mondat királyi diplomáciai érzékkel ötvözi a hazugságot a mellébeszéléssel, kalap megemel, tényleg. Ha közérthetően akarok fogalmazni, akkor viszont csak egy pöffenésnyi rózsaszín picsafüstnek mondanám, harmatos rózsaillattal körülhintve. Mert ómagyarra fordítva, ez a mondat annyit jelent csupán, hogy az ország GDP-je akár változatlan is maradhat vagy neadj'Isten kevesebb is lehet a következő években, de azon belül a döntő arány az iparé lesz. Na de, a non plusz ultra, hogy az arány változása adódhat a szolgáltatási szektor zsugorodásából is, vagy még inkább annak szándékos elsorvasztásából, miként azon igen erőteljesen dolgozik jelen kormány, adókkal, törvényekkel, államosítási törekvéseivel. Pénzügy, energia, telekommunikáció, szállítmányozás, építőipar - hogy csak a legfontosabbakat említsem a sorvasztásra ítélt gazdasági szegmensek közül. Sommázva, mostani ígérete egyáltalán nem jelenti az ipar fikarcnyi növekedését sem, inkább előrevetíti a többi szektor további sorvasztását. Ezen a ponton kezd derengeni néhai Rákosi elvtársnak Orbán által a napokban felújított kedvenc szlogenje: "A vas és acél országa leszünk!". Nem lettünk, akkor sem. Pedig az elképzelés, a szemlélet és  a módszerek is nagyon hasonlóak, akkor és most is. Talán épp ezért borítékolható, hogy biztosan nem leszünk most sem. Próbálom köznyelvre fordítani az eseményeket, nehogy meglepetés legyen a vége. 

Az érem másik oldala, ha mégis a jobbik hatással számolunk, azaz az ipar növekedése hozza meg annak dominanciáját a GDP-ben, akkor ez mit is jelenthet, maximum? Magyarországon ma az ipar volumene majdnem egyet jelent a bérfeldolgozással, mivel ez a húzóágazat. Azaz, 90% import nyersanyagból és 10% hazai értéktöbblet hozzáadásából export termék előállítása. Ugyanez az arány a német exportban 50-50% az import és a hazai értéktöbblet tekintetében. Vagy is, a németeknél a hozzáadott hazai értéktöbblet jelentősen több, mint nálunk. És ez még egy darabig így is marad. Vagyis, annyi biztos, hogy nagyon sok befektetésnek kell érkeznie, amelyhez nagyon sok magyar fog nagyon kevés értéktöbbletet hozzáadni, és még a fasorban sem leszünk. Ha ehhez hozzáveszem másik szálon a miniszterelnök munkaerő olcsósítási törekvéseit - szja csökkentés, rezsicsökkentés, fogyasztás csökkentés -, akkor nagyjából látszik is, hogy ő sem a hozzáadott értéktöbblet növelését szándékozik elérni, csupán a modern gyarmati rabszolgatartó gazdaságok közt jelölte ki számunkra az első helyet. Fasza. Nem unortodox tehát ez, csak olyan régi,elavult és elfelejtett gazdaságpolitikai modell, hogy gondolták, már el lehet adni újításként. Elvégre a tömegek úgysem ismerik fel, elég hülyék ahhoz. Ez se szép húzás, ugye.

Némi magyarázat. Mit jelent a hazai értéktöbblet? Például, hogy nem csak ügyintézőket, szalagmunkásokat, infrastruktúrát vásárol a hazai piacról a befektető, hanem magyar technológiával, magyar beszállítóknál készült alkatrészeket, részegységeket is jelentős részben. Kurva sokat kell ám ehhez dolgozni, amíg ez megvalósulhat, ezt mutatja a  korábbi években kialakult stagnáló helyzet, amely során az a bizonyos 10% nem emelkedett. Jelenleg is igen kevés tisztán vagy nagyobb részben hazai beszállító dolgozik az exportvállalatoknak, többségük jellemzően más, külföldi partner leányvállalata, hasonló hazai értéktöbblet beépüléssel, mint megrendelője. Ennek gyakorta minőségi, minőségbiztosítási vagy garanciális okai vannak, akár pénzügyi tekintetben is. Az üzlet bizalom, és ezért a bizalomért sokat kell invesztálni, anyagilag, fejlesztésileg, azaz sokat és keményen kell dolgozni, mire valaki kiharcolja pozícióját. Jelenleg, így 20 év piacgazdaság után még mindig nem ért el a hazai vállalkozói szektor odáig, hogy volumenben partnere lehessen a külföldi export vállalatoknak. Ez már a gazdaság egyik strukturális problémája, mondhatni, azonban nem változtatható meg se törvénnyel, se parancsszóval. Fel kell nőni a feladathoz, ami sok munka és sok idő - azaz, bizonyíték, nem ígéret. Ez türelmet igényel a vállalkozók részéről, és kiszámítható, befektető barát gazdaság politikát a kormányok részéről. Az egészen biztosan nem segíti e folyamatot, ha a kormány háborút kezd a piaci szereplőkkel, éveken át folyamatosan ráncigálva alattuk a jog szőnyegét. Ez ugyanis jogbizonytalanságot eredményez, ami az első számú elrettentő faktor a piaci szereplők, elsősorban a külföldi befektetők számára. 

De, vissza a hazai értéktöbblet kérdéséhez. Ha le akarom fordítani ómagyarra, akkor a hazai értéktöbbleteink közti 40%-knyi különbség képezi a német és a magyar gazdaság és egyben életszínvonal közötti különbséget. Vagy a hazai vállalkozások saját tőke aránya közti különbséget, ami ugye a hitelből való finanszírozottság kényszerében is ekkora a különbséget okoz. A saját tőke előnyben van a hitelhez képest, mert a hitelnek mindig van költsége. És ráadásul ez a többlet költség mindig a szegényebbet terheli, ő szorul rá, ugye. Jelzem, ez akkor is így van, amikor Matolcsy ingyen hitelt bocsát ki az MNB tartalék rovására, csak akkor nem a vállalkozó fizeti meg a hitel költségét, hanem a többi adózó, azon belül is leginkább a kis fizetésű  alkalmazottak tömegei. Ennyit Orbán és Matolcsy  új gazdasági mechanizmusáról unortodoxiájáról, amelyből valójában nem létezik semmi sem, csak jól hangzik, ellenben nem segíti hozzá az országot a fejlődéshez. Az csak politika, hogy ezt akarják elhitetni, immáron 3 év óta, bármiféle valódi teljesítmény létrejötte nélkül. Magyarul, csak a mókusvakítás és a közpénzek herdálása folyt és folyik a második Orbán kormány alatt.

Az idézetre visszatérve, akinek semmiféle mérhető teljesítménye nincs, nem tud semmi kézzelfogható eredményt felmutatni, az nyilván nem tehet mást, minthogy hazudik egy nagyot, minél tömörebben fogalmazva, majd felönti egy nagyobb adag csúsztatással, féligazságokkal, hogy annak bőséges szaftjában a bázis hazugság minél kisebbnek tűnjön, vagy lehetőleg el is merüljön, s így maga a csúsztatás hihető maradjon. Ilyen volt ez a mai kijelentés is.  

A bázis hazugság, tömören, miszerint a jelenlegi politika nem erősíti, hanem gyengíti a gazdaságot, 2010 óta egyfolytában, szünet nélkül. Amit erősített, az csupán az államhatalom és annak minél korlátlanabb gyakorlásának lehetősége, valamint az azzal való visszaélés. Ezt látjuk, ez vált kézzelfoghatóvá - de ennek nem sok köze van a gazdasági fejlődéshez.

Orbán szavait tényszerűen cáfolja a magyar GDP alakulása. Az áttekinthetőség kedvéért, alább közlök egy táblázatot a magyar GDP 2000-2012 közötti alakulásáról, összegszerűen, milliárd euróban, s nem százalékban év/év alapon. Mert divatos vakítás a százalékos kimutatás, ahogy látom, még szakmai berkekben is, mivel hogy eltereli a figyelmet a bázis összegéről, a százalékok jobban hangzanak, ezért nem is képződnek a fejekben összegek, és általában senki nem számol vagy néz utána. Pedig pont ez a lényege az ilyen összevetésnek, elrejti a lényeget, épp ezért választottam az összegszerű formát.

         /forrás: KSH/

Tehát, a konkrét összegeket nézve, a legszembeötlőbb, hogy 2005 óta tavalyig mindössze 10 milliárd euróval tudott nőni a GDP-nk, nettósítva. Más összehasonlításban, a növekedés összege a 2 éve államosított teljes manyup megtakarítás értékével azonos épp - 3000 milliárd forint. Vagy a jelenlegi MNB tartalék egyharmadával ér fel, ha így szemléletesebb. Ennyi a való teljesítmény növekedésünk, ami a második Gyurcsány-kormány, a rövid életű Bajnai-kormány és a második Orbán-kormány együttes teljesítménye máig, még mielőtt bárki politikai részrehajlással vádolna meg. Így korrekt ez, asszem. Sokféle tényező változása befolyásolta a táblázatban szereplő adatok alakulását, nem tekinthető csupán egy-egy kormányzat teljesítményének, azonban az ellenkezője sem igaz. Például tehát az sem, hogy a gazdaságot az emúttnyócév kormányai tették tönkre (értsd: 2002-2010), mivel jól látszik, hogy a 2. Orbán kormány nem azon a GDP szinten vette át a kormányzást ellenzéki elődeitől, mint amelyen nekik átadta. Hanem majdnem a dupláján, ami azért nem éppen herdáló magatartásról tanúskodik. Tudom, Orbán előszeretettel takaródzik az adósságállomány növekedésével, azonban ez sem igazság önmagában, messze nem. Itt van mindjárt a 2008-ban lehívott 15 milliárd eurós IMF hitel, amiből 9,8 milliárdot az MNB tartalék növelésére fordított a Gyurcsány kormány és a Simor vezette MNB, egyetértésben. Ez a pénz ma is ott van az MNB tartalékban, ettől olyan magas. No de, vissza a lényeghez: tehát közvetlen fogyasztásra, költségvetési lyukak foltozására mindössze 5 milliárd eurónyi összeget fordíthatott a Gyurcsány kormány, ez tekinthető elveszett pénznek. Nos, ha ezt a 15 milliárdot levontuk a számsorból kimutatkozó mintegy 48 milliárdból, akkor még mindig marad 33 milliárdos növekmény, amit az államadósságon  felül termelt meg a magyar gazdaság. Az már lényegtelen, hogy ennek hányad része történt vállalkozási hitelekből, mivel láthatóan visszanyerte a gazdaság növekedési képességét még a kormányváltás évére, 2010-re. 

Jelenünk és a közeljövő szempontjából talán a legszembetűnőbb és fontosabb, az az, hogy 2010-től máig gyakorlatilag helyben jár a gazdasági növekedésünk. 6 milliárd euró majd 3 év alatt, azaz mintegy 1800 milliárd forint. Hozzávetőleg az államosított manyup vagyon nem magyar állampapír portfóliójával azonos értékű. Nos, ennyi a valós eredménye az Orbán és Matolcsy által világcsúcsnak kikiáltott és ma is helyesnek tartott gazdaságpolitikának, 3 év alatt. Hozzátéve az év elején még 0,7%-ra taksált, majd nem régiben 0,3 %-ra módosított, idén valószínű növekedést, nyugodtan megvonhatjuk az elmúttnégyév gazdasági egyenlegét - katasztrófa.

Így elnézve, ezzel egészen biztosan leverjük a németeket pár éven belül, az kétségtelennek látszik. Csak nem gazdasági mutatók versenyében, hanem legfeljebb a "Hogyan csináljunk magunkból hülyét?" versenyszámban. Mármint nemzetileg. Erősen esélyes, hogy a németek diszkréten, de nyilvánosan kiröhögik a magyar kormányt az ehhez hasonló egyre elvadultabb képzelgései miatt. Természetesen minket, választókat is kiröhögnek, s jogosan, ha elhisszük, amit a kormányunk mond és megszavazzuk ennek folytatását. Erre annyit tudok mondani, hogy ha így lesz, meg fogjuk érdemelni, hogy kiröhögjenek. A hiszékenység egy bizonyos ponton túl  a hülyeség kóros megnyilvánulása. Ez itt már a betegség végső stádiuma, ez egyértelműen látszik.

Azt már csak csendesen kérdezem meg, amúgy költőileg, hogy vajon mire alapozza a miniszterelnök hangzatos ígérgetéseit évek óta, ha az irányítása alá eső évek alatt csak ennyit volt képes korábbi nagyívű ígérgetéseiből a valóság asztalára letenni? Milyen hitele van szavainak a jövőre nézve, ha mára bebizonyosodott, hogy amit pár évre előre ígér, azt nem képes megvalósítani? Mennyiben szavahihető bármely gazdasági kérdésben, hozamokkal, kamatokkal, esetleg más gazdálkodó szervezetek vagyonával való rendelkezés és gazdálkodás tekintetében, ha ennyit tudott elérni sok ezer milliárdos országmentő programjaival? Szerintem nem nagyon. Ezen kéne valamit reszelni, nem az imidzsen, asszem ez fontosabb volna annál. Mármint, amúgy, össznemzetileg.