Egy nagyon régi írás egy kiemelkedő gondolkodó tollából. Ray Bradburyiéből, 1953-ban.

Az eredeti novellát még fiatalon olvashattam itt magyar fordításban, még az átkosban. Sci-fiként, ami ugye marginális fogyasztói réteget érintett itt, tehát nem igen foglalkoztak ezzel sem a cenzorok.

A 60-as években meg is filmesítették - ezt viszont csak 40+-osként volt szerencsém látni itt.

Eredetileg a nürnbergi náci könyvégetések inspirálták a darabot. 1953-ban még túl közeli élmény volt a II. világháború, és annak szörnyű élményei. Mint nekünk ma a 2008-as válság és következményei. És ez utóbbiról is csak 8-10 évvel később kezdtek megnyilvánulni az írók, filmesek. Addigra esett le nekik, arról a témáról írni kell, és az írásokból filmet is kell csinálni. Nos, Bradburynek is ennyi volt a fázis késése. Orwellnek kevesebb is elég volt - 5 évvel. De filmeket az ő könyveiből is csak a 60-as években készítettek.

A történet nem ért véget a Németországban begyűjtött könyvek égetésénél, és nem is ott kezdődött. Később Adolf Hitler minden általa meghódított országban begyűjtette a műkincseket, könyveket, és ami szerinte nem felelt meg a náci eszmének, mindazt elégettette. Nem csak könyveket, de festményeket, filmeket is megsemmisítettek a Führer akarata szerint.

Minderről kevesen tudnak, mert nem sok helyütt reklámozták ezt a történést. Az oroszok biztosan nem, hisz maguk is könyvégetők voltak, már a cári Oroszoroszágban is, és folytatólagosan 1918 után a kommunista rendszerben. Hírhamisításból csillagos ötösök voltak már akkor is, amikor a nagy októberi forradalom zajlott, hiszen a bolsevikok nem a kommunisták voltak a forradalom idején, hanem inkább mifelénk az MDF-nek vagy a szociáldemokratáknak voltak megfeleltethetők szemléletük mentén. Csak éppen a kisebbségben levő szélsőséges kommunisták lenyúlták a bolsevik pártot, meghekkelték azt, és így tették magukévá a többséget. Ezt sem tudhattad, ha nem olvastál Szolzsenyicint, de annyi baj legyen.  Mármint, ha a helyi könyvtárban megvan a Gulag-szigetcsoport című könyve, és azt elolvashatod. De ha nincsen, mert időközben kiselejtezték, vagy valaki ellopta onnan, akkor már nem tudod elolvasni, kivéve, ha antikvárban megkeresed és megszerzed. De ugyan miért is kertesnél olyan könyvet, amiről nem tudod, miről szól, pláne ,ha olyasmiről, aminek a létezését sem tudod, mert neked eleve mást hazudtak neked évtizedek óta?

SZóval, van egy fenntartásom az internettel szemben a nyomtatott könyvek javára ma is. Mégpedig az, hogy a nyomtatott könyveket, azok tartalmát nem igen lehet utólag megváltoztatni, ha már hazavitted a boltból. Az internetes digitális tartalmakat meg bármikor lehet változtatni. Te tegnap letöltesz valamit, amit én ma töltök le, és lehetséges, hogy a két tartalom ugyanazon cím alatt nem azonos. Szóval emiatt látom fontosnak a  451-et. Azt üzeni, hogy azért olvass papír könyveket is, ragaszkodj a fontosabb kiadványokhoz, hogy ott legyenek könyvespolcodon is, kinyomtatva - mert azt a tartalmat már nem lehet meghekkelni - legfeljebb elragadni tőled, és elégedni. 451 Fahrenheit fokon.

Magam Braburyt zseniális látnoknak látom évtizedek óta. Nem hinném, hogy bármely üzenet a múltból akutális dolgokat képes üzenni, ha nem látnok, aki írta.

Mostani írásomat az ihlette, hogy 2018-ban az HBO saját gyártásban újraforgatta a filmet, és egyáltalán nem rosszul sikeredett szerintem. És a nagyon sajnos, hogy ma nagyon aktuális is. Gondolom, ezért forgatták újra, modern jelenlegi és közeljövőbelinek látszó platformjainkat belekomponálva.