Fontos, hogy gyerekszíved legyen. Ez a konlúzióm.
20 évesen gyerekszívem volt, töretlen, hittel s erővel teljes, vidám. De nem voltam normális, s azt váták tőlem, hogy meglett emberként, házasan, illeszkedjek be a felnőttek társadalmába. Hogy ne az igazságban higgyjek, hanem a korrupcióban, hogy ne legyek naiv, ne bízzak, inkább legyek gyakorlatias - ami a gyanakvót, a bizalmatlant jelentette a többség szemében. Hát mivel hiszékeny voltam, ráléptem erre az útra. De valahogy csak nem voltam jó "normálisnak", valahogy nem az én utam volt. Persze hogy nem, de kellett egy jó nagy 15 éves vargabetű, míg erre rájöttem a magam bőrén.
Seneca írt a szilvaságról, amit én csak későn olvastam. Miszerint, lehetsz Te a világ legzamatosabb szilvája, kívánatos, édes, mégis lesznek emberek, akik nem szeretik a szilvát. Mert ők a banánt szeretik. Akarhatsz az ő kedvükért inkább banán lenni, mert fontosak neked. De látnod kell, hogy csak középszerű banán leszel, akármennyire is igyekszel, hisz Te tulajdonképpen szilva vagy. S középszerű banánként azt is tapasztalhatod, hogy lesznek emberek, akik nem szeretik a banánt, akármenyire töröd magad. De mindig lehetsz a világ legzamatosabb szilvája.
Hát én szilva vagyok.
Van egy másik, személyes történetem is, ami idevág. Úgy 5 évvel ezelőtt kaptam új, fiatal kollégákat. Akkor voltam 37, ők 25. Észrevettem, hogy sok fenntartásom van a stílusuk miatt, de elég hamar rájöttem, hogy én vagyok begyepesedett vén fasz. Kiszáradtam a sok felnőtt között. Amikor ezt elmondtam nekik, annyit mondtak csak: " Láttuk mi ezt, Mester, de szeretünk. Ne aggódj, semmi sincs veszve még. Jó anyag vagy, gyere velünk!". Ez a szeretet indított el felfelé a lejtőn, mindjárt elfújta a faszkalapomat, így lettem pár év alatt újra élővé, akárcsak Peter Pan. Volt pár jó és igazán boldog évünk együtt. A sors furcsa fintora, hogy ők időközben elkezdtek polgárosodni, felnőtté válni, karrier, család satöbbi, s eközben pár esztendő alatt maguk indultak meg al begyepesedés lejtőjén. Szeretem őket, remélem lesz ez még így sem. Nem felejtettem el, amikor én voltam az ő helyükben s ők segítettek rajtam.
Hogy miért mondtam el ? Hogy ne légy komoly felnőtt, mert attól nem leszel boldog. 42 vagyok(még szerencse, hogy nem 60, bár sosem késő ébredni), már visszafelé jövök arról az útról, amiről még Te hiszed, hogy vezet valahova. Igen vezet, de nem oda, ahová gondolod. Az életed, boldogságod az út során találod meg, az a bizonyos elképzelt cél nem létezik. Ha felérsz majd a hegy csúcsára, látni fogod, hogy a másik oldalon sincs Boldogságország, onnan lefelé vezet az út egy ugyanolyan síkságra, amelyen át érkeztél, csak annyival leszel könnyebb helyzetben, hogy jobban átlátod majd, merre kanyarog rajt az út. De továbbra is minden Rajtad múlik.
Szóval, legyen gyerekszíved. Tudj megállni játszani, nevetni, akkor is, amikor fontos dolgod lenne (egy felnőttnek mikor nincs?), tudj könnyed és laza lenni, tudd elengedni iszonyú fontos terveket, ha épp boldog lehetsz - mert sosem tudhatod, hogy teljesülnek-e. Legyen mindig egy jó gondolatod, hogy repülni tudj a szárnyán - és boldog leszel. A felnőttektől hiába vársz ilyeneket, ők csak komolyságról, felelősségekről meg nagy tervekről fognak regélni Neked, csupa olyan dologról, amit egyfelől maguk sem valósítottak meg sosem, ha meg mégis, akkor nem lettek általuk boldogok. Csak megöregedtek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.