Férfi blog

Láttam ma egy filmdrámát, a címe "Sötét szárnyak suhogása". Nehéz, megtörtént eseményeket dolgoz fel, a dél-amerikai diktatúrákban elhurcolt embereken elkövetett erőszak traumáit, ahogyan az azt túlélők próbálják feldolgozni. A történet a rossz élmények elengedésének illogikus, lassú és vívódásokkal teli folyamatát mutaja be egyes emberek, főleg nők szemszögéből. Erről jutott eszembe Jézus eme tanítása:

"Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad" /Jn 20,23/

Ugyan egy agyon szajkózott, elcsépelt mondatnak hangzik, mint megannyi más is a Bibliából, de nem az. Az ember természetes törekvése, hogy békében és jólétben éljen, jót tervezve és kerülve a rosszat. Azonban épp e magatartása, önakarata túlzott érévnyesítése miatt nem érti meg e mondatok többségét, vagy fontosságukat, igazi jelentésüket. Botrányosan hangzik, de átfordítom újmagyarra: aki nem éli meg a rosszat, amit sorsa elévet, inkább kerüli azt minden alkalommal, azt felkészületlenül éri a sikertelen árokugrás és tudati következményei. Sokat megélt emberek tudják ezt, akik vagy a hosszú életkor miatt, vagy a túl sürű történések miatt nem tdutak minden gödröt kikerülni, habár szerették volna. Aki kerüli a nehézséget, nem tanul meg veszíteni, s ennek okán újrakezdeni sem. Békeidőben, kényelemben természetesnek tűnik az egészségesnek mondott törekvés a vegytiszta boldog életre, azonban az élet és történései nem kiszámíthatók. Azt is mondhatnám, hogy ha megpróbálsz e Könyv játékszabályain kívül játszani, akkor eelkerülhetetlenül szembesülni fogsz azzal, hogy közülük számosat megszegtél. Van benne egy sérhetetlen logika, miszerint nem kerülhetők meg szabályai, akár hiszel bennük, akár nem. Ezt csak objektíven, kívülről nézve mondom.

Miért itt cikkezek erről épp? A lelki, fizikai traumáknak van egy életgörbéjük az emberben. Először a fel nem fogás, a felháborodás, hogy hogyan történhetett ez meg velem. Aztán a következő lépcsőfok a történtek, a valóság elfogadása, de többnyire a történtek súlyának felelősre hárításával együtt. Mert az igazság érzetünk egyensúlyt követel - ha bűn esett, akkor annak felelőse is van. Ez igaz, csak ez a logika nem oldja fel a trauma nyomait. Ok, hogy van felelős, de a következő logikai lépcsőfok az események visszarendezését követelik meg a bűnöstől, erre pedig a legritkább esetben szokott sor kerülni. Gondoljunk pl egy gázolásra, amelyben elvesztettük szerettünket - őt nem lehet már visszahozni. És itt reked meg a logika és zárja börtönbe a szenvedő felet is. Mert elvárásai jogosak lennének, de nem teljesülhetnek és ezzel maga is felvesz egy megoldhatatlan feszültségforrást, amit sokszor egy életen át cipel. Ebben a helyzetben különböző emberek különböző idők elteltével szoktak rájönni, hogy van harmadik út is: el kell engedni ezt a terhet. Ez általában a lélek ösztönös törekvése, amikor már túlhordottnak, felesleges ballasztnak érzékeli a fájdalmat, amit akkorra már csak az eseményfelől kialakított gondolati besorolás, gondolatláncolat tart a szenvedőhöz kötözve, vagyis hogy akként gondolunk az eseményre, hogy valami márpedig történt. Lelkünk fájdalmai, érzéseink párolognak, enyhülnek vele kapcsolatban, változnak, ezt időnként csak úgy tapasztaljuk, észrevétlen folyamat. Ám az eseménnyek és a fájdalmunkkal kapcsolatosan rögzített gondolatok, tudati minősítők nem szoktak megváltozni maguktól, hisz tudatos cselekvésünk során keletkeztek, azokat tudatosan kell(ene) tehát az érzésekhez hozzáigazítani. (Van különbség a trauma érzelmi hatása és annak gondolati elkönyvelése között: igen, engem bántott valaki. Ez utóbbival önmagunk tudatosan kategorizáljuk, meghatározzuk  magunkat, mintegy ödakötözvén személyiségünkhöz a bántottságot, míg az érzéseknek, érzelmi reakcióinknak csak elszenvedői vagyunk, akárcsak másféle érzékeléseinknek.) A tudat alakításának, revíziójának azonban a logika szokott gátat szabni, ami az igazságérzetről s egyéb érzéseinkről kialakított más gondolatok között ellentmondást észlel. Nagy csapda. A varázs kulcs itt az, hogy a gondolkodás formálható: amit magunk alakítottunk ki benne, azt át is alakíthatjuk. Van hatalmunk az elengedésre - önmagunkkal szemben is.  Az érzések elnyomása nem jó pálya, bár többnyire ezzel orbálkoznak az emberek automatikusan, mert könnyebbnek látszik. De azok dolgozni fognak akár egy életen át is egy emberben, komoly működési problémákat okozva. Kérdezz meg szakembert, ha nem hiszed. Innentől már csak az egyén tudatosságán és tudatos döntésén múlik, be tudja-e helyzetét látni vagy sem. Ha igen, egy megfelelő pillanatban megszabadulhat terhétől. Ha nem, akkor bizony akár egy életen át is kínlódhat - feleslegesen.

Láttam haláluk előtti időszakban megváltozó embereket, láttam az ilyen  és hasonló terhek alól felszabadult arcokat. Megéri a fáradtságot - boldog leszel, ha csak kevés időd van hátra esetleg, akkor is. De láttam olyanokat is (ők vannak többen szerencsére), akik nem haltak meg, csak nem szenvednek már évtizedkig hordozott terheiktől és boldogabbak azóta.

Szóval, a fent idézett mondás hangsúlya az elengedésen van (elbocsát, megbocsát szinonímája), s például az említett, nagyon is gyakorlatias, messze elható negatív élményeinkre lehet tökéletes gyógyír. Lehet, mert az emberen múlik, belátja-e, alkalmazza-e. Az idézet is csak lehetőségként említi, feltételes módban, azaz a döntés a miénk.