Férfi blog

Eleinte csak kiírtam magamból érzéseimet, vágyaimat, gondolataimat. Gondolat-ember voltam sokáig, lélek-ember, vagy ahogy tetszik. De, idővel felkaptam a szörfdeszkára, amit látásaim favorizáltak. És eljött az a pillanat, amikor az életem már gyorsabban, mélyebben, három, sőt több-dimenziósabban történik, mint amire vágytam valaha. Ha a háromnál több dimenziót tudod értelmezni, akkor neked mondom, hogy mindben egyszerre tágulok, egyidejűleg történnek velem a dolgok. Elementáris élmény, ugyanakkor gyötrő is. Ahogy tágulnak a dimenziók számomra, úgy egyre inkább cincálnak is az erők, amik azokban egyenként hatnak. Nem tudom leírni szavakkal mindazt, ami történik velem. És Ikrek lévén ez nehézséget, dugulást okoz számomra. Mert megszoktam, hogy ami történik velem, azt meg tudom fogalmazni. De most nem tudom. Nincs rá elég időm. Gyorsabban történnek a dolgok. Az idő épp csak az emésztésükre elég számomra, arra már nem, hogy meg is írjam. Zéró ülepedési idő, mármint a korábban megszokott tempóhoz képest. Pontosabban, amit régen írásra fordítottam, az most csupán a megértésre, megemésztésre elegendő, írásra már nem futja.

Elfogadtam hát, hogy nem fogom megírni, ami történik velem, hiába szeretném, hiába volna jó. Talán ezt i szándékosan alakította így az élet. Hogy ne mondhassam el. Talán ez is csak egy adott kor megszokása volt, amikor ez elegendő volt  a boldogságomhoz, most azonban már kevés. Megértettem, hogy nem az számít, mi az, amit ki tudok fejezni magamból, hanem amit megélek. És utóbbira helyeződött a hangsúly, már egy ideje. Hogy nekem is ketyeg az óra. Ma már még csak nem is sajnálom. Megértettem az Élet üzeneteit. Pofád befogod és kussolsz. Csinálod, éled, amit kell. Új dolgokat tanítok neked, amiktől kiteljesedsz, kiteljesedik életed. Nagyjából.

Írnék a szexről, szerelemről, ami inkább szeretés ma már az én fejemben, szívemben. Hozzászólnék számtalan íráshoz, de képtelen vagyok. Nem tudnám elmondani sem a mitet, sem a miértet. Olyan élményeim vannak, amiket emberi szó nem fejezhet ki. Most a történés a lényeg, nem az, hogy el tudom-e mondani másoknak vagy sem. Mert az élet, az egyéni. Az enyém, a tied, vagy az övé. Mint, amikor messzire vetődünk egymástól és bár sajnáljuk, hogy a másik nem lehet ott velünk, azért pontosan tudjuk, hogy ez szándékos, hogy az a másik is a mag élményeit éli meg, amit épp úgy nem oszthat meg velünk, ahogy mi sem ővele, s hogy ez az élmény, tapasztalás is kölcsönös.

Mindegy, hogy én mit éltem meg, ha úgysem értenéd, mert te nem élted meg. És fordítva is így van, mindegy, hogy mit éltél meg, mert nem tudod nekem elmondani, nem tudod átadni nekem, vagy ha azt én nem éltem meg. Én nem tudhatom, te nem tudhatod. Mert azt tudja bármely ember fia, amit megélt, átélt. Nem tudunk hát okosabbak lenni egymás életéből, mert nem tudjuk átadni egymásnak tapasztalásainkat. Ezt is az élet műveli velünk. Mert úgy gondolja, nem az a fontos, hogy egymásra figyelve mit tanulunk fejünk által, hanem, hogy élményeink legyenek.

Érteni értem ezt, de nehezen alkalmazkodom az ebbe foglalt magányhoz. Akartam boldog lenni, és az is vagyok. Csak valahogy azt képzeltem éveken át, hogy amikor ez lesz, akkor majd el tudom mondani másoknak, meg tudom osztani. De nem így adódott. Hasonlatos ez a Jom Kippur ünnepéhez, amikor azt mondta Isten a zsidóknak, hogy ünnepet üljetek, de felövezzétek ruhátokat (magyarul: a kaftán szegélyét gyűrjétek öveitekbe, hogy futni tudjatok, ha itt az idő), és úgy egyétek a bárányt. Valahogy én is így vagyok a saját életem diktálta teendőkkel, vagy 1,5 éve. A megszokott, a klasszikus nem működik azótától fogva. Magamért kell tennem, amit teszek, nem mondhatom el, sem részletesen, sem eszenciálisan - mert most a történésen van a hangsúly, és az gyorsabban történik, minthogy elmondhatnám. Rég fel van gyűrve a kaftánom szegélye övembe, és régebb óta futok is, mint gondolnád. Tekintheted ezt úgy is, mint előnyt, másokkal szemben, akik lassabban fogják fel az élet dolgait. Nem tudósok aktuális álláspontjai szerint szemlélem s élem az életet, régóta nem. Mert sokkal több az egy ember számára, mint emberek tudása, belátása szerinti kanosszát  hivatalosan megjárt  személy élményei, mit amazok megengedtek számára. Ebben van a lényeg. Hogy mindenki úgy, aszerint és annyiban él, tapasztal, ahogy azt magának megengedi. Engem sosem tett boldoggá, amit a boldoggá avatottak, vagy doktorok megengedtek más emberek számára, mint boldogság faktort. Nem az volt korlátom, hogy ők mit hittek s engedtek meg másoknak sajátjaik mentén. Remélem, értjük egymást:) Az élet nem annyi, mint amit mások megengednek számodra belőle, saját korlátaik mentén. Az övéké csupán annyi, amit birtokba tudnak venni szemléletül, belátásuk mentén, de ez rád is érvényes. Meg rám is. 

Nem mindegy, hogy az ember az élet birtoklásáért küzd, vagy az életellenesek ellen harcol. Nem ugyanaz a kettő, bár elsőre megtévesztő lehet. Az előjel más, az irányultság, amely végül a begyűjtött élményekben mutatkozik meg. Valamiért küzdeni, tenni, az nagyon nem ugyanaz, mint valami más ellen küzdeni, tenni. Lényeges különbség. Lényeges különbség van a között, hogy megvédted magad, nem vesztettél, vagy legyőzted az ellenséget, porrá zúzva. Nagyságrendi különbség. Előbbi esetben fennáll a lehetősége, hogy visszajön és újra és újra kénytelen vagy ugyanazt a csatát megvívni. Utóbbi esetben meg minőségi változást hoz életedbe, ha egszer s mindenkorra legyőzted ellenségedet, életed ellenségét. Ugye, hogy nem mindegy?

Vajon fontos-e, hogy miként tesz szert egy ember ezer karátos zafírra? Nem hinném. Az a lényeg, hogy ő találta meg, birtokosa neki. Övé az élmény. Ez a lényeg.