Férfi blog

Mindenkinek szüksége van élete különböző fázisaiban példaképekre. Nekem is voltak, vannak is, sőt lesznek is. Általában nálamnál tapasztaltabb emberek. Nem feltétlenül idősebbek, de az esetek többségében ez a jellemző. A példakép keresés oka az ösztön az emberben, amely nélkül nem volna képes életben maradni, tanulni élete nem tudatos korszakában. Az ösztön nem múlik el, szűnik meg egyetlen emberben sem a tudatossága kialakulásával, legfeljebb a tudata szorítja azt háttérbe.Kinek, hogy a jó, mondanám. Mondanám, ha azt látnám, hogy hemzseg az életünk az önmagukra talált emberek tömegétől, sikeres a többség, azaz ez a járható út. Mondanám, ha nem épp a felnőttkori tapasztalásaim okán újítottam volna meg, szabadítottam volna fel magamban a minta utáni tanulás ösztönét.

Szóval, nekem is vannak példaképeim, mindegyik a tekintetben, amiben számomra előre mutató. Közülük egy ma ünnepli a születésnapját. Róla szeretnék megemlékezni, érdemei elismeréseként. Az emberben legyen annyi alázat, hogy akiktől tanult, azokat tiszteli, annak okán, hogy kapott valamit tőlük. A kisebb a nagyobbtól, ez indokolja a tiszteletet, ha logikusan akarom nézni a jelenséget.

Szikár alkatú, érett, komoly férfi, sok év óta. Markáns arc, néha könyörtelen, máskor ravasz, szemtelen félmosollyal.

Kevés szavú volt mindenkor, ám amennyivel kevesebb jött ki a száján, annál több fejeződött ki tetteiben, ábrázolásban, alkotásban, tanításban és kreativitásban az évek hosszú sorában. Bölcsességnek tetszik ez az én szememben, amire egy férfinak igyekeznie kell élete során, s ami egyben életcéljai is kell legyen. Ha csak annyira vagyok okos, amennyire mások tanítottak, akkor hol vagyok én? Hol van mindaz, amit én tehetek a világhoz, környezetemhez, amit nekem kell sors szerint ahhoz hozzátenni, abban létrehozni? Céllal születik minden ember a Földre, az bizonyos.

Mit kedvelek benne, megnyilvánulásaiban? A hitet, az önmagába vetett hitet, mindenek előtt. Nem triviális a 20. században, hogy egy férfi nem csak tudja, de meri is vállalni önmaga eredeti személyiségét, annak vágyait, törekvéseit. Nem, nem a  korszakos celebideálokról összeollózott hamis imidzsre gondolok itt, hanem arra a személyiségre, akinek nem kell kinyitnia az újságot, vagy a netet ahhoz, hogy tudja mit kell tennie aznap. Mert nem attól függnek tettei, hogy mások mit tesznek. Hanem van saját ötlete, céljai, amelyekről tudja, hogy igen, helyesek, s akarata, kitartása is megvan mindezek megvalósításához, következetes képviseletéhez.   

A Biblia szerint egy ember életét annak végéből lehet megítélni, nem hamarabb. Mert az történt meg, amit már láttunk, ennél az egyszerű oknál fogva. Minden másról csak vélelmünk lehet. Hogy volt, hogyan lesz. Fikciók a képzelet szárnyán, amelyekben sokféle motiváció keveredhet, többnyire önmagát csalva meg az ember.

Néha észre sem vesszük, hogy ki, miben példakép számunkra. Egyszer, régen hallottam egy mondást. Miszerint minden ember életében fel-fel bukkannak úgynevezett mérföldkő-emberek. Akik tanítják valamire, akiktől kap, csak úgy, kéretlenül, nem tervezetten, vagy akár önös akarata ellenében. Az ajándék szó e kifejezés egyszerű magyar szinonimája. S ajándékot kapni jó élmény, építő. Nem elvesz valaki tőled, hanem ad valamit. Csak úgy. Én leginkább a gazdagsággal indokolnám, miért ad valaki csak úgy ajándékot bárkinek. Gazdag, mert van valamije, amiből adhat, s ha megteszi sem lesz kevesebbje, sőt maga is gazdagodik közben. Tehát gazdag az illető, mindenképp.

S a gazdagság hatalom. A hatalom pedig magabiztosságot és nagyvonalúságot kölcsönöz birtokosának. Hisz nincs mitől félnie. Félni az fél, akitől elvehetnek valamit - de aki maga ad, a sajátjából, saját akarata mentén, azt nem lehet kifosztani. Ez a magatartás, öntudat pedig lényegénél fogva feltételez valamely mértékű szerénységet.

A minták utáni tanulás nem azonos az iskolában való regulázással. Nagyon nem. Előbbi esetben ugyanis a tanítvány motivációja segíti elő a folyamatot. Tanul, figyel, elsajátít, mert valami felkeltette az autentikus érdeklődését. Ha megfigyelsz ebben a helyzetben bárkit, akkor azt látod, hogy nyitott, elfogadó, feltétel nélkül, lágy, mint a szottyadt alma, szerény - és ezen magatartás részhalmazok együttese okán képes elsajátítani bármi újat. Nos, talán nem árulok el titkot azzal, hogy ezen felismerések miatt engedtem teret tudatosan a 4. X-en túl a minta utáni tanulás ösztönének magamban, életemben. A mintákat sosem kellett keresni, azokat valahogy adta az élet. De most félretéve az eszmefuttatásomat, inkább visszatérek posztom tárgyához, úgy illik.

Gyerekkoromtól fogva vonzónak találtam. Olyan passzolónak. S egyszer csak azt vettem észre, hogy az eltelt évek, évtizedek  sorában pár ember nem cserélődött le. Elkezdtem kutatni, figyelni magamban az okokat, hogy miért is nem. A konklúzió nem bonyolult - mint, ahogy nálam soha semmi sem az:)

A minta érvényessége addig tart, amíg van mit tanulnia az embernek a másiktól. És ha a másik emberben sok olyan dimenzió van, amely releváns az én életemben több korszakon át is, akkor bizony előfordulhat, hogy valaki megmarad évtizedeken át is példaképként, azaz, ennyi idő után is képes felfelé húzni, számomra követendő, előre, a jövőmbe mutató dolgokat mutatni. Nincs ebben semmi szégyellni való, azt gondolom. Azt is gondolom, hogy e szerénységet az hozza meg az ember számára, ha sok ilyen példakép adódik az életében, illetve minél többet felismer közülük s él az élet adta lehetőséggel. A közös pont, amit volt szerencsém megfigyelni, az ugyanis a szerénység minden példaképemnél. Ez a közös metszetünk mindenképp, akár filmszínész, művész vagy tudós, politikus, vagy éppen szakmabeli az illető. 

Kicsit furcsán alakul ez a szülinapi megemlékezés, méltatás, de már megszoktam, hogy az az igazán jó, amikor azt mondom, ami kikívánkozik. Ő is így gondolja, egyetértene vele, ha olvasná e sorokat, ebben biztos vagyok. 

Szóval, amiben példa számomra mind e mai napig a megemlékezett személy, az a biztos tudás, az akarat, és az ezek nyomán megvalósított teljesítmény. Bármiben. Úgy értem, hogy az élet bármely területén, közel konzisztensen. Közelt csak azért mondok, mert  senki sem tudhat mindent, még a legtehetségesebb, legpolihisztorikusabb berendezkedésű emberek is elrontottak ezt-azt, ők sem tökéletesek. Láttam, tapasztaltam, tudom. Én ezt tudom biztosan. Ezért nem törekszem magam sem tökéletesnek lenni, valamely imidzsnek megfelelni, azt mutatni magamról, mert hazugság lenne. Alapértelmezett, hogy nem várom magamtól sem és másoktól sem olyasmit, amit beláttam x ember életén okulva, hogy nem elvárható, mert nem tudják teljesíteni. Ekként nem várom el magamtól sem, nem tűzöm ki célul - és persze mástól sem várom el ennek okán. Mit is mondtam? Konzisztencia. Például ebben is. Szerintem, bárki életben a jót kell és lehet értékelni. Abból adhat valamit az őt körülvevő világhoz, ha híresség, ha egyszerű takarítónő. Már, ha van ilyen benne, ezt azért hozzáfűzöm. Aki csak kapni akar az élettől, azon emberekben általában nem tud megnyilvánulni mindaz, amit ők adhatnának másoknak, ez egy másik igazság. Ezért fontos a motiváció, hogy ki, mit, milyen motivációból tesz.

Például, egészen bizonyos, hogy aki hírnévért, elismertségért tesz bármit,  ez motiválja elsődlegesen, nos, legyen bár akármilyen tudósa bárminek, az nem fog elismertséget aratni. Ellenben akarni fogja aratni mindezt, ezért ki fogja akarni erőszakolni másokból, de legalábbis törekedni fog erre. De ez a törekvése nem érhet célt, mert az embereknek ez nem szimpatikus, általában. A könnyedséget nem lehet erőszakkal megszerezni, pont az a lényege, hogy nélkülözi az erőszakot. Van, az a lényege, szemben a szeretne lenni törekvésével. Óriási szakadék tátong e kettő között, majdnem egy világegyetem, amely hézagot az emberi akarat önző vágyása mentén sosem képes áthidalni. Az elismerést ugyanis bármikor az életben az adja, önként, saját szabad akaratából, akire a másik személy hatást gyakorolt önnönmaga teljesítményével. Azaz, jó minta volt mások számára, ez itt a lényeg. Elvenni, kikényszeríteni tehát az elismerést, az jellegénél fogva képtelenség. A manipuláció ezzel szemben sosem érhet célhoz. 

Sokat beszéltem valakiről, anélkül, hogy konkrétan megneveztem volna, vagy utalást tettem volna személyre, tevékenységére. Azt gondolom, hogy már az lényeges önmagában, hogy csupán életemre hatást gyakorolt eszenciáiról ennyi mindent tudtam mondani, személye említése nélkül. Azt meséltem el, amit adott, s talán ez a fontosabb, mint a személy, aki adta. Azt gondolom, hogy ezt a nézőpontomat ő is osztaná. 

Az élet vicces. Ma sokan emlékeztek meg egy ember születésnapjáról kis hazánkban. Nos, én egy másikéról emlékeztem meg, félig véletlenül, félig tudatosan. Egy olyan emberéről, aki felé elismerésemet tanúsítani számomra nem kényszer, sosem volt az, és amit nem a tőlem való elvárás kényszerített ki,  hanem saját örömöm, jókívánságaim. Valaki felé, aki előtt önmagáért, életteljesítményéért önként hajtok fejet mintegy 2 évtized óta, tiszteletből,  és ennyi idő alatt életével, életteljesítményével bizonyította, hogy nem érhet csalódás - mert mindaz, ami előtt fejet hajtok, nem ígéret, hanem történelem, asztalra letett teljesítmény. Ami egy rendes embertől alapjáraton elvárható egyébként.

Nos, ma töltötte be 83. születésnapját Clint Eastwood, filmszínész, rendező, producer, zeneszerző és zenész, mindez egyetlen személyben, aki ráadásul mindezeket képes akár egyetlen filmben is ötvözni, bármiféle minőségi romlás nélkül. 

Boldog születésnapot kívánok tehát, és azt is, hogy az általa áhított 100 éves kort megérje aktívan!