Nem vagyok érzéketlen, sőt, inkább ellenkezőleg. Ha bármit is írtam bármikor, bárhol, az csak arról igyekezett szólni, hogy hogyan ne váljunk embertelenekké.
Pár évig működött e szemlélet, amíg szelídebbek, öntudatuknál levőbbek voltak az emberek e kis honban. De aztán, hogy elszabadult a pokol, kezdtek megváltozni - és mára már nagyon megváltoztak. Én tudtam 6 éve, mit, miért írok nyilvánosság elé miért tárok. Mert fontosnak gondoltam, azért. Mások számára hasznosnak. Jövőjük alakítása érdekében hasznosnak.
De, ma már látszik a tömeges tendencia, hogy mindenki a maga aktuális személyes ideológiáiban hisz, hiszi, hogy miközben megalkudott sok tekintetben, s ennek védelmében leoltott sok mindenkit, aki megpróbálta megtántorítani a szakadék felé vezető úton, nos, elment az étvágyam.
Ez persze nem azonos azzal, hogy magam megváltoztam volna - fittyfenét. Ma is az az ember vagyok, aki elkezdte ezt a blogot. Az, aki írt bele mindenfélét évek sorában, ha vihar volt épp, ha sütött. Gondoltam, ha bármikor hozzátehetek az emberek életéhez építőleg, annak helye van itt.
Aztán pár év után feladni igyekeztem, pontosabban nem igyekeztem, de valahogy értetlenség közepette találtam magam, láttam, hogy a tömeg után rohan egyre több ember, abban bízva, hogy az önálló gondolkodásra, érzésre való ráállás helyett jobb választásnak tűnik a tömeg aktuális megalkuvásainak szemléletét követni.
Nos, én is majdnem elhittem, hogy kész, vége, befejeztem. De. Aztán megláttam nem rég, hogy ha nem írok, akkor ezt a vonalat, értékrendet senki nem fogja képviselni - mivel megláttam azt, hogy mennyire hiányzik többek közt a te életedből is. Mert azt láttam, hogy egyre tanácstalanabb vagy. Én pedig azért váltam azzá, mert nem tettem - félbehagytam - , amit megalapozottan kezdtem el itt valaha.
Szóval, már nem akarom átkeresztelni valami menőbbre, divatosabbra e blogot - hisz ami itt van, itt született, az mind valami eredeti. Nem holmi nyugati bulvár magyarított kiadása. Talán a köröttem tapasztalható szellemi, érzelmi nyomor az, ami kirántott e blog temetéséből - még is csak szükség van rá, van neki helye a magyar médiában.
Pórbáltam a Facebookon érvényesülni - nem a népszerűbb platform miatt, hanem mert ott kevéssé kell átgondolom, mit is s hogyan írnék. Mert itt valamiféle nyomás nehezedik rám, megfelelésileg azóta, hogy első bejegyzésem kikerült az index.hu-ra, s eleinte helyesírási hibákat firtató kommenteket kaptam. Az ilyesmi egy mezei fb felhasználó posztjai esetében fel sem merül. Viszont, az is igaz, hogy az ember ne akarjon kommentekben egész posztokat publikálni ott, mert nem mindenki hálás érte. Valami fura világban élünk, asszem.
Szóval, tegnap megszületett bennem egy új inspiráció - még is csak itt van az én helyem, eredendően - , ezért feltámasztom e blogot.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.