Vagyok a pillanat, vagyok a kétely,
illatos vajaskenyér csurgó mézzel,
vagyok vihar vagy csendes eső,
vagy énekesmadár, a korán kelő,
ki vidámságot hoz borús álmodra,
amikor harsányan ülök párkányodra.
Szemedből kiverem rossz álmodat:
Hé, pajtás, ébredj fel, kel a Nap!
S ha engedsz hívó szavamnak,
felkelvén láthatod azt csodálatosnak,
megtelsz új reménnyel, kedvvel,
nem harcolsz már az elemekkel,
csak valahogy oktalan boldogabb vagy -
igen, ezt Te csinálod magadnak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.