Az éj betakar fekete leplével,
álmodhat bárki, amit elképzel,
párnára hajtott fők elnyugvó sóhaját
nem hallja senki, csak e néma barát,
kinek köntöse ezernyi titkot rejt:
van, ki álmodik ilyenkor, más meg felejt.
Előkerülnek titkos vágyak, sóhajok,
melyeket rabságban tartanak a nappalok,
ahol nincs idő s hely megélni őket,
vagy tán nevetségesek a Veled élőknek,
bár maguk is egytől egyig álmodoznak,
de csak esténként mernek, a csillagoknak.
Az éj meleg, tücskök, békák zenélnek,
kellő táptalaja ez vágynak, reménynek,
ilyenkor valósággá válik a lehetetlen,
s a valóról látszik, milyen értelmetlen.
Édes álomba ringsz lassan, szuszogva,
amit ébren kezdtél, azt szőve álmodba.
S a Hold csak mosolyog csendesen,
amíg birodalmán átvonul kéjesen,
betakargat magányost, árvát, párokat,
vigyázván, nehogy megzavarja álmukat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
-Ani- 2011.04.30. 22:03:07
Mr. Waszabi 2011.04.30. 22:07:13