Egy ideje nem írtam. Próbáltam kikeveredni a belső sávból, kisorolni balra, hogy majd le tudjak kanyarodni, amerre a saját utam visz, amerre nekem kell mennem az életben. Kicsit nehéz volt kisorolni, olyan nagy az információs nyomás ma, megy a tömeg az árral, zárt sorokban. Hiába, a politika s a média is nagyon igyekszik befolyásolni az embereket, formálni gondolkodásukat, s ezáltal irányíthatóvá tenni őket. Sikerrel.

Már egy éve észrevettem, hogy a napi politikai gazdasági történések reakcióival telt meg e blog is általam, s azt is, hogy ez valójában nem én vagyok. Pontosabban nem ennyi vagyok csupán, nem ez a teljes életem. Kulturált, szabad közegben értelmesnek tartom a közélettel kapcsolatos vélemény nyilvánítást, ha annak lehet formáló hatása, de ha észreveszem, hogy szándékosan vetnek valakik koncot, hogy kiszámítható robotkutyaként foglalkoztassanak, nos, akkor szoktam változtatni a szokásaimon. Mert ember vagyok, nem kutya.

Sajnos, hiába vettem észre a fenti folyamatot, akkora globális nyomása van a médiának, hogy sokáig képtelen voltam kiszállni, lehetett bennem is indulatokat kelteni. Ezt nehéz volt megtanulnom kezelni, új felfedezés volt számomra. A másik ok, hogy amíg láttam reményt a jobbításra véleményeim, látásaim megírása nyomán, addig megtettem, még ha gyakorta ambivalens érzésekkel is. Szóval e kettősség határán egyensúlyoztam, de egyre kevesebb elszántsággal.

De van egy másik okom is a hallgatásra. Jellemzően emlékszem rá, ha már valamit megírtam, kellően kiveséztem egy témát s utána nem írom meg többé újra. Kiírtam magamból és kész. Nos, a kurrens magyarországi történésekkel kapcsolatban már mindent megírtam, ami kikívánkozott és újdonságok meg nincsenek, nem változott semmi egy év óta. Most hát hallgatok és szemlélem a korábban vélelmezettek bekövetkeztét, annál is inkább, mert még az én fantáziámat is meghaladja mindaz a romlás, annak ezernyi és sokkal erőteljesebb megnyilvánulása, amiket mostanra gondoltam megvalósulni, fél éve, egy éve. Húsomba vág nekem is, kézzel fogható módon. Érzem a szagát közelről, és fizetem a közös projekt veszteségeit. Nem csak anyagiakban, de a közhangulat romlása, a kilátástalanság tekintetében is. Nincs kedvem például verseket írni, nem olyan időket élünk. Szépeket most nem tudok, negatívat meg nem akarok. Inkább hallgatok, dolgozom, élek, élvezem az élet szépségeit. 

Ja, és közben eldobtam a doktorimat. Annyira leértékelődött már. Helyette időszerűnek láttam inkább felvenni a Mr. előtagot, jelezvén, hogy alapvetően konzervatív emberi értékrendet vallok, nincs közöm az itt egyre erőteljesebben épülő neo-államkommunizmushoz. Szép napot mindenkinek:)