Férfi blog

Értelemes, gondolkodó embernek könnyen ugrik egyik gondolatról egy másik az eszébe. Aki rendszert keres az életben, történéseiben - s a gondolkodásnak többnyire ez a célja -, annak  vigyáznia kell ilyenkor, mit mivel köt össze, miből alkot rendszert fejében. Gondolatot gondolattal s érzelmet gondolatokkal is lehet összekötni, amik azután együtt járnak. Sok téves gondolatmenetnek, reakciónak oka lehet ez később. Elválasztani már sokkal nehezebb őket. Van amikor helyes az összekötés, valamikor károsabb, mintha nem is gondolkodott volna. Érzeni kell, mikor kell megállni és mikor nem.

Láttam ma egy filmdrámát, a címe "Sötét szárnyak suhogása". Nehéz, megtörtént eseményeket dolgoz fel, a dél-amerikai diktatúrákban elhurcolt embereken elkövetett erőszak traumáit, ahogyan az azt túlélők próbálják feldolgozni. A történet a rossz élmények elengedésének illogikus, lassú és vívódásokkal teli folyamatát mutaja be egyes emberek, főleg nők szemszögéből. Erről jutott eszembe Jézus eme tanítása:

"Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad" /Jn 20,23/

Ugyan egy agyon szajkózott, elcsépelt mondatnak hangzik, mint megannyi más is a Bibliából, de nem az. Az ember természetes törekvése, hogy békében és jólétben éljen, jót tervezve és kerülve a rosszat. Azonban épp e magatartása, önakarata túlzott érévnyesítése miatt nem érti meg e mondatok többségét, vagy fontosságukat, igazi jelentésüket. Botrányosan hangzik, de átfordítom újmagyarra: aki nem éli meg a rosszat, amit sorsa elévet, inkább kerüli azt minden alkalommal, azt felkészületlenül éri a sikertelen árokugrás és tudati következményei. Sokat megélt emberek tudják ezt, akik vagy a hosszú életkor miatt, vagy a túl sürű történések miatt nem tdutak minden gödröt kikerülni, habár szerették volna. Aki kerüli a nehézséget, nem tanul meg veszíteni, s ennek okán újrakezdeni sem. Békeidőben, kényelemben természetesnek tűnik az egészségesnek mondott törekvés a vegytiszta boldog életre, azonban az élet és történései nem kiszámíthatók. Azt is mondhatnám, hogy ha megpróbálsz e Könyv játékszabályain kívül játszani, akkor eelkerülhetetlenül szembesülni fogsz azzal, hogy közülük számosat megszegtél. Van benne egy sérhetetlen logika, miszerint nem kerülhetők meg szabályai, akár hiszel bennük, akár nem. Ezt csak objektíven, kívülről nézve mondom.

Miért itt cikkezek erről épp? A lelki, fizikai traumáknak van egy életgörbéjük az emberben. Először a fel nem fogás, a felháborodás, hogy hogyan történhetett ez meg velem. Aztán a következő lépcsőfok a történtek, a valóság elfogadása, de többnyire a történtek súlyának felelősre hárításával együtt. Mert az igazság érzetünk egyensúlyt követel - ha bűn esett, akkor annak felelőse is van. Ez igaz, csak ez a logika nem oldja fel a trauma nyomait. Ok, hogy van felelős, de a következő logikai lépcsőfok az események visszarendezését követelik meg a bűnöstől, erre pedig a legritkább esetben szokott sor kerülni. Gondoljunk pl egy gázolásra, amelyben elvesztettük szerettünket - őt nem lehet már visszahozni. És itt reked meg a logika és zárja börtönbe a szenvedő felet is. Mert elvárásai jogosak lennének, de nem teljesülhetnek és ezzel maga is felvesz egy megoldhatatlan feszültségforrást, amit sokszor egy életen át cipel. Ebben a helyzetben különböző emberek különböző idők elteltével szoktak rájönni, hogy van harmadik út is: el kell engedni ezt a terhet. Ez általában a lélek ösztönös törekvése, amikor már túlhordottnak, felesleges ballasztnak érzékeli a fájdalmat, amit akkorra már csak az eseményfelől kialakított gondolati besorolás, gondolatláncolat tart a szenvedőhöz kötözve, vagyis hogy akként gondolunk az eseményre, hogy valami márpedig történt. Lelkünk fájdalmai, érzéseink párolognak, enyhülnek vele kapcsolatban, változnak, ezt időnként csak úgy tapasztaljuk, észrevétlen folyamat. Ám az eseménnyek és a fájdalmunkkal kapcsolatosan rögzített gondolatok, tudati minősítők nem szoktak megváltozni maguktól, hisz tudatos cselekvésünk során keletkeztek, azokat tudatosan kell(ene) tehát az érzésekhez hozzáigazítani. (Van különbség a trauma érzelmi hatása és annak gondolati elkönyvelése között: igen, engem bántott valaki. Ez utóbbival önmagunk tudatosan kategorizáljuk, meghatározzuk  magunkat, mintegy ödakötözvén személyiségünkhöz a bántottságot, míg az érzéseknek, érzelmi reakcióinknak csak elszenvedői vagyunk, akárcsak másféle érzékeléseinknek.) A tudat alakításának, revíziójának azonban a logika szokott gátat szabni, ami az igazságérzetről s egyéb érzéseinkről kialakított más gondolatok között ellentmondást észlel. Nagy csapda. A varázs kulcs itt az, hogy a gondolkodás formálható: amit magunk alakítottunk ki benne, azt át is alakíthatjuk. Van hatalmunk az elengedésre - önmagunkkal szemben is.  Az érzések elnyomása nem jó pálya, bár többnyire ezzel orbálkoznak az emberek automatikusan, mert könnyebbnek látszik. De azok dolgozni fognak akár egy életen át is egy emberben, komoly működési problémákat okozva. Kérdezz meg szakembert, ha nem hiszed. Innentől már csak az egyén tudatosságán és tudatos döntésén múlik, be tudja-e helyzetét látni vagy sem. Ha igen, egy megfelelő pillanatban megszabadulhat terhétől. Ha nem, akkor bizony akár egy életen át is kínlódhat - feleslegesen.

Láttam haláluk előtti időszakban megváltozó embereket, láttam az ilyen  és hasonló terhek alól felszabadult arcokat. Megéri a fáradtságot - boldog leszel, ha csak kevés időd van hátra esetleg, akkor is. De láttam olyanokat is (ők vannak többen szerencsére), akik nem haltak meg, csak nem szenvednek már évtizedkig hordozott terheiktől és boldogabbak azóta.

Szóval, a fent idézett mondás hangsúlya az elengedésen van (elbocsát, megbocsát szinonímája), s például az említett, nagyon is gyakorlatias, messze elható negatív élményeinkre lehet tökéletes gyógyír. Lehet, mert az emberen múlik, belátja-e, alkalmazza-e. Az idézet is csak lehetőségként említi, feltételes módban, azaz a döntés a miénk.

Az alkotmány az az alaptörvény, amelynél az állampolgári akarat, mint emberé végetér és az állam, mint arctalan, személytelen testület elkezdődik. Vagyis igy kellene lennie, különben semmi értelme, lehetne szétszórva a közönséges törvények passzusaiban. Mondhatnánk, egy demokratikus ország civilizációs 0-ás kilométerköve, amihez a köznép hangjától hallótávolságon kívül ténykedő politikai gépezet által később létrehozott további törvényeket mérni lehet(ne).

Nagyon visszás dolog, ha ezt az alaptörvényt az aktuális politikai hatalom módosítgatja, vagy saját szája íze szerint átszabogatja (s ezzel országa népét egyben átbaszogatja:). Miért? Mert az alkotmány olyan alapjogokat tartalmaz, amelyek épp a politikai felhatalmazás és a törvénykezés korlátait szabják meg az állampolgárokat mindenkor megillető alapjogok védelmét sarokpontként kijelölve. Magyarul a politikai táncparkett méretét és alakját határozza meg. Hogy hol helyezkedik el a zenekar, mi az estély rendje, ahogy ez rendes bálokon lenni szokott.

Ha az Egybesült Államokban 200 év óta nem módosultak az alkotmányos emberi alapjogok, ami tök logikus ugye, illetve azok védelmének szempont rendszere, fontossága a társadalmi értékrendben, nos, ugyan, mennyiben más emitt az időjárás, hogy nálunk meg módosítani kell? Különös tekintettel arra, hogy tavaly ősszel az Alkotmányba foglalt egyes passzusok, például a magántulajdon védelmének érvényesítéséhez való alapjognak az AB előtt való érvényesíthetőségének korlátozása jogi nonszensz. Láthatólag olyannyira ellentmondásos, hogy magam sem tudom megofgalmazni olvashatóan, pedig logikusan gondolkodó ember vagyok. Nekifutok mégegyszer egy költői hasonlattal, hátha sikerül. Nos, kb. arra hasonlít a jelenlegi állapot, mintha volna jogod kijelölt bíróság előtt keresetet benyújtani, de azt a bíróságot egy másik törvény határozatlan időre bezárja, mondvacsinált felújítással indokolva. Mivel a törvény szerint máshova nem mehetsz, gyakorlatilag nem tudsz élni elvileg létező jogorvoslati lehetőségeddel. Ne nézzenek hülyének a kedves politikus urak, ezt szeretném csak kérni. Ne sértsék meg saját választóikat, főleg, ha demokrata szerepben akarnak fellépni a színpadon. Ha diktátorként, az más tészta, de akkor ne tessék álruhába bújni, mert nem fogjuk érteni az előadást, ha azt sem tudjuk, ki kicsoda. Egyszerű emberek vagyunk mi itt kérem, tessék erre figyelemmel lenni!

"A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát." Régi magyar mondás ez, és a gyakorlat igazolni szokta. Emberünk menekülés közbeni állapotát gyakorta az "Előre iszik a medve bőrére",  a várható végkifejletet pedig a "Jön még kutyára dér" mondással szokta még találóan jellemezni. Honnan tudom? Mi van? Nem tetszenek emlékezni? Hisz együtt láttuk mi már ugyanezt az előadást ettől a vendégtársulattól! Bölcs ez a nép, hiába. Illetve az volt. Az lesz? Öööö...mindegy, kínos kérdés.

Nagyon rossz felfogás tehát az Alkotmány, mint szimpla törvény kezelése, az pedig, hoyg a jogalkotók ennek az szemléletnek a jogosságát el akarják hitetni a polgárokkal, nos, az még rosszabb. Ahogy végignézem  legmodernebb kori történelmünket, melyet még tankönyvekbe sem iktattak (jószokás szerint, hátha változik a történések objektív megítélése), nos, politikusaink gyakran igyekeznek mellőzni saját javaslataik keresztülvitele során, erre utal az a magatartás is, hogy a köztársasági elnök és az AB szemfülességére apellálnak egy-egy törvényjavaslat beterjesztésekor és szavazásakor, holott  megválasztott és kellően művelt politikusokként tán elvárható lenne, hogy javaslataikat már a kidolgozás, vagy  - mit nem mondok - ötlet korában hozzámérjék az alaptörvényhez. Hisz erre való, ezért közérthető megfogalmazása is, hogy bárki polgártárs, aki tud olvasni, megérthesse.

Asszem, érteni kellene a 80-as évek politikai humoreszkjeinek aktualitásából. Azt kellene érteni, hogy a mostan bábozó vitéz lászlók semmivel sem demokratábbak, de retorikájukban dörzsöltebbek a Kádár-rendszer politikusainál. S ez a pofán hazudlak izomból-retorika a nép nagyobb fokú átbaszásának szándékát rejti maga mögött, ezt jelzi a derekam is. Súgok: Psz-psz, Maestro! Izé, kilátszik a lóláb! Innen is lehet látni a plebs soraiból. Így nem élvezetes az előadás, főleg, hogy fizettünk érte. Igazítani kéne valamin, gyorsan, mert nagy égés lesz a vége, időarányosan egyelőre nem jól áll a hangulat és a plebs visszakéri a pénzét, ha elégedetlen lesz. Bizony, a vásári komédiásoknak számolniuk kell ezzel a kockázattal. Vagy nem tetszettek tudni? Én szóltam minden esetre, mosom kezeimet.

Félreértés ne essék, a rossz asszonyt se dobják ki mindjárt hazulról - kap esélyt stílusának megváltoztatására. Aztán, ha továbbra is kurválkodik, csak akkor szokják elkergetni.

Igazán bájos film, James Garner és Bruce Willis brilliáns humoreszkje krimibe öltöztetve. Kedvelem a cizellált, könnyed humort, amely a banális fordulatokat is képes eredeti, spontán élvezetes stílusban vászonra varázsolni.  Nehéz műfaj, mert ha nem sikerül eltalálni, ha csak egy hajszál híjja van, nem nevet a néző, s oda az egész.

Ha nem vagy jártas a világgazdaság és a gazdaság tendenciáiban, akkor érdemes valamiféle ismeretanyagra szert tenni lehetőségeidhez mérten. Tekintve, hogy okos közgazdászok is helytelen következtetéseket vonnak le és tesznek közzé gyakorta, javaslom, hogy készíts saját statisztikákat a magad értelme, információs szükséglete szerint.

Amiről szólok, az a jelenség, miszerint naponta olvasod, amit a sajtó naponta közzétesz. Mindennap változik a forint árfolyama, hol fel, hol le, de inkább le. Mégis minden nap, amikor 1-2 forintos erősödés mutatkozik, azonnal tendenciaként kommentálják. Az objektív tájékozodáshoz hozzásegíthet, ha elteszed magadnak a napi árfolyamokat, legalább azt a 3-at, ami a legfontosabb és figyeled alakulásukat pár hónapon át.

A 2. szál, amit figyelmedbe ajánlok, az kőolaj és gáz kitermelési, valamint a másodlagos nyersanyag kitermelési előrejelzések követése, a 3. pedig a fejlett gazdaságok késztermék termelési trendjeinek előrejelzése. E kettő szorosan összefügg, megfigyelheted.

Jelenleg nem közönséges válság részesei vagyunk. 2006 (nem elírás, később visszatérek rá) óta elkezdődött egy soha nem látott méretű világválság, aminek csak egy mellékszála volt a 2008-ban kipattant amerikai hitelválság. A több szálon futó események sorában a sajtó termékeket fogyasztók számára legkönnyebben emészthető információkat teszik közzé, mivel az olvasottságból élnek. Sem az újságírónak, sem a pénzügyi világnak, sem a kormányoknak nem érdekük kezelhetetlen méretű pánikot kelteni, mivel megnyugtató válaszokat sem tudnak rájuk közölni se másnap, se később. Ez a viselkedésük viszont a Te megfelelő informálatlanságodat és ebből kifolyólag felkészületlenségedet növeli a valós helyzettel szemben.

Megkapargatok pár nagyobb ívű gazdasági-szociológia tendenciát, amely már korábbról is ismert, tehát nem új dolgok, csak összekapcsolom őket. Meglátod, mit látsz meg belőle.

Kína - a világgazdaság motorja

Kínában államkapitalizmus van, hiába hívják kommunista országnak. Elveiben és gyakorlatban is megvalósította azt, amit Magyrországon 1968-ban próbáltak, de nem sikerült. Azaz állami tulajdonban vannak az eszközök és a források is, de hatékonyság és nyereségesség centrikus a gazdaságpolitikájuk. Ez egy közepes méretű ország esetén nem okozna különösebb gondot a világpiacnak, azonban a Föld legnépesebb, s ráadásul az egyetlen növekvő potenciájú fogyasztási piacaként funkcionáló országaként két évtized óta a világgazdaság motorja, egyre növekvő részesedéssel. A gyarmati gazdálkodás ugye ismerős töriből ? Nos, ez újult ki Kína és a világgazdaság fejlett országai között, azt leszámítva, hogy a fejlett országok nem gyakorolnak katonai vagy politikai uralmat Kína felett - és nem is fognak már. Ennél fogva önálló érdekérvényesítővé vált, ami várható és kiszámítható tendencia volt előre.

Nyersanyag

Miközben Kína sok nyersanyag tekintetében kizárólagos exportőr a fejlett országokba, nos, mindemellett sikerült a fejlett technológiát is exportálni hozzájuk amonnan, önként és dalolva, a gazdaságosság jegyében (vagy a hülység jegyében? inkább ez utóbbira hajlok). Nem maradt adu a fejlett nyugati gazdaság kezében. Kína vezetői talán a világon egyedüliként eléggé felelősségteljesen építik gazdaságukat, igyekezvén megtartani a világgazdaságban betöltött szerepüket, de a saját belső piacuk tendenciáinak ők sem tudnak gátat szabni. 1.3 milliárd emberről van szó, ez ma a Föld lakosságának kicsit kevesebb, mint 1/5-e, ha az idénre hirdetett 7 milliárdos összlakossággal számolom. Mit okoz ez? A kínaiak is csak emberek, akik szeretnének jobban élni, nem robotok , akik ingyen dolgoznak, csak  a munka öröméért. Hatékonyságukat is a megfelelően kialakított gazdasági érdekeltség tartja mozgásban. Azaz, emelkedő életszínvonal vezérli őket is, akárcsak bennünket. Jééé. Az emelkedő életszínvonal együtt jár a fogyasztás növekedésével nyilván, különben miről beszélnénk. Ennek jegyében évről évre csökkentenie kell nyresanyga és késztermék kivitelét, mert a hazai piacot is el kell tudnia látni. A baj az, hogy már most is rendelkezésre áll minden technológia és eszköz számukra ahhoz, hogy ha nem kielégítő mennyiségben is, de el tudják látni magukat. Ugyanezt nem mondhatják el magukról azok az országok, akik viszont tőlük tették függővé gazdaságukat teljes mértékben az elmult 20 év során. Azaz, ha záródik ez a Kínai olló, akkor a fejlett világban élők veszítenek nagyobbat. Elég, ha megnézed, hogy kis maygar kft-k is Kínában gyártatnak bármit.

Kína nem veszélyes, sosem fogja elzárni a nyersanyagcsapokat, mint mondjuk az oroszok a gázt. Csak jól akarnak élni. Viszont a növekvő nyersanygimport mellett csökkenő nyersanyag- és késztermékexportjuk hiányt és keresletet okoz a világpiacokon, ezért az árak emelkednek.

Kizárólagos nyersanyag előállítás és export

Amit legfontosabb és még fel nem robbant bombaként említenék ezzel kapcsolatban, az a ritkaföldfémek exportjának ollója, amely a nyugati gazdaságokban fejlesztett technológiák ellátásához és további fejlődéséhez elengedhetetlen. Ezek pl a gallium, a tantál vagy a neodímium. De kevesen tudják, hogy pl a világ legjobb minőségű és legnagyobb mágnesvasérc lelőhelyei is Kínában találhatóak, s ezért települt oda a világ villanymotorgyártása is lényegében. A mai korszerű villanymotorok állandómágnesűek, már a Te mosogépedben is ilyen van valószínűleg. Ha ezutóbbit végiggondolod, hamar rájöhetsz, hogy áremelkedést fog okozni csupán a belső keresletük miatt visszafogott export. Azaz, csökkeni fog a nyugati világ életszínvonala, mert egyre drágábban fogja megvásárolni, amit eddig olcsóért vett.

Innováció és technológiai fejlődés

A másik olló a minőség és a piacok ollója. A késztermék piaci részesedés növelése érdekében a kínai termékek minőségén is fejlesztenek folyamatosan, viszont drágábban is adják, ingyen fejlesztés nincsen. Ez is okoz egy drágulási tendenciát, még ha nem is látványosat. Ma ugyan jobb minőségű tornacipőt gyártanak, mint 5 éve, de drággábban is árulják. Valamit valamiért. Emiatt is csökken az életszínvonal az importőr országokban, még ha nem is látványos, mert még mindig a kínai cucc a legolcsóbb. De a matematika könyörtelen dolog: ha 5 éve 200 Ft volt egy tornacipő, most meg 1000, akkor többet fizetsz érte, azt a 800-at nem másra költöd el, ez a lényeg.

Világméretű energia olló

A harmadik olló az energia szükséglet növekedése az előzőek függvényében vs a világkészletek apadása. Ez okozza elsősorban az energia hordozók árának iszonyatos magasságát. 1973-ban az olajár a 10 szeresére ugrott fel. KOmoylan megvislete a világgazgaságot, sosem heverte ki. Ha megfigyeled, 2006 óta az olaj hordonkénti ára a korábbi 20-25 dolláros helyett folyamatosan 70-100 dollár körül mozog, de 50 alá ritkán ment. Már 4 éve természetes a 100 dollár körüli ár. Vagyis, aki nem buta, rájöhet, hogy ha a 1973-as áremelkedés sosem tört le nagyságrendileg és azóta is számos extra kiadást jelent világgazdasági szinten, nos, ez sem fog letörni, sőt, a készletek apadása miatt csak nőni fog.

Egyetlen menekülési útvonal - nincs más hátra, mint előre az eddigi úton

Nos, az eddig leírt folyamatok megállíthatatlanok már. A gyarmati rablógazdálkodás MÁR a fejünkre dőlt visszafordíthatatlanul a lejtőre taszítva. A nyugati autóipar, amely minden fejlett gazdaság leghúzóbb ágazata (itt tessék a beszállítói szektorban foglalkoztatottakra is gondolni) , nos kénytelen lesz vissza eső kereslete miatt Kínában kooperálni az olcsóbb gyártásért, habár eddig fékezetten tették. Eleddig a kínai belső piac meghódítása volt a céljuk az ott beruházó autóipari konszerneknek, most azonban rákényszerülnek az otthoni eladások fellendítése miatt az anyagazdaságokból még több alkatrész gyártásának Kínába való áthelyezésével. Gyógyszeripar nem különben. Ám ezek az olcsósítási lépések csak átmenetiek tudnak lenni, mert a fentebb vázolt ollók ezek ellen dolgoznak.

Magyarország - a lehetséges hatások, várható tendenciák

Mindezeket azért írtam meg, hogy ne tessék véletlenül se bízni a devizapiacok vagy a kőolaj és gázpiac normalizálódásában. És ezen nem segít egymillió új munkahely sem, mivel a hatékonyság folyamatosan csökkenni fog.  Ha drágul a kőolaj, drágulnak a vegyipari alapanyagok, ebből kifolyólag a műanyagok, élelmiszeripari termékek, szállítás. Ez egyet jelent: az általunk megszokott és remélt életszínvonalemelkedés helyett jelentős és hosszútávú csökkenést. Tessenek barátkozni a gondolattal, hogy pár éven belül - becslésem szerint 1000 forintos literenkénti árszintnél - bekövetkezik a korlátozott benzinfogyazstás kora. Átogondolnám új autó vásárlását devizahitelre pl., főleg ha 2. autónak vennéd. Nem biztos, hogy használni fogod tudni, a hitelt viszont fizetni kell majd. Az autóalkatrészek folyamatosan drágulnak már elkezdődött a tendencia.

Az élelmiszer piacok drágulása viszont ujra felértékeli a hazai mezőgazdaság szerepét a globális válságban, mert itt a kedvező földrajzi és éghajlati adottságok számítanak még mindig, a hidroponikus kertészetek tömeges méretekben megmaradnak a sci-fi filmekben. Itt is legfontosabb előnyként a termőterületeknek az ország teljes területéhez viszonyított magas arányát emelném ki. Itt még az árok parton is lehet vetni , aratni, bármi megnő.

Igen, még is csak ki kellett volna építeni az öntözéses rendszert, annak alapjait képező víztározókat, amiket az áradó folyókból szépen fel lehet tölteni. Kettős haszon. Ugyanakkor fontos lenne átgondolni a termőterületek külföldi kézbe adását is, inkább nem kéne. Ahogy a tájegységekre jellemző őshonos művelési kultúrák felszámolását is meg kellene állítani, mert sem a növénytermesztésben, sem az állattenyésztésben nem 1-2 év, mire vissza lehet honosítani, amit kivágtunk.

Kedvező élelmiszertermelési adottságaink 10 éven belül gazdaságilag előnyös helyzetbe hozhatnak bennünket akár Nyugat Európával szemben is. A természeti adottságokért ugyanis még mindig nem kell fizetni és még mindig rendelkezésre állnak. Példaként hozom, hogy Spanyolországban olyan szárazság pusztított ki őshonos búzaföldeket már 2009-ben, hogy a növényzet kb 25 centi magasra nőtt meg, a kalászokban pedig a normális 60-80 szem helyett, 10-15 fejletlen szem termett. Nem nekünk a legrosszabb most még, de ha nem oldjuk a meg a vízgyújtés gondjait, pont addigra pusztulnak ki kultúráink a belvíztől, mire szükség lenne rájuk.

Zárszó

Végezetül, visszatérve eredeti feletésemre: mindezek az információk napvilágot láttak a napi sajtóban az elmúlt 2 évtizedben, csak tudni kell összerakni őket. Nem hivatkoztam semmilyen ultramodern, közgazdasági bizonyítási eljárásra, csupán a józan paraszt szemével körülöttünk megfigyelhető körülményekre, tendenciákra. Az megint józanság kérdése, hogy inkább hazudós politikusoknak, saját területén korlátok közt gondolkodó közgazdászoknak hiszel-e, vagy a saját megfigyeléseidnek, tapasztalataidnak.

A jó élet jó döntések sorozata. Jó döntés pedig az objektív helyzetértékelésből adódik. A félelem az, ami leggyakrabban gátolja az objektív helyzetértékelést. Dióhéjban.

Mint sokat kommunikáló ember, tapasztalom, hogy az emberi kommunikáció során mennyi félelem áramlik egyik ember gondolkodásából, érzelmeiből a másikba. Az ok, amiért erre figyelmet szentelek, csak annyi, hogy jó ideje észrevettem már: ha bizonyos emberekkel beszélek, utána olyan dolgok felől is elkezdek aggódni, amire magamnak okom nincsen vagy ha volt is valamikor, már kijöttem belőle. Nem, nem vagyok hülye, ne egy általános iskolás szintjén képzeld el ezt a folyamatot. Az élet legfontosabb döntései során tapasztaltam meg, mit okoz, ezért írok róla.

Példa. Munkahelyen 17-en dolgoztunk open office-ban. Ennek az irodatípusnak megvan az az előnye, hogy segíti a munkatársak közötti kommunikációt, segíti a véletlenül hallott információhoz való hozzájutást és ugyanilyen módon az optimális válaszok adását is. Értsd, minél többen hallanak valamit, annál valószínűbb, hogy a legkompetensebb ember is meghallja és tőle is választ kapsz. Lehet vitatkozni munka- és életkérdésekről. Egyszóval hasznos. Itt volt alkalmam megfigyelni azonban negatív hatást is. Egy alkalommal, amikor a cég átszervezése hónapok óta bizonytalanságot okozott már, levegőben lebegő, megválaszolatlan kérdések formájában, nos az egyik kolléganő megosztotta aggodalmát. A többiek, nem tudván információval cáfolni, ösztönösen befogadták az ő féllemeit, igyekeztek nyugvópontot találni az őket is izgató kérdésben. Mivel pozitív információ nem állt rendelkezésükre, így a rosszabbik forgatókönyve felé hajlott mindenki automatikusan, az agyi valószínűségszámítás így működik. Ami érdekes volt, hogy egymástól vették át a vezérszónok szerepét, s közben mindőjük trompfolt egyet a témán, tódította saját félelmeivel. Nem telt el negyed óra és mindenki a hatása alá került. Éreztem, hogy nagyon tudatomnál kell lennem, hogy ne kerüljek a hatása alá magam is, sőt azt is, hogy szólnom kell ellene, a pozitív lehetőségek vázolásával, hogy megállítsam, szertfoszlassam az öngerjesztő és önpusztító folyamatot.

Ha figyelembe veszed, milyen fontos tudni, hogy kell-e állást változtatnod, vagy mikor kell,vagy lakást eladnod, vagy elválnod vagy vállalhatsz-e gyereket, akkor pontosan lemérheted, milyen horderejű lehet a félelem hatása csupán egy adott témában folyó beszélgetésben, eszmecserében. A félelem sohasem szül jó döntést. Lényege, hogy kerülő utat választasz a legkézenfekvőbb helyett. Országok sorsa, cégek hatékonysága bukik meg naponta ezen az egyszerű, de nem mellékes mechanizmuson. Hát ezért fontos. Ne félj, és ne terjessz félelmet, vagy félelmet keltő információkat. Sokat ártasz vele mind magadnak, mind embertársaidnak.

Nem megyek bele mindennek a spirituális hátterébe, hosszadalmas lenne. Elég, ha be tudod látni ennek az alapszabálynak a pozitívumait és nem hagyod figyelmen kívül.

Egy kis gondolkodtatás a gyakorlatban: Ha most ennek az írásnak a tükrében megnézed mondjuk az Index főoldalát, akkor pontosan lemérheted, mekkora megfélelmlítő nyomásnak vagy kitéve és azt is, hogy menniy felesleges aggodalomnak adtál helyt az elmúlt hónapokban, s ezek mennyi más, sokkal jobb és lényegesebb dolgtól vették el energiáidat és figyelmedet. Sokminden másra is rájöhetsz, nem véletlenül nem fejtettem ki minden aspetusát a jelenségnek, gondolkodj egy kicsit Te is:)

Ma úgy látszik termékeny vagyok. Szülök is egy gyereket:) Na , félre a viccel.

A gyerekvállalás és nevelés egyre túlspilázottabb kérdés. Mit kell tenni, ha egy probléma önálló mumussá növi ki magát? Vissza kell menni a kályhához és átgondolni, mi nem stimmel. Anyukák tízezrei nem képesek objektíven kezelni saját oktalan beidegződéseiken alapuló, idővel paranoiába hajló irreális aggodalmaikat, maguk gyártva ezáltal mumusokat, miközben gyermekeiket arra tanítják, hogy azok csak a mesében léteznek, a valóságban nem. Ezt az ellentmondást saját gyermekeik látják meg legelőször, csak jelzem. Ezért kapja meg anyu oly hamar a "lúzer vagy"-ot gyermekétől.

A gyerek természetes része életünknek. De. De nem életcél. Ahogy az életben semmi más sem lehet az. Miért? Mert életnek már van célja, onnantól kezdve, hogy megszületünk. Egy út, amelyen haladva sokféle élményben van részünk, s ha mindig arra figyelünk, ami éppen következik rajta, akkor nem mulasztunk semmit, akkor lesz teljes, élményekben gazdag, boldog életünk - és ez a célja az életnek. Nevetséges, hogy Woody Allen neurotikussága szövi át ma már a gyerekvállalást is - persze nem véletlen, hogy azok a filmek megszülettek a művész keze nyomán.

Ha kétségeid vannak ezek felől - mit tudhat egy pasi erről, mire veri itt magát -, nos, ne csodálkozz, hogy a gyereked hülyének néz, nem fogad szót, nem vagy követendő minta számára. Nem ő az infantilis, hanem Te, ezért van ez. Nem miatta kell aggódni, hanem miattad. A betegnek kell az orvos, nem az egészségesnek. És ezt a gyerekek jól látják, meg is mondják, csak ugye a szülői szemüveg és fülüveg nem nyitott a látásra és a hallásra. Az élet megtörténik velünk, ha akarjuk, ha nem. A gyerekvállalás is benne van. Nem kell tervezni túlzottan, de el kell tudni fogadni, amikor az élet adja magától. Olyan apaként mondom mindezt, akinek nem lett, amikorra tervezte, sokat kellett rá várni, mire megérkezett - orvosi vagy gyógyszeres beavatkozás nélkül. Tanulságos volt, főleg, ami a tervezést illeti. Szóval, ha valakinek aggódnia kellene, akkor én lehetnék olyan, de nem vagyok. Sok mindent megértettem ezzel kapcsolatban, el tudtam fogadni a várazokás idejét, amelyet akkor felesleges kínzásként éltem meg. Viszont érett, szerető apja vagyok a gyerekemnek. Mindezt persze csak utólag lkátja az ember. Ahogy azt is, hogy a gyerekhez mindössze csak sejtjeinket és szeretetünket tehetjük hozzá, de nem állhatunk mellette őrangyalként élete minden percében és így biztonságához nem sokat tehetünk hozzá. Szülőként a saját életünk biztonságát sem tudjuk garantálni, hát hogy a tökbe tudnánk biztosítani a szülő aggodalmaskodásával, félelmeivel gyerekünk jövőjét, életét? Sehogy.

Az én várva várt szemem fényét az ügyeletes nőgyógyász segítette a világra. Egy idegen. Vártalan fordulat, az egyetlen ismert arc is hiányzott a szokatlan és félelmes helyzet során. A választott nőgyógyász kiváló volt orvosként és emberileg is, csak az élet közbe szól, más dolga akadt. Ha véletlenül borul a szüléssel kapcsolatos terved, traumaként fogod esetleg megélni, lesz benned egy újabb félelem, amivel majd végigkíséred gyermeked életét - az ő legnagyobb kárára. Ne tedd. Ne félj! Szerencse is kell az élethez, anélkül nem megy. Az ügyeletes fiatal doktor amilyen szótlan volt, annyira értette  és végezte a dolgát. Nem pénzért, nem is volt idő beszélni erről. Eksön volt, szülni kellett. Úgy kellett rátukmálni utána őszinte megbecsülésünk jeléül. Ugyanakkor hány olyat hallani, hogy bebiztosította magát a kismama, előre kifizettéka tarifát, aztán mindenféle műhiba, meg egyebek történtek. Le lehet élni egy egész életet úgy, hogy a szerencse fia/lánya vagy. De ha be sem kalkulálod, ha félelmekre alapozol, azok vezérelnek, akkor Rád nem állhat meg a mondás: bátraké a szerencse. Mert nem vagy bátor, értesz ugye? Hát ezért ne aggódj, mert csak szívni fogsz, még be is vonzod a bajt, nem biztonságot fogsz teremteni. Ne súlyosbítsd helyzetedet, ha így érthetőbb.

A nők túlzott gyerekcentrikussága, félelmei, a téma túlspilázása vezetett oda, hogy a pasik nagy százaléka fél tőle, mint a tűztől. Mert ők nem értik ezt a misztifikációt, amúgy is ezeréves titok számukra a gyerek születése, tehetetlenek ebben a folyamatban, s a Te aggodalmaidból kifolyólag azt feltételezik, hogy bizonyára ők a hülyék ehhez a témához, hogy nem értenek valamit, amit kéne. Pedig nem. Nevetséges, hogy egy apa nem meri megfogni a saját gyerekét,mert tele van félelemmel, mert jaj mi lesz,s azzal mentegeti magát, hogy ez nem férfinak való dolog. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért, mi lesz, akkor maga sem tudott válaszolni a kérdésre. Csak tele van félelmekkel, amiket beléültettek. Hogy kik? Nem fogom megmondani, találd ki!

Csak mondom, hogy az apa-gyerek kapcsolat hibáiért is általában az anya a felelős, viselkedése okán. Egy férfi számára nem pálya a félelem, pláne nem a másé. Töketlenné teszi. Ha kicsi korban nem tud kialakulni a természetes bensőséges nonverbális lelki viszonya a gyerekkel, mert anyu mindenen rajta tartja a szemét, hogy ez ne legyen, az ne legyen, akkor a későbbiekben a verbális sem fog tudni kialakulni, ami a kamaszkori és felnőttkori családi konfliktusok oka lesz, majd még később a felnőtt gyerek saját családi életének is kudarcát okozza simán. Ahogy a nők nem kis százalékának problémája van a saját gyerekéhez való viszonyulással valamely saját gyerekkorában elszenvedett taruma miatt. Elvetettség érzés ilyen tipikusan, és imigyen öröklődik generációról generációra. Életszagú, kézzelfogható dolgokról beszélek, nem hipotézisek.

Szóval lazulni kéne. Azt is megmondom, hogy miért. A félelmeid az égadta büdös világon semmin nem fognak segíteni - ellenben sokmindent elrontanak.  A valóság akkor is pontosan úgy történik Veled, ha Te félsz, meg akkor is, ha nem. Kicsit edzzed magad tudatilag. Ezt a régiek kicsit jobban kezelték. A "bármi megtörténhet"-re nem a tagadás, a kerülés, az önbecsapás a jó gyógyszer. Nincs gyógyszer, itt kezdődik. El kell tudni fogadni, hogy bármi megtörténhet és reménykedni kell, hogy nem történik meg. De kell a szerénység és józanság, hogy elismerd a valóság hatalmát életed felett, hogy alárendelt szerepben vagy. Ha ne mismered el, nem tudsz, mert nem is akarsz akalmazkodni, erről szól ez. A két szemlélet között az alapvető különbség a valósággal ápolt viszony. Ha nem ismered el az élet, a sors hatalmát önmagad élete felett, ha elképzeléseidhez ragaszkodsz, mantrázva azokat, akkor nem vagy vagy felkészülve a bármire, a veszteségekre sem. És aki nem tud veszíteni, a nyerni sem tud, túlélni sem tud. Sem újrakezdeni, úgy értem 100%-os erőbedobással. Nem tud játszani. Elszarja a játékot a röghözkötöttségeivel. Az élet pedig a legizgalmasabb, legszebb játék. Ne szard el a hülyeségeddel.

Gyermekednek önálló sorsa van. Nem, nem 18 évesen kezdődik az önálló élete, ahog a Te kis fejecskédben is leledzik e gondolat. Nem. Figyeld meg, milyen konfliktusaid alakulnak ki vele már kis korától fogva. Magam a fiamon 10 éves korában vettem ezt észre visszavonhatatlanul, amikor elkezdett hangot adni önállósági törekvéseinek. Volt egy pillanat, amikor észrevettem, hogy bizony, ő nem én, másképp gondolkodik, érez, s nem is az anyja, mert tőle is különböző. Azaz nem húzható reá recept, még az enyém sem, nemhogy univerzális trendek. Ne légy nevetséges, azt mondom tehát. A gyerek komolyan vesz Téged, bízik Benned. De csak addig, amig el nem kezdi tapasztalni az általad képviselt elvek, gondolatok és a valóság közötti szakadékokat. Pl. hogy amit tőle elvársz, azt magad nem teljesíted. Mert észreveszi, ebben biztos lehetsz. Ti. nincs benne előítélet még, azt látja, ami körülveszi és annak látja, ami. Lelki traumák ? Azt Te okozod azzal, hogy hazudsz neki olyan dolgokban, amiknek valóságát maga tapasztalta meg. Mivel bízik Benned, elnyomja a Te befolyásodra az általa tapasztalt valóságot. És itt verted be az első szöget a koporsójába, pedig lehet, még nincs 10 éves sem. Egy gyereknek  soha ne hazudj! Érezni fogja, hogy valami nem stimmel és a benyomásaira jobban hallgat(na). Ha utóbb bebizonyosodik (és előbb-utóbb bebizonyosodik), hogy hazudtál, hhogy hülyének nézted, akkor elvesztetted a bizalmát. Ne légy hülye, nem éri meg. Felnőtteknek a recept: tessék felnőni - a gyerekekhez. Sajnos ezt tanulni kell ma. De nem bonyi, tudod miről beszélek, hisz voltál Te is gyerek, nem ?

Bocs, valaki rosszul fordította a film címét, helyesen Macskanő lenne. Ejj, mindig ezek a fránya félreértések, ezek keserítik meg az életünket.

Apropó: http://divany.hu/eletmod/2011/02/09/amazonok_egyedul/

Érdekes módon, az ilyen kisujjból szopott okosságokhoz valamiért sosem lehet hozzászólni. Hát, én se kockáztatnám, ha PR cikket írnék bullshitekkel, pénzért. Amiért itt kommentelem a dolgot, annak oka, hogy a cikkben leírt típus ugyan bekapja végül a brokit - csak nem azt, nem akkor és nem úgy, ahogy ő szeretné.

Adott a probléma, valaki, aki helyes és vonzó külsejű Nő, némi értelmi képességekkel is bír (ha már sikeres lett, akkor nem lehet hóttbuta, ugye, de az is igaz, hogy sok más is kell a boldog élethez, az agy nem elég; ha a pasiknál ez nem szokott elég lenni, akkor egy nőnek se elég, logikus, nem?) a maga választotta életvitelből kifolyólag szerelmi kérdésben a lefolyóban végzi, mire tervei megvalósulnak. Mi a konklúzió ebből? Hogy nem minden klappol az elképzelésekkel, tervekkel. Átlag nő csak röhög rajta, neki nem okoz nehézséget pasit fogni, akinek rendszeresen erekciót okoz nőiességével és meg is kapja, amire vágyik. Jól van na, tudom, hogy ez így túl egyszerűsített, és ez sem megy mindenütt tökéletesen, de a cikk szemszögéből lényeges.

Alapjában véve a Nő befogadó típus. Szexuális szerepe is ez. Nem kell hőbörögni: így van vagy nem így van? Nem csak testileg, de lelkileg, érzelmileg is ezt kívánja betölteni. Igenis szereti magát alárendelni, szeret felnézni arra, aki ideális számára - persze önmagától, nem azért, mert a fejét az asztalba verik. A nő valójában nem akar erős lenni, még az se, aki rossz döntések, esetleg rossz sorsa miatt ebbe az állapotba került. Az ebben az írásban elhangzottakat átlagos, normális nők vallomásaiból tudom, nem a Velvetről. Igazából minden Nő szeretne gyenge és tenyéren hordozott függő lenni, hótt szerelmesen a számára ideális pasi mellett, aki mellett biztonságban érzi magát. Akkor, mint a lekvárt, fel lehet kenni a vajaskenyérre. Mint amikor a rózsa kinyílik és pompázik - ebben az állapotában már nem a tövis dominál, hanem a virág, s így van ez jól. Láttam már nem egy ilyen átváltozást, ezért ezen nem nyitok vitát. Minden Nő ilyen alapjaiban. Itt a kulcsszó a biztonság, hangozzék ez bármilyen profánul. A Nő alapigénye. Akkor kemény egy Nő, akkor érzi úgy, hogy kezébe kell vennie az irányítást, ha a pasija mellett nem érzi biztonságban magát, vagy nem talál olya, aki mellett ezt érezné. Gyakorlati oka is van rá, hisz a gyerekvállalás egy kiszolgáltatott állapot, sok figyelmet igényel, állandó felelősség, legalábbis egy évtizedig mindenképpen, mondjuk 2 gyereket feltételezve. A házasságok csődje mutatja, hogy ennek a biztonságnak a hiányát a legtöbb nő nem tudja hordozni pszichikailag. Nem is kell, hozzáteszem, ez egy teljesen normális igény. Ha mondjuk anyunak el kell utaznia, vagy ne adj Isten kórházba kerül rövidebb időre, a pasik leizzadnak hamar az otthon rájuk háruló felelősség súlya alatt, mégha egyébként jó apák is. Mert mi a különbség ? Ugyanaz az apa, ugyanazok a gyerekek, ismerős szokások, napirend, akkor meg mi a para tárgya? Hát, csak a felelősség és az alkalmasság a különbség. Hogy nincs ott anyu, aki a sok kis láthatatlan, fontosnak cseppet sem látszó dolgokkal törődött. Ilyen szitukban jön ki a nő erőssége a férfival szemben, ilyenkor látható meg, mire nem képes egy férfi. A nem képest - csak úgy mint a Nő férfi szerepbe való vállalkozását - úgy kell érteni, hogy fizikailag meg tudja oldani, csak az ár lesz irreálisan magas, amit fizet érte. És itt a második kulcs mondat: más, szerepében fontos dolgokat fog feláldozni a bizonyítás oltárán. Erre gyakran túl későn jönnek rá a nők(nem mintha az itt leírtakkal a pasik tisztában lennének, úgy átlag), vagy rosszabb esetben sosem. A sértett, sérült nők kb. egyharmada szenved ettől a fel nem ismeréstől,  de inkább a felismerni nem akarástól - mint boldogságának fő akadályozójától. Nem gonoszságból mondom, ez is csak megfigyelés. Amikor már tudható a probléma gyökere, az az egyes ember pszichéjén múlik, képes-e a megoldásra koncentrálni, avagy a lelki sérelmei, igazságérzete dominálnak benne. Vagy, mint esetünkben, az ezek talaján kinőtt pót-ambíciók. Az igazságérzetről csak annyit, hogy ez csupán az elvárások (tudattalan, lelki, többnyire) és a teljesülések egyensúlyának érzete, az adott helyzet igazságához semmi köze nincsen. Az igazság az az eseménysor, ami megoldja az adott problémát, akkor és ott. Tehát, ami nem oldja meg, ami fenntartja a megoldatlanság állapotát vagy patthelyzetet eredményez, az abban helyzetben nem igazság, hanem valami más(épp ezért nem oldja meg; verstehen Sie bitte?).

Visszakanyarodva a biztonsághoz. Ennek az érzésnek egyetlen másik életérzés a kiváltója: meghódítva lenni. Könnyű kimondani, de nem könnyű elérni. Ha annyira agyból csinálja a pasi, mint ahogyan a macsónő az életét, akkor szinte esélytelen - ez meg kétségtelen:) De ha a pasi alkalmas rá, akkor magát az ördög öregannyját is fel tudj akenni a vajaskenyérre, nem lesz ott egy rossz szó sem. Ennyit arról, hogy az elmult évtizedekben mi változott meg a nőkben, meg hogy mit segít a párkapocslati problémákon, hogy a társadalomnak csúfolt statisztikai fogalom mennyit képes segíteni ezeken.

No, itt kitérek egy kicsit a társadalomra, hamár a célkeresztbe tévedt, mert a félreértések egyik forrása a fogalomzavar. Mi a társadalom? Egy elvont szociológiai fogalom, aminek se teste, se agya, se érzelmei nincsenek és jól látható módon mindezen hiányosságaiból kifolyólag cselekvőképességgel sem bír. Amolyan bullshit, amire sokan szeretnek hivatkozni, kenni felelősséget, akire előszeretettel testáljuk az olyan tennivalókat, amiket senki sem akar megtenni. Láthatatlan, cselekvőképtelen, akár a tőzsdei kisrészvényes, akinek nevével takaródzva nyomorítják meg a világot a megbízott cégvezetők. Na de, vissza a témához, ezt majd máskor fejtem ki.

A Nőt egy férfi hódítja meg ma is, az fogja megdugni is, mindkettejük elégedettségre, az fogja elvenni feleségül s lesz társa, gyermekei apja, szerencsés esetben idős korban is. Nem pedig olyan, a legtöbb fejben tisztázatlan, elvont, légies fogalmak, amelyeknek cselekvőképességet tulajdonítunk, mondanám önálló életre keltek  - a közállapotokat elnézve, teljesen alaptalanul. A társadalom még a büdös életben nem oldott meg semmit nálunk. Azért mondom, hogy nálunk, mert ez a fogalom jó ideje csak az egész társadalmat jelenti a fejekben, törvényeket, a végrehajtó hatóságot, amely majd helyettünk, emberek helyett elvégzi, amit nekünk kellene. Ez könnyebb, nincs egyéni felelősség, nem kell lemondani, áldozni semmit a terveinkből. E szó helyett inkább a közösség szót kellene bevezetni, az kevéssé lejáratott és sokkal inkább vonatkozik kisebb embercsoportokra is, a valós társadalom kisebb egységeire, amik valódi emberi tulajdonságokat, szándékokat képesek kinyilvánítani, hasznosabban, hatékonyabban.

Nem kívánok szociológiában művelt emberekkel vitázni erről, mivel hiába tanulták, a fogalmak szajkózásával kb fordítottan arányos a gyakorlati alkalmazásuk. Abnormálisnak tartom, hogy számos, tömegeket érintő probléma önálló mumusként létezhet(és egyre több ilyet hoznak létre maguk a szakemberek), pont az említett magatartás miatt. Nem normális, ha valaki egy olyan problémát, melytől maga is szenved, kívülállóként kezd kezelni, csupán mert mások is így tesznek. Ezt butaságnak hívják ómagyarul.

Mondhatja bárki, hogy türelmetlen vagyok, de mentségemre mondva, nem egy tégla vagyok a falban, hanem ember, aki emberi módon gondolkodik, érez. Magam is tolerálhatónak tartom az újonnan, belátható időn belül keletkezett problémák létezését, és számítok szakmai megoldásokra, megvan ennek a létjogosultsága, de ha azt látom, hogy valami emberöltőkön át csak tudományoskodás tárgya, megoldás pedig valahogy nem akar születni a sok okoskodásból, akkor az csak okoskodás, akármilyen tudományosan hangzik is. Ez is csak beismerés kérdése. Az ember azt nem old meg, amit nem akar. Amíg eképzeléseinkhez ragaszkodunk, addig a valóság, az igazság elől foglaljuk a helyet tudatunkban - pazarlunk. Ezzel nem ártana szembenézni. A tanultak és az alkalmazásuk a gyakorlatban valamilyen arányosságot követelnek meg. Ha a tanultak aránytalanul kevéssé alkalmazhatók a gyakorlatban, akkor áll elő olyan szuperinfantilis helyzet, amit ma láthatunk magunk körül: tele van a társadalom, az emberek élete  egyszerű, de ok nélkül megoldatlan problémákkal - miközben egyre többen foglalkoznak vele hivatalból. Ez idézi elő a "tulajdonképpen mennek a dolgok" reményt keltő érzetet, de mint tudjuk a tulajdonképpen menő dolgok valódi jellemzője, hogy tulajdonképpen NEM mennek. Ezért kell hazsnálni a tulajdonképpen minősítőt. Ne hazudjunk tehát magunknak, se egyásnak - csak magunkkal baszunk ki.

Csoda-e, hogy hülyének néznek bennünket a külföldiek? Nyakig ülünk a szarban, nem működik sem a gazdaság, sem az államgépezet hatékonyan, mindeközben minden szemfényvesztő koncra ráugrunk? Mik vagyunk, kutyák? Hát aki talpnyaló ebként somfordál az asztal körül, meg is érdemli. Nem csak az a talpnyalás, ha effektíve lehajolsz valaki cíipőjéhez kilógó nyelvvel. Ha táncba akar vinni, aki hülyét csinál belőled, és hagyod, akkor is megalázod magad.

Nem csak a párbeszéd kommunikáció. Üzenet az is, amikor valaki stratégia mentén folytatott kommunikációba von be, s egyértelműen látszik, hogy a te bőrödre vadászik, hogy szorongat téged. Ebben a helyzetben csak az idióták játszák el, hogy ugyan, semmi baj nincsen, nem harap az oroszlán, csak morog. Aha, biztos így szokott lenni. Mi a tököt kell egyezkedni, rimánkodni a médiatörvény módosításán? Nem egyértelmű, hogy normális, egyenes hátú nép nem tűr ilyet? Mikor ébredtek már magyarok, a jó Isten áldjon meg Benneteket ? A zsinóros mente, a darutoll és hangzatos szavak nem pótolja a gerincet, szakorvos is megmondhatja.

Az egészet ki kell dobni. Ismerje el a kormány a vereségét és készítsen újat, társadalmi konszenzussal. Mivel, hogy épp csak ez maradt ki belőle. Csak a demokratikusság, semmi más. Vagy már diktatúrában élünk, kedves Viktor? Csak ezt elfelejtette a kormányszóvivő úr bejelenteni? Nem volt neki felírva esetleg a fontos teendők listájára?

Nem tűnt fel senkinek, hogy a nagyhatalmú kormányunk csak idehaza nagyfiú ? Az se, hogy kamaszok makacs, indulatos hevületével fejjel megy a falnak aztán meg duzzogva panaszkodik és hazudozik itthon? Ha már valaki legénykedik, legalább tartása legyen, bassza meg. Ha megmondta a frankót Brüsszelnek, akkor ne csak ott hajlongjon hülyeségétől égve, hanem idehaza is adja alább. Magyarra fordítom: ha elbasztad, túllőttél a célon, légyszi, kérj bocsánatot. Merthogy népakaratból vagy hatalmi pozícióban, vazze, nem a játszótéren homokozol. Ebben az országban dicsőséget még nem kapott erőből politizáló zsarnok - a mostani sem fog, akármennyire is vágyik rá. Mondják, aki legény este, legyen az reggel is. Csak férfiasan, ahogy kell, az való felnőtt férfiakhoz, nem ez a "ki ha én nem" pofázás, közben meg a kétszínű viselkedés. Nem az a baj, ha valaki hülye, hanem ha nem képes belátni, mégha xedszer is ég be, csak arcoskodik a gyengék előtt, miközben hajbókol az erősek jelenlétében. Nem példakép, lúzer.

Egy Republic szöveg jut eszembe erről: "A szinpadon három majom/hülyének néznek, én azt gondolom". Velős, pont rá illik.

Egy férfinak nehéz megélnie az érzelmeit. Persze a jókat, örömteliket, a felszínesebbeket megéli, kifejezi, de a mélybe nem szeret lemerülni vagy a posványosba, a zavarosba. Nem foglalkozik vele, ha csak lehetséges, ez olyan nem szeretem dolog. Ha fáj valami, dob rá egy decit Charlie bácsi poharas orvosságából oszt elvan intézve. Beszélni róla meg pláne egyenlő a földrengés élményével. Női mértékkel mérve annak felel meg, mint amikor egy nőről nyilvános helyen letépődik a ruha, mert becsípte az ajtó és ott áll egy szál bugyiban. Írtó ciki, nagy traumaként éli meg. Próbáltam magam is elkerülni ezt a mai estét, de mivel oly sokat írtam a nők titkairól, itt az ideje, hogy a hóhért is akasszák. Nem lennék egyenes, ha nem írnám meg, márpedig erre sokat adok. Egy férfi legyen egyenes.

Mivel szemléletem szerint az embernek nincs felesleges alkatrésze, kénytelen voltam belátni, hogy a férfinak se véletlenül van lelke, érzelmei, kell az valamire az életben. Ezzel együtt azzal a kellemetlen felismeréssel is szembe kellett néznem, hogy nem seperheti a szőnyeg alá, ha érez valamit, meg kell élnie, fel kell dolgoznia.

Ez a folyamat mintegy 2 hónapja kezdődött el bennem, és nem azért mert rohadtul ráérek, vagy nem csinálnák könnyebb dologkat szívesen. Egyszerűen sorozatosan kerültem olyan élethelyzetekbe, amikor a meg nem élt érzelmeim, azok nyomán megnem hozott döntéseim, cselekedeteim a nyakamra sokasodtak. Hirtelen, egyidőben az élet minden területéről, a jelenből és a múltból. Nem kevés ám.

Volt kapcsolataim, ismerkedéseim valamiylen józan döntéssel értek véget. Utólag felismerve az ok mindig ugyanaz volt: valamit nem lehetett vagy nem mertem kimondani, megbeszélni, amit kellett volna. Rafinált dolog ez. Nem mintha nem lennék híve az őszinteségnek. Csak leggyakrabban egy iylen helyzet kettős: vagy megmondod, vagy nem bántod meg. Ezeket a helyzeteket elég jól detektálom, érzem mikor, mit nem lehet megmondani, mi az a téme, amit a másik fél kerülni akar vagy mellébeszél, eltereli a figyelmet másfelé, esetleg vádaskodással igyekszik lepattintani. Mindegy, a lényeg, hogy az ember nem mondja meg. De ettől még a dög ott rohad benne, s lassan felemészti a kényszeredettség és az az érzés, hoyg valamit nemintéztem el, amit kellett volna. Ennyit a nőket szerető és kedvükben járni akaró pasiról.

Nos, december közepétől kezdve szép egymás utánban vagy ők kerestek meg engem, vagy én őket, valahogy adódtak rá spontán alkalmak, sorszerűen. És világos volt, hogy azokat a meg nem beszélt dolgokat kell kimondani, megbeszélni, amik rejtve maradtak és a valódi okai voltak a szakításnak. Nem csak én nem voltam őszinte, hanem ők sem. Ők sem mondtak ki sokszor dolgokat. Nem engedték ki érzelmeiket, tartották magukat, óvatoskodtak. Most minden őszintébben zajlott, képmutatás és kockázat nélkül, mindenki arról beszélt, amiről szeretett volna, amit fontosnak tartott.

Volt, akivel az elmaradt első randit tartottuk meg - pokolian kellemetlen élmény volt. De lezárult, egyértelmű lett, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon, s nem vesztettünk semmit. Volt, akinek csak meg kellett mondanom, amit nem mertem együttlétünk során. És csodák csodájára, más légkörben, lenyugodva, meg tudtuk beszélni. És persze ők is elmondták, amit nem mertek anno. És az ilyen alkalmak után éreztem, hogy valami megbékél bennem, valami a helyére került, ami rég váratott magára. Terhek mentek le rólam, megkönnyebbültem.

Írom mindezt úgy, hogy nem vagyok egy hazudós típus, tudatában vagyok annak, hogy az igazság az ami erőssé tesz, próbálok is eszerint élni, s mégis, adott pillanatban nem tudtam megtenni, képtelen voltam rá. Sajnálat, fájdalmat okozni nem akarás, ilyesmik álltak a háttérben. Összeségében belső titkos kétségek és hamis remények szűntek meg. "Mi lett volna ha... " kezdetű érzések, gondolatok és hamis lelkiismeretfurdalások foszlottak el az éjszaka sötétjébe, lelkeken könnyítve. Persze azzal is szembesülnünk kellett, hogy lehetett volna másképpen is, ha akkor, ott mindenki azt teszi, amit akkor kellett volna, de a legtöbb esetben nem lehet újrajátszani a filmet, valahogy már nem ugyanaz.

Nos, nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, aki hasonlókat élt meg (gyógyszerészektől tudom, hogy sok fogy Charlie bácsi poharas orvosságából), de nem várok se pro, se kontra visszajelzéseket. Csak megkönyebbülés számomra, hogy nyíltan elmondhattam.

Nemrég felfedeztem, hogy van MGM csatornám. Régebben is volt egy ideig, de akkor még olyan filmek mentek rajta, amit én is láttam moziban, s uncsi volt. Mostanság viszont számomra ismeretlen, nívós filmek mennek, érdekes. Köztük olyan klasszikusok is, amit ma már kölcsönözni sem lehet, sem megvásárolni.

Ma este a Wyatt Earp-öt nézem Kevin Costnerrel, amit ugyan láttam már, de kellemes meglepi hétfő estére:)

Fontos, hogy gyerekszíved legyen. Ez a konlúzióm.

20 évesen gyerekszívem volt, töretlen, hittel s erővel teljes, vidám. De nem voltam normális, s azt váták tőlem, hogy meglett emberként, házasan, illeszkedjek be a felnőttek társadalmába. Hogy ne az igazságban higgyjek, hanem a korrupcióban, hogy ne legyek naiv, ne bízzak, inkább legyek gyakorlatias - ami a gyanakvót, a bizalmatlant jelentette a többség szemében. Hát mivel hiszékeny voltam, ráléptem erre az útra. De valahogy csak nem voltam jó "normálisnak", valahogy nem az én utam volt. Persze hogy nem, de kellett egy jó nagy 15 éves vargabetű, míg erre rájöttem a magam bőrén.

Seneca írt a szilvaságról, amit én csak későn olvastam. Miszerint, lehetsz Te a világ legzamatosabb szilvája, kívánatos, édes, mégis lesznek emberek, akik nem szeretik a szilvát. Mert ők a banánt szeretik. Akarhatsz az ő kedvükért inkább banán lenni, mert fontosak neked. De látnod kell, hogy csak középszerű banán leszel, akármennyire is igyekszel, hisz Te tulajdonképpen szilva vagy. S középszerű banánként azt is tapasztalhatod, hogy lesznek emberek, akik nem szeretik a banánt, akármenyire töröd magad. De mindig lehetsz a világ legzamatosabb szilvája. 

Hát én szilva vagyok.

Van egy másik, személyes történetem is, ami idevág. Úgy 5 évvel ezelőtt kaptam új, fiatal kollégákat. Akkor voltam 37, ők 25. Észrevettem, hogy sok fenntartásom van a stílusuk miatt, de elég hamar rájöttem, hogy én vagyok begyepesedett vén fasz. Kiszáradtam a sok felnőtt között. Amikor ezt elmondtam nekik, annyit mondtak csak: " Láttuk mi ezt, Mester, de szeretünk. Ne aggódj, semmi sincs veszve még. Jó anyag vagy, gyere velünk!". Ez a szeretet indított el felfelé a lejtőn, mindjárt elfújta a faszkalapomat, így lettem pár év alatt újra élővé, akárcsak Peter Pan. Volt pár jó és igazán boldog évünk együtt. A sors furcsa fintora, hogy ők időközben elkezdtek polgárosodni, felnőtté válni, karrier, család satöbbi, s eközben pár esztendő alatt maguk indultak meg al begyepesedés lejtőjén. Szeretem őket, remélem lesz ez még így sem. Nem felejtettem el, amikor én voltam az ő helyükben s ők segítettek rajtam.

Hogy miért mondtam el ? Hogy ne légy komoly felnőtt, mert attól nem leszel boldog. 42 vagyok(még szerencse, hogy nem 60, bár sosem késő ébredni),  már visszafelé jövök arról az útról, amiről még Te hiszed, hogy vezet valahova. Igen vezet, de nem oda, ahová gondolod. Az életed, boldogságod az út során találod meg, az a bizonyos elképzelt cél nem létezik. Ha felérsz majd a hegy csúcsára, látni fogod, hogy a másik oldalon sincs Boldogságország, onnan lefelé vezet az út egy ugyanolyan  síkságra, amelyen át érkeztél,  csak annyival leszel könnyebb helyzetben, hogy jobban átlátod majd, merre kanyarog rajt az út. De továbbra is minden Rajtad múlik.

Szóval, legyen gyerekszíved. Tudj megállni játszani, nevetni, akkor is, amikor fontos dolgod lenne (egy felnőttnek mikor nincs?), tudj könnyed és laza lenni, tudd elengedni iszonyú fontos terveket, ha épp boldog lehetsz - mert sosem tudhatod, hogy teljesülnek-e. Legyen mindig egy jó gondolatod, hogy repülni tudj a szárnyán - és boldog leszel. A felnőttektől hiába vársz ilyeneket, ők csak komolyságról, felelősségekről meg nagy tervekről fognak regélni Neked, csupa olyan dologról, amit egyfelől maguk sem valósítottak meg sosem, ha meg mégis, akkor nem lettek általuk boldogok. Csak megöregedtek.

Néhány idézet Albert Einsteintől.

"Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat."

"A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot."

"Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna."

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket."

A szex és a szerelem szimpátia függvénye. Tetszés, érzések, benyomások, amik ösztönöket, tudattalan mechanizmusokat mozdítanak meg. Ezek mind Benned vannak, ez mind Te vagy. Az intellektust meg egy más tészta, mivel arról nem mondható el, hogy csak Te lennél. Gondolataidat, gondolkodásmódodat számtalan ember befolyásolta, formálta évtizedek alatt, s a legtöbb esteben nem olyan irányba, hogy az eredendő ösztönös énedet erősítsék, hanem inkább dezintegrálják. Ezért olyan alacsony az önismeret szintje az emberek többségében (sokan azt sem tudják, mit jelent ez a szó, soha életükben nem foglalkoztak vele. Nem vicc.). Szóval, a párkapcsolatba, alakulásába ne keverd bele az intellektusodat, legalábbis ne szerepeljen a megfelelési paraméterek listáján. Egyáltalában ne legyen iylen listád, mert amit reá teszel, az mind intellektuális, tanult elvárás. Azt értem ezalatt, hogy ne akard eladni a fejedben levő tartalmat, csak mert valakivel szexuálisan vagy érzelmileg egyhúron pendülsz.

Most ugyan sok nő elégedetten mosolyog, hogy ez bizony a férfiaknak szól, de sajnos ki kell ábrándítsam őket: a nők e területen sokkal sárosabbak a pasiknál. Az természetes, ha a bugyid a sármos olaszos típustól vizesedik be, vagy a szőrős vagy a 120 kilós macis pasiktól ájulsz el. Ha egy ilyen pasi ráizgul valamilyen részedre, vagy netán minden porcikád izgatja, akkor már működik is valami. De ennek semmi köze ahhoz, hogy a milyen célkitűzések vannak a fejedben, főleg, ha azok nem a sajátjaid, hanem ollózott, netán beültetett cuccok, amik felett már eljárt az idő, csak ott felejtődtek. Márpedig ott az is szerepel, hogy hogyan alakítsd át a pasi gondolkodását saját szájad íze szerint. Na, itt szokott elbaszódni a dolog. Sokan ezzel cseszik el megannyi ismerkedési lehetőségüket. Egész egyszerűen csak azzal, hogy a tanult intellektusukat, ismereteiket összekeverik az eredendő énjükkel, s azt annak megváltozhatatlan, elidegeníthetetlen részének tartják. Nagy hiba. Ha a másik embernek az utóbbi nem tetszett, vagy csak egy része, vagy egyáltalán esze égában sem volt a sajátját lecserélni a nőére, akkor útilaput kapott a talpára. Férfiaknál is megvan ez, jómagam se vagyok kivétel, de sokkal kisebb mértékben, mivel egy pasi sokkal inkább a farka, a vonzalom mentén ismerkedik, mint az esze elvárásai alapján - ugye, hogy ismerős ? Ezért mondom, hogy kevéssé sárosak e témában, nem mintha ez mentség lenne bármire is.

Most már lehet rálátásod, miért nem igen kedvelik az okoskodó nőket a pasik. Mást ne mondjak, egyetlen könyvből tanult gondolatot se írtam le az elmúlt évek során, pedig nem keveset írtam. Használom az eszemet, érzelmeimet, szívemet, testemet, egyszóval minden velem született adottságomat az életem éléséhez. Gondolod, hogy ezzel pariban lehet, amit könyvekből tanultál, de nem éltél meg, nem tapasztaltál bőrödön ? S ha ezek alapján még versengésre is akarsz kelni, nos, elég hülye helyzetet teremtesz magad számára.

Nem tudok már 1 métert se magasugrani, ebben bizonyos vagyok, tuti leverném a lécet, elsőre biztosan. De nem is akarok magasugróval versenyezni, eszembe se jut. Meg sokminden más is van, amiben nem vagyok zseton és nem hiányzik, ösztönösen nem érdekel, nem izgat. Mindenkinek megvan a maga tehetsége az életben, s akkor boldog, kiegyensúlyozott, ha abban jeleskedik. Ez az önmagával való integritás adja vonzerejét. Megfigyeltem csúnya pasikat és nőket, akiket még is vonzónak láttam. Ezt az integritást fedeztem fel bennük közös vonásként. Ettől élő valaki.

Fél évvel ezelőtt 2 blogot hoztam létre, azzal a szándékkal, hogy tematikusan fogok írni. Ide a szerintem a férfi gondolkodás, életszemlélet megújítására vonatkozó gondolataimat szántam, a fuszerekescsokajim.blog.hu-ra pedig a verseimet, romantikus és egyéb szociológiai, társadalmi színezetű írásaim számára. Ugyan fél évig nem igen írtam egyikbe sem, aminek oka, hogy egy népszerű, még is sok port felvert bolgot vezettem a parom.hu-n, szociológiai, pszichológiai és spirituális témákat boncolgatva. A közelmúltig láttam értemét, azonban nemrég végleg megelégeltem a társkereső belterjességét, és új lendülettel, érettebb szemlélettel létrehoztam a seholorszag.blog.hu-t,  ott szándékoztam a továbiakban írni. A névválasztás  sem véletlen, hisz egyéniségem lényegileg közelebb áll Peter Pan-hez, mint a japán vizitormához. A waszabi régi név, inkább a másokból kiváltott reakciók alapján akasztottam magamra, nem tükrözi igazi énemet.

Valamiért azonban még is ez a férfiblog lett olvasottabb egyelőre, de ettől függetlenül a seholorszagot tartom aktuálisabbnak és jövöbemutatóbbnak. Rugalmas vagyok, értek én a körülmények üzenetéből is. Mindazonáltal ne zavarjon, hogy nem azt írom, amit hallani szeretnél s nem azért, hogy olvassanak. Az írás vagy ki akar jönni az emberből, vagy nem. de ha ki akar, akkor az jöjjön ki, ami kikívánkozna, ne az, amit mások hallani szeretnének, azt elolvashatják a Velveten vagy az Indexen is, profik tollából:) Itt nincs kozmetika, a (25+) vagy gyakran (40+)  piroskarikát nyugodtan képzeld oda írásaim fejlécébe s akkor ne ér majd meglepetés.

Pontosan tisztában vagyok vele, miért írok blogokat, s az is tudatos, miért, milyen témákban indítottam őket, vagy hogy miről írok. Rühellem, ha olyan emberek nem feltételezik másokról az átgondoltságot, felnőttséget, akik magukkal szemben ezt a feltevést elvárják mások részéről. Tehát nem vagyok hülye, pontosan tudatában vagyok annak, mit és miért írok, miért azt és miért úgy. Ezért hordok MediaMarktos szatyrot magammal, hogy a villamoson ülve ráessen tekintetem gyakorta a feliratára, mintegy mantrázva azt: "Hülye azért nem vagyok". Ha pszichomókusra lenne szükségem, valszeg ennyi ésszel azt is belátnám és megtenném, amit kell. Ez azt jelenti, hogy a blog és az írások céljai nem képezik vita tárgyát, csak a konkrét írások. Mivel önálló emberi gondolatok egytől egyig, jó lenne, ha Te sem a suliban biflázottakról regélnél, mert kissé hiteltelenné tesz. Add önmagad, ne azt, akinek látszanod  kell. Itt megteheted. Amit nem tehetsz, hogy a faszságaidat, az iskolás dolgaidat írogatod ide. Légyszi, ne! Én sem azt írom.

Feltételezek annyi felnőttséget bárkitől, hogy ezt alapértelemezettnek tartja. Gondolat ébresztők egy olyan társadalomban, amely agymosott állapotban leledzik generációk óta. Ha új megközelításbe helyzek egy témá gyakorlati megfigyelések alapján, nos, az a legkevesebb, hogy nem klisék, receptek mentén próbálsz a víz alá nyomni, mert ez Téged tesz komolytalanná, nevetségessé.  Beszélgessünk, vitatkozzunk, de tényszerűen és korszerűen. Egy írás kapcsán az írás tárgya  lehet vita alap, nem pedig a szerző hozzáértésének kétségesítése. Ezutóbbi nem korrekt magatartás, nem fér bele a játékszabályokba. Tiszteljük meg egymást annyira, hogy ha eredeti, saját gondolataimat közlöm, akkor hozzászólásod nem köztudott, haszontalan klisékben merül ki. Ha nincs építő jellegú hozzászólásod, ötleted, legalább ne rombold más újszerű törekvéseit, nem használsz vele senkinek, csak rombolsz valamit, amihez nem tdusz hozzátenni. Troll vagy-e ?

...azaz hogy inkább nem megy. Ez itt az egyetlen bökkenő.  A másik, hogy nem veszem be ha szemközt hazudnak, hogy "dee, megy az , csak nem jól látod...". Ha menne, nem is kellett volna soha semmit írnom, mivel nem is vettem volna észre semmi visszásságát a világnak. De sajnos van neki és nem érdekelnek a sikertelenségre adott üres, hazug magyarázatok -  ez nálam kevés. Az ember azt nem old neg, amit nem akar, itt a léc. De amig Te vagy a doki és én vagyok a páciens, addig kénytelen érdekelni, hogy miért nem gyógyítasz meg, vagy kezelsz félre, és a legkevesebb, hogy a számat kinyitom és kellemetlen, lényegretörő kérdéseket teszek fel vagy feszegetek, amikről Te hallgatsz.

Itt az idő, hogy írjak a magyarság egy olyan aspektusáról, amely indokolatlanul árnyékban van, nem kap kellő fókuszt, pedig bajaink legfőbb forrása. Lehet épp ezért nem kap, mivel a mélyen gyökeredző bajok gyógyítása fájdalmas és olyan nem szeretem dolog. Külföldiek számos esetben megírták már, de ugye a magyar nem olvassa a külföldiek róluk alkotott véleményét. Minek, mit tudhat az.

Az örökségről lesz szó, melynek jellegét saját fogalmaim szerint nemzeti mentalitásnak neveztem el. Túl lelkis ez a nép. Mit jelent? A valóságot, annak történéseit eltorzítva látja. Felnagyítva a kevéssé fontos, leginkább önhibájából, helytelen életszemléletéből  bekövetkezett eseményeket. Ugyanakkor, ami igazán fontos lenne, az pedig nem kap kellő hangsúlyt gondolkodásában, érzelemvilágában. Ennél fogva legtöbb problémáját nem képes megoldani s csak megy lefele a lejtőn.

Indulatos nép. Ez nem pozitív jelző. Az indulatosság lelki érzékenységből fakad, amely nem természetes állapot. Sérelmek, be nem gyógyult sebek által felborított mentális egyensúly a mozgatórugója. Az indulatos ember kiválóan manipulálható, ez az, ami talán már szembetűnőbb lehet azok számára is, akik a lelkiségben nem találnak kivetnivalót önmagában.

Miért indulatos ? Mert nem ért dolgokat, amik történnek vele, ezért. De igazából nem akarja érteni. Pontosabban előfeltevése van a sorsáról, az életről, hogy minek, hogy kellene történnie. Evárja a sorstól, hogy az miként alakuljon. Nevetséges, gyerekes. Csupán mert ez a kényelmes neki. És még reklamál, 1000 év után is, hogy nem őgy alakula sorsa, élete, ahogy azt  ennyi idő óta gyümölcstelenül várja el. És nem okul belőle, hoyg tán lehet, hogy neki kell a hegyhez mennie, ha az nem mutat hajlandóságot, hogy ő hozzá fáradjon. Mondja magáról a magyar, hogy dolgos nép. Igen. Abban, amit ő akar véghez vinni. De sorsával nem tud megbékélni, nem rendeli alá magát, nem fogadja el. Rugalmatlan és ennek nyomán sértetté válik, amikor nem teljesülnek elvárásai.

Ez a nép materialista. Földben, gabonában, szalonnában s hektóban gondolkodik régóta, de ma kiváltképp. Ezt a gondolkodásmódot a kommunizmus csak megerősítette, de nem onnan származik, nem 20. századi eredetű betegség ez itten. Az első és valós sérelem az ország erőszakos kereszténnyé alakítása során keletkezett, amikor elszakították eredeti szellemi gyökereiről, magasabb érdekekre hivatkozva. Pedig azok az érdekek nem a mi érdekeink voltak, hanem idegen népeké, másfelől meg nem is kellett volna olyan szolgalelkűen igyekezni a nép áttérítésével. Innen ered uyganis a szolgalelkűségünk, önnön királyunk, Szent István törte meg népe méltóságát. Nem vagyok sem revizionista, sem sámánista, pusztán objektív, szichológiai szempontból elemzve a történteket. Mivel hogy emberekről van szó, nem egy épületről. Ezek történtek emberekkel, ez lett a hatása. A kereszténység elfogadása csak mentális vészkijárat volt a megnyomorítás elviseléséhez, ha már egyszer úgy is gyakorolni kell. Rossz pálya volt, nem kellett volna csont nélkül eladni, feladni önmagunkat. Felháborodhatsz, de mindez akkor is igaz. Géza fejedelem és történészeink sem vették figyelembe azt a fontos tényezőt pl., hogy mi nem idevalósiak vagyunk, ezért a nemzeti mentalitásunk is más, mint a germánoké pl. Nem véletlen, hogy a keleti emberek gondolkodásmódja ma is gyökeresen eltér az európaitól. Más ne mondjak, a gyarmatosítás sem tudta megváltoztatni őket, csak a gyarmatosítók ezt jobbára felismerték, hog ymindnet azért nem lehet megváltoztatni egy népen. Ehhez képest nézd, értelmezd, amiket itt írok. Mi nem vagyunk európai nép, messziről jöttünk ide. Most már ugyan mindegy, nem csináljuk vissza, nem is kell. De a múltunkat meg kell érteni, hogy valójában mi történt és békét kell kötni vele. Amig hazugságokat tartunk a multunknak, addig nem is tudunk megbékélni vele. Nem hiszed, hogy ez fontos lehet ? Hozom egyszerű példának a gyerekkori traumákat, amikről a szülők aztán hazudnak egy életen át gyermeküknek. Ő meg nem találja magát mindaddig, amig a titokra fény nem derül, általában csak felnőttkorban történik meg a felszabadulás. Hát ezért érzékeny ez a nép, gyerekkori traumái miatt, melyről máig hazugságot hisz igaznak, és mennél inkább fáj, annál inkább erőlteti, de nem halad előre. Csapdában van.

A történelem többi csapása már csak következménye annak, hogy nem állt ki magáért ez a nép 1000 évvel ezelőtt, hanem eladta magát, pontosabban egy erőskezű fejedelem adta el népét. Talán ebben gyökeredzik a korrupcióra való hajlam is, meg hogy fogyasztható javakban mér a magyar. Ez egy másik trauma. Átok ez, igazi, messzeható. Ezt sem viccnek szánom.

Sajnos, azok is szélsőségesen gondolkoznak, és elsősorban a fleszíni szokásokban, materialistán közelítik meg, akik ismerik a régi kultúránkat, történelmünket valamelyest, ők  általában a ló túlsó odalára esnek át, ezért nem tudnak altrenatívát kínálni e szenvedő országnak identitásának visszanyerésében. Nem hétköznapi szokásainkban kell újra magyarrá válnunk, nem kell megtanulni feltétlenül lovagolni meg ijjászkodni. Eléegendő csupán megismerni a régi mentalitást, gondolkodásmódot és szembenézni vele, hogy milyenek voltunk. Mondom ezt úgy, hoyg nem tudom, milyenek voltunk, de hogy nem ilyen félig agyonverten hóditottuk meg fél Európát, az valószínúnek látszik. Összehasonlításképp, mit gondolsz, mitől oly erősek az angolok, walesiek, skótok ? Nem törték meg gyökereiket, nem hazudtak maguknak arról, honnan származnak, milyenek voltak. Ma is élnek kelta, walesi, skót hagyományok, őrzik identitásuk gyökereit, de mégse lettek vademberekké újra, erre gondolok. Nekünk is lehetséges.

Azért, ha a közmondásainkat végig pörgeted magadban, rájöhetsz, hogy volt egy másik aspektusunk is valamikor: a bölcsesség. Ha csak középkori szerzőinket olvasod, rájöhetsz, hogy egy erőteljes, cél- és öntudatos nép voltunk, még  a középkorban is(lásd reformáció pl)Nem görög filozófusokra kell itt gondolni. Ezek a fogalmak mind a bölcsességben gyökeredznek: becsület, tisztesség, tisztaság, igazság, kedvesség, szeretet. Mind olyan fogalmak, amelyek nem érdek szerint működnek, ez itt a lényeg. Nézz most körül: érdek szerint megy az egész ország. Másutt is igy van ez, de van egy egyensúly: nem az érdek uralja  népeket, ettől maradt meg szellemi nagyságuk. Nos, ezt a nem érdek szerinti maradékot hívják emberi tartásnak, amit ma már szinte csak az értelmező szótárban található meg. No, ez az ami hiányzik ma Magyarországon. Ez az, amire gyermekeink azt mondják: lúzer vagy. Ez mutatja a közgondolkodás és az ország állapotát. De ne feledd: a gyermekedbe Te nevelted ezt bele. Nem szóval feltétlenül, de tetteiddel, vagy inkább meg nem tett tetteiddel, péda nem mutatásoddal.

Vissza a nemzeti szintre. Érdemes elgondolkodni, hogy a tyúk volt-e előbb vagy a tojás, mert ez a kérdés vezet rá bennónket a megoldásra is. Ha bárki visszalapoz történelemkönyveinkbe, hamar szembesülhet vele: mindig lúzerek voltunk. Valahogy szarul sültek el dolgaink. A mai magyartudat eleven része már ezernyi sérelmünk, s elsoroljuk, magunk is láthatjuk, hogy valami nem stimmel, mert az sül ki e felsorolásból, hogy mindig valaki más a hibás kudarcainkért, országunk szar állapota miatt.

Nos, ez az első pont, ahol változtatni kell. Soha nem a másik a hibás. Egyáltalán, nem kell értelmezni, keresni választ erre a kérdésre, hogy ki a hibás. Mert nem értelmezhető, nincsen gyakorlati haszna. Magyar közmondással mondva: eső után köpönyeg. Ha már a szros gödörbe beestél, akkor az a lényeg, hogy mihamarabb kiveredj onnan és közben lehetőleg ne nyelj:)

Ha közben önmagad sajnálod és azt gyűlölöd, akivel összeverekedvén odaestél, akkor nem arra figyelsz, amire épp kéne. Te vagy szarban, neked kell kimászni belőle, a verés már megtörtént, most a gödörben ülsz már, ez egy másik jelent. Erre kéne figyelned. Nyugodt maradnál, felfedeznéd, hogy képes vagy bármire önerőből. De amíg egyfolytában mások hibáztatásában keresed igazadat, amig a verésen rágódsz, addig mindezekre nem fogsz rájönni - és ott fogsz dagonyázni a kakiban. Jó érzés ? Rajtad áll, cselekszel-e.

Megyünk lefele a lejtőn. Egyes életek, közösségek és ország szinten is. Ha leásol objektíven, akkor azt fogod látni, hogy az önfelfogásunk minden szinten helytelen. Ez a kudarcaink forrása.

Miért semmiztek ki bennünket évszázadok óta idegen hatalmak vagy saját vezetőink? Mert velünk meg lehetett tenni. Miért ? Mert legelőször magunkkal tettünk meg, mondanám bohócot csináltunk magunkból, hogy gyertek k..jatok s..be bennünket. A többiek csak elfogadták a szíves meghívást. S amig ezt meg nem értjük, addig midnig is ki fog golyózni bennünket a sors.

Azt használják ki, akit ki lehet. Ez a válasz Trianonra. Ez a válasz arra, hogy miért nem tudunk dicsőségesek lenni. S minden sérelmünk csak újabb lökés volt a szakadék felé az évszázadok során. Mi a megoldás, hogyan lehetne ennek véget vetni ? Le kéne szokni a sértődésről, a hibakeresésről. Ez a magatartás mindig másokat fog okként megjelölni, ebben biztos lehetsz. S ha más a hibás mindig, akkor magunknak sem kell változnunk sosem semmiben. Ugye ezt te sem hiszed el, hogy ez reális ? Nincs mese, bele kell nézni a tükörbe és elszámolni magunkkal: ahogy eddig csináltuk, nem jó eredményre vitt, ha sikeresek akarunk lenni, akkor bizony változnunk kell. Nem megkerülni a valódi problémákat, nem lehazudni gyengeségeinket, hanem szemebnézni velük és kikalapálni. Különben csak egy lúzer nemzet leszünk.

Minderre nem az idegengyűlölet a gyógyszer. Idegengyúlölet az önmagával elégedetlen emberekben keletkezik, mégpedig a tehetetlenség érzése miatt. Ennek kéne utána nézni, miért van ez. Mindjárt az első kanyarban találkoznál az irigységgel, onnan pedig már rájöhetsz minderre, amiről itt írok. Ha magunkkal szembenézünk, békét tudunk kötni, befejezzük a hazudozást úgy nemzeti szinten is. Mert hazugság az is, amikor valaki a rég kínzó bajai e megoldása helyett dicsőségesebb elődei múltjával takaródzik. Csak mert adott helyzetben nem ez az igazság, nem ezt kellene tennie. Tehát hazugság, ugye logikus? Modern korunkra ze a hazudpzás állami szinten is elhatalmasodott, tehát állami vezetőinknek sem kéne hazudniuk önös vagy csoport érdekek miatt a szemünkbe. Nos, ha ez megtörténik, akkor jöhet el az egység, a nyugalom és a béke erre az országra.

Nem, nem lesz többé nagy Magyarország, ezt ne várd, ez illuzórikus. 18-ban kellett volna, ott volt a lehetőség, de nagyjaink butaságukban nem képviselték érdekeinket. Hát fizetni kell az árát annak a gyávaságnak. Ezért nem is kéne erőltetni, más kell most. Helyre kjel állnunk ezeréves gyávaságainkból. A megbocsátás önmagunknak és másoknak is, nos, az a szívben történik meg. Az átkok viszont valóban lemennek rólunk és sikeres és boldog, pozitív nép lehetünk. Isten is mondja, hogy az átkos cselekedetek harmad és negyedíziglen is elhatnak a leszármazottakra. Csak azt felejted el, hogy mindez csak akkor ennyi, ha a leszármazottak szembenéznek elődeik bűneivel s megtagadják azt. De amíg itt generációról generációra erényt kovácsolunk azokból, bizonygatva nevetséges igazunkat, addig ez a harmad-negyed íziglen is újra és újra kezdődik minden generációban. Így sosem lesz vége. Isten ráér, minden bizonnyal.

Ez az írás gondolati szörfözés, nem összeszedett, rendszerezett, s nem is áll szándékomban ilyet csinálni. Csak gondolatok egy ember tollából, ahogy épp eszembe jutottak spontán.